Úgy
tűnik, az új színházvezetés valóban
megőrzi a hagyományokat. Az új évadban Gyurkovics
Tibor színművével nyitott, a szerző
születésének 90. évfordulója
tiszteletére. Az előadás előtt még egy vers is
elhangzott a szerzőtől. Szabó
K. István rendező két részben
állította színpadra Gyurkovics ismertnek
tekinthető tragikomédiáját neves
színészekkel.
Kórházi
kórteremben vagyunk a sebészeten, nem túl
fényes felszereltséggel. Igaz, kultúra
is van egy kopott festménymásolat alakjában, a
második részben maga a kép már
eltűnt, csak az üres kerete „fityeg” a kopár
falon. Van mosdókagyló, még a víz
is folyik, és van ablak, amit lehet csukni-nyitni igény
szerint. Az igény
forrása a legtöbbször a csak feküdni képes
Badari (Koncz Gábor),
akit már kétszer ki akartak végezni a
háborúban. Merthogy a 70-es években
készült
a színdarab, bár nincs igazán korhoz kötve.
3 ágyas a
kórterem + 1
fekvőhellyel a földön, talán mert nehezen tudna
felkelni egy normál ágyról a törött
lábú fiatalember, Péter (Fazekas – Peller
Károly), akinek annyira azért
nem fáj a lába, hogy ne ugorjon túl
készségesen is Badari minden kis óhajára
–
mi több, agyafúrtan még az ebédjét is
kénytelen „önként és dalolva”
odaadni
neki Péter. Más kérdés, hogy bőven
megtorolja ezt később.
A készséges
Péter
egyelőre a csak hason feküdni képes gerincműtétes
fiatalemberrel (F. Tóth – Fellinger
Domonkos) való – szerinte vicces –
tréfával ellensúlyozza, amikor nem
hagyja enni szegényt. Pedig annak más, nagyobb
problémája van: két hete nem
volt nála a felesége, tehát – még
egyáltalán nem. Hogyne lenne rá
féltékeny?
Az első ágyon
pedig
látványosan szenved nagy sebétől a hasán
Cziegler (Ujréti László). Még
az is lehet, hogy feleslegesen műtötték meg
másodszor is. Annyi bizonyos, hogy
nehezen viseli mind a fájdalmat, mind a meglehetősen
szánalmas körülményeket,
mind Badari folytonos beszédét.
Adott tehát ez a
négy
ember – de éjszakai látogató is
érkezik Czieglerhez: egy reszkető kezű idős úr
fehér táskával (Németh Gábor).
Jóval később megtudjuk, hogy ő nem
masszőr, aki Badarihoz jött volna, hogy lábra tudjon
állni – holott mindenki
tudja rajta kívül, hogy szegény már sohasem
fog –, és nem is Czieglerhez – még,
akivel most beszélget… Ő borbély. Speciális
borbély, de ez Cziegler
„szerencséjére” csak később derül
ki.
Többször
beviharzik a
joggal körülrajongott Klárika (Bacsa Ildikó)
kihívó mozgásával és persze
rövid fehér köpenyében – mi
tagadás, jól áll neki –, aki a
főorvosért rajong.
Péter szerencséjére a főorvos éppen
külföldön van konferencián, így jól
jön az
üres ügyeleti szoba szerelmi légyottnak. Mint
kiderül, a kulcs most is eltűnt,
hogy hogy nem, Klárika zsebében landolt.
A kórteremben
tisztaságnak
kell lennie, erről a helyettesítő takarítónő
(Mária – Juhász Róza)
gondoskodik nem is akárhogyan – már csak emiatt sem
vágyunk ott lenni. De ő sok
minden másra is hajlandó, természetesen
némi pénzért, például
telefonálni szükség
esetén.
Czieglerről nem csak
az derül ki, hogy valószínűleg feleslegesen
műtötte meg a főorvos másodszor,
hanem az is, hogy egy minisztériumban „valaki”, erre
gondolhatunk nagyhangú
látogatója, a veje (Dezső – Mihályi Győző)
és annak szolgai sofőrje (István
– Lázár Balázs)
jelenlétéből, viselkedésükből.
Külön nagyjelenet Dezső magatartása,
beleértve a lúdtalp
megígérését az ágyban fekvő
Badarinak, aki persze
reménykedik a gyógyulásban. De csaknem
kikészítik Czieglert is.
Később a sofőr
„előállítja” a gerincműtétes
fiatalember csinos feleségét (Ibi – Szilágyi
Ágota), akivel addigra már tegeződnek.
Különös jelenség a hölgy, nem éppen
a hűségesek „fajtájából”
– a vége felé a fiatalember – aki addig
már legalább
ülni tudott – bizonyos nógatásra
fürgén kifut felesége után… Dezső nem
felejtette el a lúdtalpbetétet Badarinak – mivel
nem tud felállni, a sofőr a
mezítelen talpához ragasztja, ami természetesen
további humormorzsát
szolgáltat.
Megérkezik a
főorvos úr
(Nagy Balázs), nagyvizitet tart sleppjével
(Kisdoktor – Baronits
Gábor). Semmi sem úgy van, ahogyan kellene, de
végül is ez mindegy – ő csak
magával van elfoglalva. Annyira, hogy rosszul lesz
végül arra a pletykára, hogy
állítólag másik főorvost hívtak őt
helyettesíteni, amíg külföldön volt.
Lefektetik a földre. Péter közben visszajött
vérző sebekkel, de ez senkit nem
érdekel. Kiderül, hogy a főorvost nem képesek
ellátni – sem a nővér, sem a kisdoktor,
nem is tudnak hívni senkit – ott hal meg a
földön. Péter, Klárika, Mária, de
még a kisdoktor is eltűnnek. A borbély ismét
megjelenik, most már dolga is van:
megborotválja a halott főorvost.
Cziegler annyira
elkeseredik a fájdalomtól, a
kilátástalanságtól, hogy ki akar ugrani az
ablakon
– de a járásképtelen Badari mégis
felkel, és minden erejével visszatartja. Ez
az életmentés azonban az ő életébe
kerül… Így két halottal fejeződik be az
előadás. Hiszen tragikomédia. És éppen
ezért, mint a komédiák természetéből
fakad,
a humort, ami akad bőven, nehéz lenne visszaadni szavakban.
Legalább
hálapénz
nincs.
Állapotdrámát
látunk
természetesen, és mivel naponta szembesülünk a
kórházi állapotokkal szerte a
világon, túl közel érezhetjük lehet
hozzánk. (Fő)orvosainkra azért nem annyira
jellemző mindez – de hát ez, mint említettük,
tragikomédia.
Díszlet: Perlaki
Róbert. Élethű régi kórtermet
látunk, nem lehet szemernyi illúziónk sem.
Legalább reluxa van az ablakon. A betegek
öltözéke sem egyforma, nem beszélve a
főorvos előkelősködő megjelenéséről. (Jelmez: Libor
Katalin.) Hang: Voronkó
Miklós, fény: Dubniczky László,
kellék: Bíró Tamás.
Asszisztensek: Lévai
Ágnes, Markus Hannah Gizella.
Kérdés
marad, mindez
mennyire érvényes ma. A modern covidos osztályokra
nyilvánvalóan nem. A modern
sebészetekre talán nem annyira. És az emberi
viszonyokra?! Na ugye.
Bemutató és
megtekintett előadás: 2021. október 1.
Budapest, 2021.
október 3.
Györgypál Katalin