Másfél
éves késéssel
ékezett el a MITEM Budapestre. Elmaradt a 2020-as tavaszi
rendezvény a covid
miatt, idén, 2021-ben pedig a tavaszi időpont
átcsúszott őszre, szeptember 17.
és október 9. közé. Szeptember 20-án a
nagyszínpadon láthattuk a portói Nemzeti
Színház ötszereplős előadását, Samuel
Beckett Godot-ra várva c.
abszurd
drámáját [eredetileg: színmű két
felvonásban], amely közel 70 éve (Bemutató:
1953 Párizs) töretlenül sikert arat világszerte.
A portugál nyelvű
előadást Tompa Gábor rendezte. Az
erdélyi magyar rendező ez év márciusában
vitte színre Portóban Beckett darabját
vendégként. A Sao Joao Színház
fennállásának századik
évfordulója alkalmából
kérték fel a rendezésre.
A színpad
belülről
kifelé lejt, jobb oldalon a kiszáradt fa, mint
hagyományos díszlet, viszont új
elemként megjelenik bal oldalon egy szemétkupac,
tetején egy működő monitorral.
A színpadot kb. 200 pár elhasznált,
kimustrált cipő borítja, a színpad
hátulján
fal emelkedik, amihez egy létrát támasztottak.
Sivár környezet és ennek
logikátlan elemei, amit látunk.A négy felnőtt
szereplő jelmeze a hajléktalanok
rongyos, szakadt öltözetét imitálja. Kalapot
viselnek, Vladimir és Estragon
félgömb alakú keménykalapot, kicsit a Chaplin
kalaphoz hasonlítót, Pozzo és
Lucky sem hagyományos kalapot hord, kissé eltér
attól. Az előadás szinte minden
tekintetben törekszik arra, hogy jeleneteit ne a szokásos,
eddig bevált módon
alakítsa, hanem valami újdonságot hozzon,
másképp értelmezzen, jelenítsen meg
egy-egy jelenetet (Díszlet- és jelmez: Andrei
Both [Both András]).
Az ötödik
szereplő, a
Fiú nem jelenik meg a színpadon, kizárólag
a monitoron társalognak vele. Ő a
közvetítő Godot és a két főszereplő
között. Már a személyes
üzenetátadás is
lehetetlen. Digitális világunk másik
vívmánya, az okos telefon is bekerült a
játékba, kicsöng többször is, ám
Estragon nem tud beszélni a vonal másik
végével, vagyis a szerkezet nem tölti be
funkcióját. A szereplők száma a
monitor-alkalmazással lecsökkent ötről négyre.
Beckett színpadi
világa szorongást kelt bennünk. A sivár,
kietlen természeti környezetnél már
csak a négy szereplő élete, fájdalmai,
kiszolgáltatottsága sivárabb és
embertelenebb. Vladimir és Estragon egymást
kiegészítő pár, magányos létük
egymásba fonódik, minden nap egyforma, unalmas, mentes
mindenféle értelemtől.
Godot nem fog jönni, csak hitegeti őket. Érezni, hogy
már nem sokáig bírják, az
öngyilkosság végig ott lebeg a lehetőségek
között. Mint megoldás. Pozzo és
Lucky a végletekig egymásra utalt, úr és
szolga, sőt a kényúr és rabszolga
viszony köztük nem oldható fel, nem tudnak, nem is
akarnak másképp viszonyulni
egymáshoz. Nekik is egyforma minden nap.
Az öt szereplőből
négyre áll az, hogy elvesztették
emlékezőtehetségüket, nincs múlt és
jövő, csak
a pillanat van. Ami elmúlt, az végképp
kitörlődött emlékeik közül. A Fiú sem
emlékezik arra, tegnap is ővelük beszélt, nekik adta
át az üzenetet. Az emberi
mivolt legnagyobb vesztesége Beckettnél, hogy
elveszíti összes emlékét,
mindazt, ami vele történt, átélt, tanlt.
Egyedül Vladimirnak maradt meg az
emlékezete, viszont nem tudja megosztani egyikükkel sem.
Tompa Gábor rendezése
a Godot-nak ezt az emlékezetvesztő
vonalát erősíti.
Az élet
totális
értelmetlenségének másik jelzése a
megismételt szentencia a reménytelen
jövőről: „Az asszonyok a sír
fölött
szülnek, lovagló ülésben, a nap egy percig
csillog, aztán ismét az éjszaka
következik.” (Pozzo), majd pár perccel
később: „Nehéz szülés, lovagló
ülésben a sír fölött. Lent az üregben
a sírásó
álmodozva előszedi a fogókat. Jut időnk megöregedni.
A levegőt betölti a
jajgatásunk.” (Vladimir)
A rendezés
próbált a
darab elviselhetetlen szomorúságán
valamicskét oldani. Ebben része volt a
Beckett szöveg adta nyelvi lehetőségek humoros
kiaknázásának. Vladimir és
Estragon egymás közti elkeseredett vitája
időnként feloldódik látványos
színpadi mozgásban, bohócokra emlékeztető
hanghordozásban. Már a kezdő jelenet
– Estragon nem tudja lehúzni a
lábáról a cipőt – is mintha a bohócok
világából
kölcsönözné a szituációt. Emellett
megmarad az egész mű által sugallt
reménytelenség. Godot nem jött tegnap, ma sem,
és holnap sem fog jönni,
megszűnt a kapaszkodó az ember számára a Godot-nak
nevezett ismeretlen Személy
[Isten?] segítségében.
A portugál
szöveg
rendkívül gyors tempójú, ez abból
látszik leginkább, hogy a monitoron megjelenő
magyarra fordítás olyan gyorsan pörög, alig
tudja követni az élőbeszédet. Mi nézők
sem tudjuk maradéktalanul olvasni a szöveget.
A színészek
láthatóan
nagy lelkesedéssel játszanak: Joao Melo,
Maria Leite, Mario Santos, Rodrigo
Santos, Vicente Melo. Fénytervező: Filipe
Pinheiro, rendezőasszisztens: Manuel
Tur, műszaki vezető: Emanuel Pina.
Menedzser: Maria Joao Teixeira.
Megtekintett
előadás a
Nemzeti Színház nagytermében: 2021. szeptember 20.
Budapest, 2021.
szeptember 22.
Földesdy Gabriella
