Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

GODOT-RA VÁRVA

Sao Joao Nemzeti Színház, Porto – MITEM

Másfél éves késéssel ékezett el a MITEM Budapestre. Elmaradt a 2020-as tavaszi rendezvény a covid miatt, idén, 2021-ben pedig a tavaszi időpont átcsúszott őszre, szeptember 17. és október 9. közé. Szeptember 20-án a nagyszínpadon láthattuk a portói Nemzeti Színház ötszereplős előadását, Samuel Beckett  Godot-ra várva c. abszurd drámáját [eredetileg: színmű két felvonásban], amely közel 70 éve (Bemutató: 1953 Párizs) töretlenül sikert arat világszerte.

A portugál nyelvű előadást Tompa Gábor rendezte. Az erdélyi magyar rendező ez év márciusában vitte színre Portóban Beckett darabját vendégként. A Sao Joao Színház fennállásának századik évfordulója alkalmából kérték fel a rendezésre.

A színpad belülről kifelé lejt, jobb oldalon a kiszáradt fa, mint hagyományos díszlet, viszont új elemként megjelenik bal oldalon egy szemétkupac, tetején egy működő monitorral. A színpadot kb. 200 pár elhasznált, kimustrált cipő borítja, a színpad hátulján fal emelkedik, amihez egy létrát támasztottak. Sivár környezet és ennek logikátlan elemei, amit látunk.A négy felnőtt szereplő jelmeze a hajléktalanok rongyos, szakadt öltözetét imitálja. Kalapot viselnek, Vladimir és Estragon félgömb alakú keménykalapot, kicsit a Chaplin kalaphoz hasonlítót, Pozzo és Lucky sem hagyományos kalapot hord, kissé eltér attól. Az előadás szinte minden tekintetben törekszik arra, hogy jeleneteit ne a szokásos, eddig bevált módon alakítsa, hanem valami újdonságot hozzon, másképp értelmezzen, jelenítsen meg egy-egy jelenetet (Díszlet- és jelmez: Andrei Both [Both András]).

Az ötödik szereplő, a Fiú nem jelenik meg a színpadon, kizárólag a monitoron társalognak vele. Ő a közvetítő Godot és a két főszereplő között. Már a személyes üzenetátadás is lehetetlen. Digitális világunk másik vívmánya, az okos telefon is bekerült a játékba, kicsöng többször is, ám Estragon nem tud beszélni a vonal másik végével, vagyis a szerkezet nem tölti be funkcióját. A szereplők száma a monitor-alkalmazással lecsökkent ötről négyre.

Beckett színpadi világa szorongást kelt bennünk. A sivár, kietlen természeti környezetnél már csak a négy szereplő élete, fájdalmai, kiszolgáltatottsága sivárabb és embertelenebb. Vladimir és Estragon egymást kiegészítő pár, magányos létük egymásba fonódik, minden nap egyforma, unalmas, mentes mindenféle értelemtől. Godot nem fog jönni, csak hitegeti őket. Érezni, hogy már nem sokáig bírják, az öngyilkosság végig ott lebeg a lehetőségek között. Mint megoldás. Pozzo és Lucky a végletekig egymásra utalt, úr és szolga, sőt a kényúr és rabszolga viszony köztük nem oldható fel, nem tudnak, nem is akarnak másképp viszonyulni egymáshoz. Nekik is egyforma minden nap.

Az öt szereplőből négyre áll az, hogy elvesztették emlékezőtehetségüket, nincs múlt és jövő, csak a pillanat van. Ami elmúlt, az végképp kitörlődött emlékeik közül. A Fiú sem emlékezik arra, tegnap is ővelük beszélt, nekik adta át az üzenetet. Az emberi mivolt legnagyobb vesztesége Beckettnél, hogy elveszíti összes emlékét, mindazt, ami vele történt, átélt, tanlt. Egyedül Vladimirnak maradt meg az emlékezete, viszont nem tudja megosztani egyikükkel sem. Tompa Gábor rendezése a Godot-nak ezt az emlékezetvesztő vonalát erősíti.

Az élet totális értelmetlenségének másik jelzése a megismételt szentencia a reménytelen jövőről: „Az asszonyok a sír fölött szülnek, lovagló ülésben, a nap egy percig csillog, aztán ismét az éjszaka következik.” (Pozzo), majd pár perccel később: Nehéz szülés, lovagló ülésben a sír fölött. Lent az üregben a sírásó álmodozva előszedi a fogókat. Jut időnk megöregedni. A levegőt betölti a jajgatásunk.” (Vladimir)

A rendezés próbált a darab elviselhetetlen szomorúságán valamicskét oldani. Ebben része volt a Beckett szöveg adta nyelvi lehetőségek humoros kiaknázásának. Vladimir és Estragon egymás közti elkeseredett vitája időnként feloldódik látványos színpadi mozgásban, bohócokra emlékeztető hanghordozásban. Már a kezdő jelenet – Estragon nem tudja lehúzni a lábáról a cipőt – is mintha a bohócok világából kölcsönözné a szituációt. Emellett megmarad az egész mű által sugallt reménytelenség. Godot nem jött tegnap, ma sem, és holnap sem fog jönni, megszűnt a kapaszkodó az ember számára a Godot-nak nevezett ismeretlen Személy [Isten?] segítségében.

A portugál szöveg rendkívül gyors tempójú, ez abból látszik leginkább, hogy a monitoron megjelenő magyarra fordítás olyan gyorsan pörög, alig tudja követni az élőbeszédet. Mi nézők sem tudjuk maradéktalanul olvasni a szöveget.

A színészek láthatóan nagy lelkesedéssel játszanak: Joao Melo, Maria Leite, Mario Santos, Rodrigo Santos, Vicente Melo. Fénytervező: Filipe Pinheiro, rendezőasszisztens: Manuel Tur, műszaki vezető: Emanuel Pina. Menedzser: Maria Joao Teixeira.

Megtekintett előadás a Nemzeti Színház nagytermében: 2021. szeptember 20.

Budapest, 2021. szeptember 22.                       

Földesdy Gabriella

 

 

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©