Eretnek gondolatom
támadt az ismételt Bulgakov-bemutató
hallatán. Talán az utóbbi 10-20 évben
túlságosan gyakran játsszák a
színházak a Mester
és Margaritát. Mintha a
rendezők mostanában ennek a
regényadaptációnak kapcsán akarnák
kifejteni a
körülöttünk lévő világgal, emberi
sorsokkal kapcsolatos vaskos és
világmegváltó
véleményüket. Ez önmagában is
jelzés értékű. Persze, a régi divatok is
maradtak, még mindig sok a Három
nővér,
Hamlet, III. Richárd, Tóték…
és
a többiek. A 2021-es Nemzeti beli előadás rendezője a
szlovén Alekszandar Popovszki.
Bulgakov regénye
az
1970-es évektől forog közkézen (bár
1925–1937 között írta, de jellemzően csak
az asztalfióknak), az alapvetően három síkon,
több helyszínen és több korban
játszódó regény szinte kiált a
színpadért. Bizonyára ez is az oka a sok
színpadi adaptációnak. Ezúttal a
szcenírozást Nejc Gazdova
készítette Szőllősy
Klára fordításából, a dramaturg Verebes
Ernő volt.
A történet az
1930-as
évekbe, Moszkvába visz el bennünket, ahol
köztudottan nehéz az élet, hisz a
mindennapi betevő előteremtésével van elfoglalva a
legtöbb ember, míg az írók
többnyire saját pártjuk [az állampárt]
teljes kiszolgálását tartják a
legfontosabbnak. Aki eltér a fővonaltól, azt
üldözik, esetleg
elmegyógyintézetbe zárják. Így
jár a Mesternek nevezett író (Trill
Zsolt), és [Hontalan] Iván (Mészáros
Martin) is. Az üldözés
középpontjában a Mester Jézusról
és Pilátusról írt regénye
áll, emiatt kerül
mindkét író zárt intézetbe. A
szovjet írók és feletteseik azonban nem hisznek
Istenben, és Jézus létét is tagadják
már csak „hivatalból” is, mert az
államberendezkedés egésze ateista. Ahogy az
ördög létezésében sem hisznek,
pedig egy Woland nevű ördög (Bordás
Roland) és kisegítői éppen ezekben az
órákban szállják meg Moszkvát.
Woland, Azazello (Rácz József), Hella (Barta
Ágnes) és Behemót (Szép
Domán) furcsa csodatételekkel,
szemfényvesztéssel
kápráztatják el a népeket,
megbotránkozást keltve bennük. Felfordulás,
botrány
tör ki a város több pontján, Berlioz
szerkesztőnek levágja a villamos a fejét,
a színházban papírpénz hull a mennyezetről,
ami egy idő után semmivé válik,
viszont a nézők ruhái eltűnnek, és pucéran
maradnak az előadás végére. A
valutáért árusító üzletet a
beszabaduló alvilágiak kifosztják,
szétrombolják.
És újabb szálak is bekacsolódnak a
történetbe, mert Margarita (Szász Júlia) minden energiáját arra
fordítja, hogy szerelmét, a Mestert
megtalálja. A négy alvilági figura által
szervezett orgián elvállalja a
háziasszony szerepét ruhátlan
„jelmezben”. A továbbiakban már csak azt
látjuk,
hogyan sikerül ismét egymásra találni a
két szerelmesnek a barátságos, kandallóval
melegített otthonukban.
Nem titok, hogy a
Mester megtalálása és piedesztálra
állítása bátor feladat volt. A
rendezés
egyik nehéz erőpróbája, hogyan tudja a
regény három síkját hihető módon
színpadon megjeleníteni, sőt
összefüggést teremteni Jézus-Pilátus,
Woland és
bandája, valamint a moszkvai események között.
Alekszandar Popovszki rendezése
a három síkot – térben és időben
– közel tudta egymáshoz hozni, a figurák
otthonosan mozogtak a térben, szinte belakták a
színpadot. A rendezésből
mindenféle tekintélytisztelet eltűnt, elsősorban Woland
személyét fosztotta meg
ördögi sajátosságaitól, majdnem
esendőnek mondanám, ha ez nem lenne visszás egy
ördögre nézve. Pilátus (Rátóti
Zoltán)
és Kajafás (Schnell Ádám)
párbeszéde
inkább két korunkbeli rivális főnök
vitájához hasonlatos, Jézus (Berettyán
Sándor) még inkább közülünk
való „celeb”, lehetne akár egy balhéba
keveredett popénekes. A karakterek
átalakítása okozza, hogy a Mester alakját
sem egy végsőkig heroikus áldozatnak
látjuk, hanem kissé önironikusnak.
A Mester
és Margaritából egyre inkább tűnik el a
konkrét, 20. századi
szovjet kommunista problematika, helyét átveszi a 21.
századi mindennapjainkat
átszövő hatalom kontra művész, illetve a
művésznek a transzcendenshez való
viszonya. Meddig lehet elmenni a fennálló rend elleni
megalkuvásban, mit
kezdjen a művész a globális világ adta
kihívásokkal? Mindezt egyetlen előadás
nem tudja magára vállalni, de forgácsokat kapunk a
három órás előadás alatt
belőle. Profán példa jelenkorunk vicces
beszűrődésére Margarita
próbálkozása,
amikor kívánhat valami számára fontosat
Wolandtól. Először egy luxus terepjárót
szeretne, majd a világbékét(!), s amikor ezeket
nem, de visszakapja élete szerelmét,
a Mestert, rájövünk a darab üzenetére:
legfontosabb az igaz szerelem.
A groteszk és
abszurdoid (koporsó jelenet ki-, s beszállással)
elemekkel átszőtt előadás
díszlete (tervező: Sven Jonke, asszisztens:
Riederauer Dóra) néhány
kellékből és
a színpad-nézőtér felett virtuálisan (?)
látható drótháló elemekből
áll. A
színház technikailag jól felszereltsége
adja, hogy látványos repülésnek is
tanúi lehetünk. Jelena Prokovic
jelmezei nem mondhatóak egységeseknek, inkább csak
a meglepő, vagy
meghökkentőekre figyel fel a sok előadást látott
szem. Furcsa volt a Mester
fekete cilindere, Margarita dús aranyruhája a
meztelenség helyett(!), Behemót
óriás macska jelmeze a fele akkora Azazello mellett.
Zavaró volt Pilátus
öltözete, amely a helytartó nemes anyagból
készült palástja helyett egy római
katona páncélját adta a színészre.
A színészi
alakítások
megpróbálták az egyenetlenségeket
elsimítani. Bordás Roland fiatal Wolandja és
Berettyán Sándor Jézusa új színt
hoztak e szerepekben, Szász Júlia szintén
aratott a fiatalságával, plusz elfogulatlan és
kedves jelenség is volt
egyszerre. Trill Zsolt a kelleténél öregebb Mestert
hozott a szerepben, Rátóti
Zoltán kizárólag a jelmez miatt mozgott
idegenül ebben a közegben. Jó alakítást
nyújtott Rácz
József (Azazello), Mészáros
Martin (Ivan), Szép
Domán (Behemót), Szarvas József
(Sztyopa). További
szereplők: Kovács S. József
(Korovjov), Kristán Attila (Berlioz,
Rimszkij), Tóth László
(Varenuha), Barta Ágnes,
Schnell Ádám.
Színpadi
mozgás: Hoffmann Luca, zeneszerző: Verebes
Ernő, rendezőasszisztens: Kolics Ágota, Vida
Gábor.
Bemutató és
megtekintett előadás: 2021. szeptember 1.
Budapest, 2021.
szeptember 8.
Földesdy Gabriella