Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

VÁLASZFALAK

Városmajori Szabadtéri Színpad

A pandémia után végre élő előadást láthattunk a fedett szabadtéri színpadon. A nyitókép egy szokványos nappali-étkezős amerikai lakás, az étkezőasztal mögött átadó ablak a konyhából, hátul természetesen a hálószobákba vezető lépcsővel. (Díszlettervező: Cziegler Balázs.)

A korban már nem fiatal házaspár (Bill – Kern András, Nancy – Hernádi Judit) ebédhez készül: az évek alatt tökéletesen megszokott és összeszokott, unalmas mozdulatok, unalmas ebéd, talán az ízét sem érzik – mígnem a feleség meglehetősen közönyösen jelenti be, hogy válni akar. A férje legalább ilyen közönyösen fogadja: Jó. Gondolhatnánk, itt vége a történetnek, pedig Bess Wohl amerikai írónő darabja csak most kezdődik. (Fordító és dramaturg: Zöldi Gergely.)

A hír hallatára összejön a család, a két fiú (Ben – Pataki Ferenc, Brian – Nagy Dániel Viktor) és az idősebbik fiú előrehaladott terhességben lévő felesége (Jess – Grisnik Petra). Megjegyzendő, hogy a történet befejezéséig a gyerek nem születik meg. A fiúk egyrészt megrökönyödnek, hogy a szüleik 40 év után válnak el – mert ha elváltak volna még akkor, amikor ők főiskolára mentek, mint más rendes családok, az más, de most már – minek?

Különös ízt ad a történetnek a meny pszichológusi képzettsége, aki ilyen oldaláról is próbál segíteni, persze eredménytelenül: a házaspár tagjai már nagyon eltávolodtak egymástól.

További konfliktusoknak is tanúi leszünk. A fiatal fiú nem véletlenül él egyedül: homoszexuális voltáról azonban nem tudnak a családban. Este új partnerrel jön szülei lakásába (Tommy – Rohonyi Barnabás) – nem itt nőttek fel, szüleik nemrég költöztek a szokványos lakópark tucatházába –, de nem képes feloldódni, így a barátja elmegy, nem is hallunk többet róla.

Brian számára a szülők válása kész tragédia, amúgy is ő az érzékenyebb, akit a bátyja csúfolt, és aki az érzelmi dolgokat a leginkább magára veszi. A 200 tanítványát nevezi gyerekeinek, akiknek „drámát tanít”. Családjához túlságosan is kötődik. Anyja neki elárulja tragédiáját: fiatalkori szerelme elment, elhagyta, de olykor találkoztak, míg közben meg nem halt... de még mindig őt szereti, a férjét meg sohasem szerette – állítja. Mert férje nem veszi őt semmibe sem... míg a másik nagyon is kényeztette, felejthetetlen éjszakájuk volt egy híd alatt... Ezen persze a fiú teljességgel felháborodik, és elítéli az anyját, hogy láthatatlan szolgálóként nem csak velük törődött, sőt képes volt őket, gyerekeket magukra hagyni egy éjszakára. Még az is megütközést kelt, hogy anyja saját bankszámlát akar végre nyitni.

A fiatal házaspár között sem teljesen sima az élet, a feleség, terhességére hivatkozva követel ki mindent, de feltehetően addig is övé volt az utolsó szó. Ezt a férje persze nehezen viseli, de úgy tűnik, kitartanak egymás mellett. Azt viszont nehezményezik, hogy a leendő nagyszülők nem örülnek különösebben a születendő unokának. Az bizonyos, hogy nekik már saját életük van.

A feleség, Nancy biztosra veszi, hogy férjének van valakije, ismeri, tudja is, hogy hol lakik, és aki a férjét nagyon humoros embernek tartja. Mi annyit látunk ebből, hogy a férj stand up tanfolyamra járt, és szeret régi – sőt, inkább alpári – vicceket mesélni, minket is megörvendeztet néhánnyal.

A férj összecsomagol, és egy furgonnal el is megy – egészen a nappali faláig jutva, aminek nekihajt. Meglátva a nappali falában a két kocsireflektort, eléggé megrökönyödünk, kétségtelen.

A második részben megismerjük a hölgyet: feltehetően ő a humoros, aki mindenen feltűnően kacarászik (Carla – Peremartoni Krisztina), de befogadni az átmenetileg tolókocsiba kényszerült férfit, főleg mosni-főzni rá – na, azt nem. Inkább kisurran. A kérdés megmarad: ki fogja ellátni a férjet most, hogy a feleség elmegy, egyelőre pár napra valamilyen hotelbe, aztán – ki tudja. Új életet kezd, feldobott, tele tervekkel, bár ezeket nem ismerjük meg. Szó esik a ruhagyűjtésről a menekülteknek, egyelőre ebben az ügyben lesz megbeszélése egy másik városban.

A fiatalok és a szülők összevesznek, a fiatalok elviharzanak, az idős házaspár magára marad, a feleség a csomaggal már majdnem kilép az ajtón – de mégsem. Talán a férj egy látszólag odavetett szavára. És szép lassan beszélgetni kezdenek, nagyon messziről indulnak egymás vágyai felé – a feleség macskát szeretne és elválni, a férj vicceket mesélni – és egymás iránti figyelmük lassan felébred. Ehhez csak annyi kellett, hogy a férj végre, egyszer megdicsérje a feleség lábát, és főleg, hogy megmondja: negyven éve szereti, tudta, hogy a feleség a másikat szerette, és mégis – ők egymáshoz tartoznak.

Mondatuk közben ér véget az előadás, gondolhatunk bármit is – a leginkább reménykedünk.

Jelmeztervező: Füzér Anni, elsősorban a fiatal feleség elegáns öltözékei emelkednek ki, színeivel, kissé hippi-jellegével pedig a férj barátnőjéé.

Plakáttervező: Csáfordi László.

A rendező munkatársa: Skrabán Judit.

Rendező: Szabó Máté.

Producer: Orlai Tibor.

Viszonylag „könnyed”, „nyári” darab, jól kimunkált előadás olykor meglepő és kedves fordulatokkal. Annak nincs különösebb jelentősége, hogy a fiatal fiú homoszexuális, de ha már bele kellett írni (?), alkalmat ad legalább Brian gátlásosságának bemutatására e téren is.

Ha nem külföldi darab lenne, akár azt is gondolhatnánk, hogy Hernádi Juditra és Kern Andrásra írták.

Bemutató és megtekintett előadás: 2021. június 17.

Budapest, 2021. június 20.

Megjelent a Kláris 21/5. számában.

Györgypál Katalin

 

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©