A pandémia
után végre
élő előadást láthattunk a fedett szabadtéri
színpadon. A nyitókép egy
szokványos nappali-étkezős amerikai lakás, az
étkezőasztal mögött átadó ablak a
konyhából, hátul természetesen a
hálószobákba vezető lépcsővel.
(Díszlettervező: Cziegler Balázs.)
A korban
már nem fiatal házaspár (Bill – Kern
András, Nancy – Hernádi Judit)
ebédhez
készül: az évek alatt tökéletesen
megszokott és összeszokott, unalmas
mozdulatok, unalmas ebéd, talán az ízét sem
érzik – mígnem a feleség meglehetősen
közönyösen jelenti be, hogy válni akar. A
férje legalább ilyen közönyösen
fogadja: Jó. Gondolhatnánk, itt vége a
történetnek, pedig Bess Wohl amerikai
írónő darabja csak most kezdődik. (Fordító
és
dramaturg: Zöldi Gergely.)
A hír
hallatára összejön a család, a két
fiú (Ben – Pataki Ferenc, Brian – Nagy
Dániel Viktor) és az idősebbik fiú
előrehaladott terhességben lévő felesége
(Jess – Grisnik Petra).
Megjegyzendő, hogy a történet befejezéséig a
gyerek nem születik meg. A fiúk
egyrészt megrökönyödnek, hogy a szüleik 40
év után válnak el – mert ha
elváltak volna még akkor, amikor ők főiskolára
mentek, mint más rendes
családok, az más, de most már – minek?
Különös
ízt ad a
történetnek a meny pszichológusi
képzettsége, aki ilyen oldaláról is
próbál
segíteni, persze eredménytelenül: a
házaspár tagjai már nagyon eltávolodtak
egymástól.
További
konfliktusoknak is tanúi leszünk. A fiatal fiú nem
véletlenül él egyedül:
homoszexuális voltáról azonban nem tudnak a
családban. Este új partnerrel jön
szülei lakásába (Tommy – Rohonyi
Barnabás) – nem itt nőttek fel, szüleik
nemrég költöztek a szokványos
lakópark tucatházába –, de nem képes
feloldódni, így a barátja elmegy, nem is
hallunk többet róla.
Brian
számára a szülők válása kész
tragédia, amúgy is ő az érzékenyebb, akit a
bátyja csúfolt, és aki az érzelmi dolgokat
a leginkább magára veszi. A 200
tanítványát
nevezi gyerekeinek, akiknek „drámát
tanít”. Családjához túlságosan
is kötődik.
Anyja neki elárulja tragédiáját: fiatalkori
szerelme elment, elhagyta, de
olykor találkoztak, míg közben meg nem halt... de
még mindig őt szereti, a
férjét meg sohasem szerette –
állítja. Mert férje nem veszi őt semmibe sem...
míg a másik nagyon is kényeztette, felejthetetlen
éjszakájuk volt egy híd
alatt... Ezen persze a fiú teljességgel
felháborodik, és elítéli az anyját,
hogy láthatatlan szolgálóként nem csak
velük törődött, sőt képes volt őket,
gyerekeket magukra hagyni egy éjszakára. Még az is
megütközést kelt, hogy anyja
saját bankszámlát akar végre nyitni.
A fiatal
házaspár között sem teljesen sima az
élet, a feleség, terhességére hivatkozva
követel ki mindent, de feltehetően addig is övé volt
az utolsó szó. Ezt a férje
persze nehezen viseli, de úgy tűnik, kitartanak egymás
mellett. Azt viszont
nehezményezik, hogy a leendő nagyszülők nem
örülnek különösebben a születendő
unokának. Az bizonyos, hogy nekik már saját
életük van.
A
feleség, Nancy
biztosra veszi, hogy férjének van valakije, ismeri, tudja
is, hogy hol lakik,
és aki a férjét nagyon humoros embernek tartja. Mi
annyit látunk ebből, hogy a
férj stand up tanfolyamra járt, és szeret
régi – sőt, inkább alpári –
vicceket mesélni, minket is megörvendeztet
néhánnyal.
A férj
összecsomagol,
és egy furgonnal el is megy – egészen a nappali
faláig jutva, aminek nekihajt.
Meglátva a nappali falában a két kocsireflektort,
eléggé megrökönyödünk,
kétségtelen.
A
második részben megismerjük a hölgyet:
feltehetően ő a humoros, aki mindenen
feltűnően kacarászik (Carla – Peremartoni
Krisztina), de befogadni az átmenetileg tolókocsiba
kényszerült férfit,
főleg mosni-főzni rá – na, azt nem. Inkább
kisurran. A kérdés megmarad: ki
fogja ellátni a férjet most, hogy a feleség
elmegy, egyelőre pár napra
valamilyen hotelbe, aztán – ki tudja. Új
életet kezd, feldobott, tele
tervekkel, bár ezeket nem ismerjük meg. Szó esik a
ruhagyűjtésről a
menekülteknek, egyelőre ebben az ügyben lesz
megbeszélése egy másik városban.
A fiatalok
és a szülők összevesznek, a fiatalok elviharzanak, az
idős házaspár
magára marad, a feleség a csomaggal már majdnem
kilép az ajtón – de mégsem.
Talán a férj egy látszólag odavetett
szavára. És szép lassan beszélgetni
kezdenek, nagyon messziről indulnak egymás vágyai
felé – a feleség macskát
szeretne és elválni, a férj vicceket
mesélni – és egymás iránti
figyelmük
lassan felébred. Ehhez csak annyi kellett, hogy a férj
végre, egyszer
megdicsérje a feleség lábát, és
főleg, hogy megmondja: negyven éve szereti,
tudta, hogy a feleség a másikat szerette, és
mégis – ők egymáshoz tartoznak.
Mondatuk
közben ér véget az előadás, gondolhatunk
bármit is – a leginkább reménykedünk.
Jelmeztervező: Füzér Anni, elsősorban
a fiatal feleség elegáns öltözékei
emelkednek ki, színeivel, kissé
hippi-jellegével pedig a férj
barátnőjéé.
Plakáttervező:
Csáfordi László.
A rendező
munkatársa: Skrabán Judit.
Rendező: Szabó Máté.
Producer: Orlai Tibor.
Viszonylag
„könnyed”, „nyári” darab,
jól kimunkált előadás olykor meglepő és
kedves
fordulatokkal. Annak nincs különösebb
jelentősége, hogy a fiatal fiú homoszexuális,
de ha már bele kellett írni (?), alkalmat ad
legalább Brian gátlásosságának
bemutatására
e téren is.
Ha nem
külföldi darab lenne, akár azt is
gondolhatnánk, hogy Hernádi Juditra és
Kern Andrásra írták.
Bemutató
és megtekintett előadás: 2021.
június 17.
Budapest,
2021. június 20.
Megjelent
a Kláris
21/5. számában.
Györgypál Katalin