Az idei évad
nyitó eladásán – júniusban! –
valóban ünnepelhettünk, éspedig
hamisítatlan Shakespeare-darabbal – Vidnyánszky Attila rendezésével
gazdagon
„fűszerezve”. (Rendezőasszisztens: Kernács
Péter.) Kétszer 2 órában (a
szünettel), de mivel már 6-kor kezdődött, nem
volt gond a humoros betétekkel,
tréfálkozásokkal, a dajka
bemutatkozásával és
zenével. Sőt, örültünk az előadás
végén a rendező közvetlen szavainak is, és a
Szeleczky Zita-gyűrűt is átadhatták, idén
Tóth Augusztának.
A
díszlet egyszerű: kétoldalt egyszerű szürkés
veronai házak, de érdekes feliratokkal
szerelemről, életről. (Díszlettervező: Cziegler
Balázs.) Túl sok időnk nincs kibogarászni a
feliratokat, mert a két ház közti kis tér
–
utca – megtelik élettel. Mivel nagy lapos
sírkövek is fedik az utcácskát, nem
okoz gondot a megfelelő időben templomban lennünk.
Az
előadásban nem a szinte „előírt”
„délceg” Rómeót látjuk, hanem
egy
érzelmektől túlfűtött fiatalembert (Herczegh
Péter), aki meglátva a fiatal Júliát (Szász
Júlia), menten elfelejti addigi rajongásának
tárgyát, és
belefeledkezik-beleszeret a számára ismeretlen
egészen fiatal lányba.
Akkoriban, mint
ahogy Júlia anyja (Capuletné – Tóth
Auguszta) is utal erre, 14 éves korban a lányok
már asszonyok
és szülnek, mint ő is tette. (Mire a férj – Horváth Lajos Ottó
– maliciózusan
megjegyzi: Ki korán kezdi, korán elhervad –
és egyetlen gesztussal megmutatja
viszonyát feleségéhez.) A fiatal fiúkat
pedig hevíti ugyan a hév, de Rómeó
rajongó természete nem általános
körükben sem, még kicsit gúnyolják is
érte,
barátja (Benvolio – Szabó
Sebestyén
László) pedig félti is. A dajka (Nagy
Mari) sem egy idős és bölcs asszony, ellenkezőleg:
szereti az italt is,
Júliát is, Júlia születése előtt nem
sokkal ő maga is szült, férjét szintén
már
eltemette. Igyekszik jó tanácsokat adni a
kis-nagylánynak, ám ez nem mindig
sikerül, sőt.
Júlia
olyan helyzetbe kerül, ami érett ember
számára sem igazán megoldható:
szerelme, sőt akkor már férje öli meg
bátyját. (Tybalt – Bordás Roland).
Apja érzelmei is viharosak, legalább akkora hévvel
tagadná ki lányát, ha nem lenne hajlandó
hozzámenni – napokon belül – a
„jóravaló”
kérőhöz (Páris – Berettyán
Sándor),
mint amennyire se nem lát, se nem hall az örömtől,
hogy mégis lesz esküvő, és
sietteti is az időpontot. Egy egész nappal, ami a két
fiatal halálába kerül.
Kiemelkedik
Lőrinc barát alakja is (Blaskó
Péter), aki csak a két egymással
ellenséges ház jövőbeni
békülésének
reményében vállalja, hogy a két fiatalt
teljes titokban összeadja, bár az is
nyilvánvaló számára, hogy a kimenetel nem
teljesen bizonyos. Kicsit fél is,
képes otthagyni később az ébredező
Júliát a családi kriptában (a
színpad kissé megemelt hátterében), a
már halott
férjével... De, mint említettük, itt
hús-vér emberek jelennek meg, nem pedig
papírfigurák. Ettől élő, ettől tudjuk
átérezni mindazt, ami történik –
bár a
gyilkosságokat talán mégsem annyira.
(Végül is gyilkosság áldozata lesz még
Mercutio – Berettyán Nándor
és Páris
is.) De ez már a mai kor és a mi kultúránk
„lenyomata” bennünk.
Az
előadás kétségkívül Veronában
játszódik „egykor, régen” – de
néhány szinte
rejtett mozzanat átvezet minket a mába:
néhány bakelitlemez, vagy a dajka a
Rómeótól kapott (szinte kezéből
kirántott zacskó) pénzzel ma divatos cipőt
vásárol, amit aztán nem tud hordani, és mai
papírtasakokban hozza utána a többi
vásárolt holmit az egyik „mulattató”
(zenei bohóc). (Péter – Rácz
József, Sámson – Szép
Domán.) Hasonlóan a mához szólnak
egyes zenei betétek is.
Nem
beszéltünk még a mértéktartóbb
nemesekről: Montague-ról (Rubold Ödön)
és Escalusról, Verona bölcs
hercegéről (Schnell Ádám): lehet
visszafogottabban is gyűlölködni, illetve szükség
van a rend fenntartására is.
Az
előadásban a hangulatot, a mozgalmas életet, a
„hátteret" a Szent István Egyetem
Rippl-Rónai Művészeti Karának III. éves
színészhallgatói szolgáltatják;
feltehetően őket hamarosan más szerepekben is láthatjuk
majd különböző
színpadokon.
Jelmeztervező: Berzsenyi Krisztina,
aki az idősebb szereplőkre korabeli ruhákat adott, a fiatalokra
már kevésbé „kényeseket”,
kivéve Júlia finom fehér ruháit.
Rómeó ruházata még inkább
eltérő, nem éppen
túl előnyös számára
(nyilvánvaló okkal: ő itt nem a „délceg
herceg a fehér
lovon”), ellentétben Páris díszes
öltözékével (és kissé piperkőc
mozgásával-megjelenésével).
Az
előadás mértékkel kihasználja a
színpad technikai lehetőségeit, így a
nézőtérre merőlegesen, középen olykor
széles palló emelkedik hátrafelé,
akár lépcsőként is szolgálva. Az
ƒ„erkély jelenet"
sem túlhangsúlyos a
díszítetlen egyszerű balkonon, a számos
vívójelenet, humoros párbeszéd,
bohóc szám pedig a két ház
közötti utcán játszódik; a szerelmi
jelenet pedig a háttérben kiemelkedő emelvényen,
mértéktartón, utalásszerűen. A halottakat
kellően megsiratjájk, az esküvőt pedig mégsem
már másnapra tűzik ki -- várnak még
két-három napot. A nők akkori helyzetét
egyértelműen jelzi egy-egy erőteljes mozdulat is, főként
Júlia apja részéről.
Mozgástervező:
Uray Péter
Az
előadást Mészöly
Dezső fordításában láthatjuk.
Bemutató
és megtekintett előadás: 2021.
június 11.
Budapest,
2021. június
12.
Megjelent
a Kláris
21/5. számában.
Györgypál
Katalin