SZÍNHÁZ

RÓMEÓ ÉS JÚLIA

Nemzeti Színház

Vannak megunhatatlan klasszikusok. Százszor láttuk őket a színházban, tv-ben, olvastuk, unos untig ismerjük szövegét, átsiklunk túlzásai felett, mégis újra megnézzük, sőt, pisszenés nélkül ülünk közel négy órát a nézőtéren. Most is ez történt. Beültünk – a hosszú pandémiás szünet után – a Nemzetibe, hogy újra lássuk a csodát. Pedig ez csak egy „romantikus” szerelmi történet. Karinthy az Így írtok tiben a Rómeó és Júliát így foglalja össze: Fiú szereti lányt, lány szereti fiút, de akadály van. Pont erről, az akadályról szól Shakespeare legismertebb remekműve Mészöly Dezső fordításában.

Vidnyánszky Attila ezúttal monstre rendezésben álmodta meg a klasszikus darabot. Az elmúlt közel másfél év kényszerszünetei miatt a felkészülés elhúzódott, a bemutatót háromszor is ki kellett tűzni, hogy a negyedik időpontban megtartható legyen végre. Ez a „késleltetés” aztán adott a nézői várakozásnak egy gellert: ennyi baj után a közönség nagyon vár valami újat, meglepőt, fergeteges újdonságot, amit eddig még soha. És meg is kapja, kérdés milyen formában? Játékban, díszletben, jelmezben, szövegben, kimunkált karakterekben, zenében, és – a legmeglepőbb – humorban is!

Az egészen egyszerű, kartonpapírból épített díszlet egyszerűsége lep meg először (tervezője: Cziegler Balázs). Az utca bal és jobb oldalán meredező lakóház ablakai és erkélyei egymással szembe néznek: balra Montague-ék, jobbra Capuleték laknak, a közötte lévő térség az utcabál, zenés felvonulások, ünnepség, találkozók helye, a hátsó vastraverz a szerelmi éjszaka szürreális helyszíne, illetve Rómeó mantovai rejteke. A házak falain Verona és Mantova városok nevei, a tragédia szövegének részletei olvashatók. Az erkély mint helyszín nem hangsúlyos díszletelem, egyszerű kis francia balkon, ráadásul Júlia alvóhelye egyben. A jelmezek tervezője (Berzsenyi Krisztina) mutatós, reneszánsznak ható ruhákat adott a szereplőkre, amelyek praktikusak, kivéve Júlia csupa tüll fehér öltözeteit, amelyek sem nem reneszánszak, sem nem praktikusak. Viszont szellemes a dadának tervezett mellnagyobbító betét [ezt a Színház a koronavírus … c. filmből tudjuk], és a sokpántos szandál, amelyet tíz másodpercig hord Nagy Mari.

Mintha ez a Rómeó hosszabb lenne, mint ahogy megszoktuk. Érzésünk, hogy nem húzták meg a szöveget (húztak, de nagyon keveset), inkább hozzátettek egy kicsit, hogy mai világunkhoz közelebb hozzák a cselekményt. Ezáltal megnőtt kicsit a dada szerepe, akinek elhalt férje és gyereke többször is megemlítésre kerül. De Lőrinc barát (Blaskó Péter) is hangsúlyosabb lett, részben füvesember szerepe is előjön, másrészt a titokban való esketés nemes szándéka többször is elhangzik tőle: a két család közti viszály megszűnésében reménykedve cselekszik a szülői akarat ellenében. Sokszor és sokféle zene szól, amely lélektanilag magyarázza, adja meg a mű hangulatát, pusztán két klasszikus részletet ismertem fel (Prokofjev, Bach), a többi aláfestés modern dzsessz vagy blúz melódia, köztük egyetlenegy volt zavaró, a Tybalt (Bordás Roland) halálát kísérő őrjítő hangos kavalkád, amelyeket Capuletné (Tóth Auguszta) irtóztató sikolyai még csak fokoztak. A színpadi zenét néhány szereplő fúvós hangszerekkel és harmonikával is élénkítette. Zenei szerkesztő ezúttal sincs feltüntetve a színlapon.

Minden új eleme a rendezésnek azt sugallja, hogy az előadás koncepciója egy korokon átnyúló, mindenkihez szóló mondanivaló megfogalmazása: az első látásra fellobbanó szerelem, a szerelmi házasság elvének reneszánsz győzelme nem lehet pusztán egy régmúlt kor sajátja, mert igenis létezik még ma is. Elsöprő ereje minden akadályt legyőz, habár Shakespeare történetében nem élik túl a szereplők a meglévő akadályokat. De tragédiájuk megváltoztatja a világot, az arany szoborráválás (a fináléban ez most külön hangsúlyt kap) az igaz szerelem szimbólumát jelenti mindmáig. E törekvés csempészi be az előadásba a mai közönséghez intézett kiszólásokat, az évődéseket, az „utcanép” tréfáit, de ennek jegyében vált a megszokott szerelmi ágyjelenet sokkal poétikusabb magasba szállásba egy pózna oldalán.

Shakespeare művének hatásától nem tudjuk függetleníteni magunkat, nem feltétlenül a történet egyedisége miatt, inkább a nyelvi kifejezés ereje vonzó. Oly szépséges a szó-, és mondatfűzés, még arról is elfelejtkezünk, mennyi képtelen helyzet, túl sok véletlen szituáció épül egymásra benne. (Ez utóbbi véletlenek sorozatáról egyetemista koromban szakszemináriumi előadás szólt, miszerint annyira sok a véletlen, hogy az már szükségszerű, s ez a középkorból az újkorba való átmenet egyik fordulópontja.)

Herczegh Péter (Rómeó) és Szász Júlia (Júlia) nemes visszafogottsággal, de igazi szenvedéllyel játszotta végig a címszerepeket. Érezhető volt a mozgásuk és a gesztusaik kidolgozottsága, az egymásra utalt és egymásra hangolt összjáték minden más szereplővel is. S valóban, fiatal koruk ezúttal valódi előnyt jelentett e szerep eljátszásához. Ez még akkor is igaz, ha tudjuk, sok esetben negyven év felé járó színészek is óriási elhitető erővel tudták a két szerepet eljátszani. Mellettük kisebb jelentőségű lett Mercutio, a hű barát (Berettyán Nándor) és Tybalt, a gőgös Capulet-rokon (Bordás Roland) jelentősége. Nagy Mari tündökölt, fürdött a dajka szerepben, minden idők legfontosabb dajkáját színre hozva. Blaskó Péter ugyancsak elnyerte a minden idők legfontosabb szerzetes barátja és altatószer specialistája címet. Mindig is jelentősebb volt a Capulet házaspár (Horváth Lajos Ottó, Tóth Auguszta), mint a Montague-apa (Rubold Ödön), a jelen előadásban ez még csak fokozódott. Utóbbi szinte légiessé vált, míg a Capulet-apa vérnősző baromként támadt lányára, amikor nem akart Páris, ifjú nemesúr (Berettyán Sándor) felesége lenni gyászának és kétségbeesésének közepette. Tóth Auguszta is egy rideg nőszemélyt, mosolytalan, komor asszonyt hoz színre, viszont remekül sikoltozik unokaöccse, Tybalt halálhírét megtudva. Igen tetszett Schnell Ádám (Verona hercege) bölcs uralkodóként, Rácz József (Péter) és Szép Domán (Sámson) zenés bohóc szerepeikben oldották a tragikus jeleneteket.

Szerepeltek még statisztaként a Szent István Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karának III. éves színészhallgatói tizennégyen. Az előadás mozgástervezője: Uray Péter, rendezőasszisztens: Kernács Péter.

Bemutató és megtekintett előadás: 2021. június 11.

Budapest, 2021. június 14.

Földesdy Gabriella