Péterfy-Novák
Éva
könyvét (Apád előtt
ne vetkőzz! Regény, Libri K., 2019 és 2020, 214 p.)
nem olvastam, de
bizonyára igen hatásos is (fontos tudni, hogy nem
önéletrajzi regény, interjúk
alapján íródott), a családon belüli
erőszak pedig nagyon sok, túl sok embert
érint. Egyes adatok szerint legalább a nők 20
%-át, már ami ki is derül.
Naponta hallunk „rémtörténeteket”,
elsősorban persze a kislányok, nevelt
lányaik erőszakolásáról. Hiába
ítélik el a bántalmazókat
jogilag-erkölcsileg és
ítéli el a közvélemény – alig
van foganatja. A bántalmazó, az elkövető
általában tudatában van, mit tesz, mégis
teszi, de gondolhatja, ő kivétel. Vagy
nem képes ellenállni, mint aki pedofil. Mégis
beszélni kell róla, valamennyit
ez is segít.
Másfél
órában két
szereplővel (Péterfy Bori és Pataki
Ferenc) látunk-hallunk egy
történetet, pontosabban egymáshoz kötődő
történeteket, még pontosabban talán
inkább mozaikokat, emléktöredékeket.
Nekünk Eszter kislányként meséli el
jobbára
higgadtan vagy gyermekien lelkesülve gyerek- és
kislánykorát (már amire
emlékszik, fontosnak tart.). Anyja Dóra, annak
testvére Erzsi. Szó van Eszter
apjáról, de elsősorban Dóráék
apjáról, Eszter nagyapjáról, ő Tatus.
Tatusnak
van felesége, Sára; megismerjük az
elbeszélésekből-játékból
Klára asszonyt, a
férfi nevelőanyját, létezik férje is, de
őróla alig hallunk. A férfi magáról
valamivel kevesebbet mesél...
Ennyi ember
között is
lehet mélységes gabalyodás, főleg
szeretetlenség. Azt hihetjük, mindent
megtudunk róluk, holott igazából tény
szerint nagyon keveset. Tatus
gyerekkorában húgával árvaházba
került, az apácák – 1920-as évek
– a kamaszodó
fiúkkal szemben főleg éjszaka feltehetően azért is
közömbösek, mert
tehetetlenek... így a nagyobb fiúk könnyedén
kihasználják a kisebbeket. A
nevelőszülőknél sem jobb a helyzete, ott Klára
asszony „csinál” férfit a 14
éves fiúból – ő pedig azt hiszi, hogy
szereti. Annyira, hogy a Sárával nem jól
sikerült házasságában is
vissza-visszatér hozzá, még azt a zavaros
érzelmét is
vele beszéli meg, hogy a megszületett kislánnyal,
Erzsivel szemben (vagy iránt)
kifejezett vágyat érez. Ez a szeretet pedig csak
mélyül, Erzsi húga féltékeny,
hogy apjuk a másik lányt jobban szereti, feltehetően
arról nem tud, mi történik
a „kamrában” – ahova Erzsi
magától tér be hetente többször is.
Kislányként.
Anyjuk nem látja, nem érdekli, nem veszi észre?
– Sára, már nagymamaként,
leginkább sört iszik, sokat. Erzsi aztán hirtelen
otthagyja őket, férjhez megy,
elköltöznek más városba, apját
megutálta.
Dóra is
férjhez ment,
megszületett Eszter, aki imádja apját és a
kocsmát egészen addig, amíg anyja el
nem hiteti vele, hogy minden férfi gonosz. Ám addigra
Eszternek már saját kis
titkai vannak Tatussal, akire mindig számíthat –
túlságosan is. Az nem derül
ki, Tatustól miért nem félti a kislányt
Dóra – talán valóban nem tudott Erzsi
és apja (azaz Tatus) igazi kapcsolatáról.
Bár figyelmeztetéséből – „Apád
előtt
ne vetkőzz!” – másképp is gondolhatjuk. Vagy
a nővérével történteket csak
később tudta meg… a kislányát azonban
csak apjától tiltja, nagyapjától
nem.
Mert mindig minden
titok… lányát pedig amúgy sem szereti
túlságosan, férjét meg pláne nem.
Ha jól
emlékszem,
Eszter az iskolában, másoktól hallott
családon belüli erőszak-történetből
ébred
rá, mi történik vele. Később egyetemre megy,
eközben hal meg a nagyapja…
hazamegy a temetésre, itt ismeri csak meg Erzsit, a
nagynénjét. Talán akkor
tudja meg Erzsi történetét? – mert a
családban nem említették még a nevét
sem.
Meglehetősen
részletesen megtudjuk, hogyan „szerzi” meg
magának Tatus a kislányát, majd
jóval később Esztert. Mert a férfi eközben
szenved, tétova, talán még vívódik
is? És vajon tényleg az árvaházbeli
bántalmazása miatt ébred benne a vágy a
pici lánya iránt…? Őszintén szólva,
ez így nehezen hihető, de a tény attól
persze tény marad: a pedofília.
Nem olvastam a
könyvet, feltehetően nem a mély és összes
lélektani okot tárja fel – írója nem
pszichológus –, de feltehetően utal ezekre is. Az
előadásból talán az jön át a
leginkább, hogy Eszter kislányként mennyire
„imádja” Tatust – amihez főleg az
kell, hogy szeretetlen légkörben neveljék otthon.
Minderről
kell beszélni, muszáj beszélni, úgy,
ahogyan lehet. Az előadás
számos mély problémát felvet, nem feladata
válaszolni is rá. Bizonyos, hogy nem
a kislányok feladata, hogy „ne vetkőzzenek az apjuk
előtt”, de talán időben
tudniuk kell, mi a szerelem és mi a
„kihasználás”, és miért nem
„titkos
szerelem” és „különleges kapcsolat”
az, ami igazából bűncselekmény. [Azt
felderíteni pedig, hogy a nők, anyák egy része
miért hagyja, miért
„csendestárs” ezekben a bűntényekben,
még nehezebb, ép ésszel szinte fel sem
fogható. De akár még az is (nehezen
megválaszolható) kérdés lehet: egy apa
„olyan” tekintete mikor súrolja már vajon a
„jó erkölcs” határát…?
Attól persze
mi már messze kerültünk, hogy az apa dönthesse
el, életben maradhat-e az
újszülött… ám ez véletlenül
sem mentség semmire.]
Színpadra
alkalmazta
és rendezte: Tasnádi István.
Látvány
– a pici színpadon kanapé,
dohányzóasztal, kifejező festmény a
háttérben – Antal-Fógel Adrienn,
plakát: Csáfordi László.
Érdekes a
rendezés:
Eszter gyakorlatilag végig a kanapén ül, a
férfi áll, járkál, szenved,
„panaszolkodik” (nagyon sokszor éppen a
bántalmazó véli magát áldozatnak),
az
előadás egészét bizonyos diszharmónia
jellemzi, és joggal. Hiszen a férfi sincs
tisztában azzal, szereti-e a
lányát-unokáját, sőt, azt sem
érti-tudja, hogy
egyáltalában mit is érez, érez-e valamit a
nyers vágyon kívül. Talán.
Producer: Orlai
Tibor.
Az előadás az
Óbudai
Kulturális Központ, a FÜGE és az Orlai
Produkciós Iroda együttműködésében
jött létre 16 éven felülieknek .
Sajtóbemutató és
megtekintett előadás: 2020. november 3.
Budapest, 2020. november
4.
Györgypál Katalin