Sokféleképpen
lehet lekötni a néző
figyelmét a színházban. Mióta
színház működik, azóta ezen törik a
fejüket a
darabírók, rendezők, dramaturgok. Műfajtól
függetlenül érvényes. Jelen esetben Alan
Ayckbourn vígjátékát
(fordította: Zöldi
Gergely) látva jutott eszembe mindez. Az előadást Göttinger
Pál
rendezte.
Apropó,
vígjáték! A műfaji
meghatározás csak addig tart, amíg
konszolidált történetet reális keretek
között látunk kifejlődni, és vagy happy ending
vagy megnyugtató módon fejeződik
be a cselekmény. A Hogy szeret a másik érzésem
szerint a bohózat műfaját
súrolja.
A hat szerep
ezúttal nem keres
szerzőt, hanem három házaspár között
oszlik meg. Két lakásban játszódik, de a
színpadon nincs elválasztva a két lakás,
egybefolyik, hol egyik, hol másik
házaspáré, de előfordul, hogy mindkét
házaspár a színen van, felváltva
beszélnek. Igencsak figyelni kell, ki kihez beszél
és kinek válaszol. A
zökkenőmentes mozgáskoordinációt nem lehetett
könnyű betanulni a próbafolyamat
során. Frank (Pataki Ferenc) és Fiona (Ullmann
Mónika), Bob (Ötvös
András) és Tery (Grisnik Petra) átlagos
házaséletüket élik, amely
egyiküknél sem zavartalan. Itt Fiona, ott Bob az, aki
megbontja az összhangot
éjszakai kimaradásával. A
magyarázkodásnál mindketten egy munkahelyi
kollégájuk, William (Nagy Dániel Viktor)
és felesége, Mary (Edvi
Henrietta) házasságának
rendbehozására tett kísérlettel
magyarázzák
távolmaradásukat. Az ötlet önmagában is
gyenge lábakon áll, sőt annyira
szerencsétlen, hogy mindkét
házaspárból a megcsalt fél (aki csak
várja haza
párját, de az nem jön) nekiáll, hogy –
akár ellenőrzésképpen is – rendbe hozza
William és Mary kapcsolatát.
A szereplők
keresztbe kasul
vágtatnak át a színpadon, egymást
százszorosan félreértve jutnak
képtelennél
képtelenebb helyzetekbe a nézők nagy
örömére, akik önfeledten kacagnak a
valóságtól igen messze eső
lehetetlenségeken. A dolgok végül egy nagy
összeborulásban fejeződnek be, de nem oldódnak meg
teljesen. Például a dadogós,
gátlásos Mary egészen kikupálódott,
és vonzó nő lett belőle, divatosan öltözik,
sminkel, lehet, egyszer valóban elkezd pasizni a bombabiztos
férj mellett. De
új vonzalmak is előrevetítik árnyékukat,
akik eddig kimaradtak a félrelépésből,
most bepótolhatják, amit eddig elmulasztottak.
Göttinger
Pál rendező elsősorban a színpadi
„virtuóz egyensúlyozás”
hajszálpontos kidolgozását tartotta szem előtt,
és meg
is valósította. Az óramű jól
működött, nem volt gikszer, minden szereplő a
kellő időben a helyén volt.
Ondraschek
Péter díszlete egy
alsó középosztálybeli lakást rendez be
úgy, hogy ebben két
házaspár is elférjen, ha éppen egyszerre
vannak színen. Kissé bántóan hatnak a
könyvespolcok fénymásolt könyvsorai, de
zavaró a fazékból mert leves
szervírozása is, talán elég lett volna
imitálni. A használt pelenka
élethűségéhez már csak az illat
hiányzott. Cselényi
Nóra jelmezei korunk divat nélküli
divatját követi, amikor mindenki a saját
esze és használt turkáló üzlete
szerint tölti fel ruhatárát. Mary
öltözéke a
legszélsőségesebb: először kopott
ballonkabátban közel áll a hajléktalan
kinézethez, míg a végén előkelősködő
affektált külsővel lep meg bennünket.
Általában
jó színészi alakításokat
láttunk. Legnehezebb feladata Grisnik Petrának (Tery)
volt, őneki kellett
balhézni legtöbbet, és még a csecsemő
korú gyerekkel is foglalkozni (!), de
hatásos volt Nagy Dániel Viktor (William)
alakítása is, faarccal játszotta
végig a képtelen és váratlan helyzeteket.
Legtöbbet Pataki Ferenc (Frank) és
Edvi Henrietta (Mary) játékán
szórakozhattunk, mivel szerepük szerint ők
kerültek nevetséges helyzetekbe, amelyeket inkább
értetlenül, vagy szomorkásan
éltek meg. Ötvös András (Bob) és Ullmann
Mónika (Fiona) könnyebb helyzetben
voltak, csak a szokvány házastársi formát
kellett hozniuk.
A rendező
munkatársa: Skrabán Judit, plakát: Csáfordi László, producer: Orlai Tibor. Az előadás a Vaskakas
Bábszínház Győr, és az Orlai
Produkciós Iroda és a FÜGE
együttműködésében jött
létre.
Bemutató
előadás: 2020. szeptember 25.
Megtekintett
előadás: 2020. szeptember 24.
Budapest,
2020. szeptember 29.
Földesdy Gabriella
Megjelent a KLÁRIS 21/1.
számában.
