SZÍNHÁZ

FATORNYOK

Újszínház

Fatorony szinte minden faluban van… és mi elsősorban Erdélyre gondolhatnánk, még ha előbb nem is ismernénk a feleség előtörténetét. De itt több fatoronyról van szó…?!

Ha két ember két nagyon különböző városból, helyről érkezik, még országhatár sem kell ahhoz, hogy honvágyuk legyen, és ne tudjanak megegyezni, hol éljenek. Ilyenkor sokszor egy harmadik helyet választanak. Budapesten a német származású férj és az erdélyi feleség mindkettőjük számára idegen helyen él, itt született már a most érettségizett fiuk is. A feleség édesapja is velük él, úgy tűnik, megállapodtak, harmonikusan élnek. Amikor a darab játszódik, közvetlenül a háború kitörése előtt, éppen nem volt országhatár hazánk és Erdély között, Németország azonban nagyon más volt. 1942-ben, amikor Zilahy Lajos a darabot írta, nem volt tanácsos a náci Németországról akárcsak elítélő hangsúllyal sem szólni, a darabban nagyon szőrmentén jelenik meg a nácizmus és külön a zsidótörvény hatása: Irén, a sógornő rettegése ezt egyértelművé teszi. A darabot még így is náciellenesnek tartották, és 1944. március 19. után betiltották.

A német származású, de 8 éves korától hazánkban élő, sikeres vegyész főmérnök férj, Kriegs Rudolf (Viczián Ottó) a hitleri Németországba készül, pár napra Koblenzbe. Már ez az út is felvillanyozza az egyébként nem túl szenvedélyesnek tűnő férfit, bár láthatóan büszke szakmai sikereire. A két német vendége karlendítése üdvözlésképpen és katonás járásuk azonnal megmutatja, mi is a helyzet Németországban. Ez azonban sem őt, sem feleségét nem érdekli, a férj inkább attól lelkes, hogy Koblenz nincs messze szülőföldjétől. A feleség (Kriegsné, Borcay Klára – Timkó Eszter) ennek sem tulajdonít jelentőséget, lefoglalja a család, az összetartozásuk, fia sorsa.

A darabban számos konfliktus merül fel. A férj öccse, Ottó (gyógyszerész – Almási Sándor) még csak hároméves volt, amikor elhagyták Németországot immár negyven éve (okát nem ismerjük), ezért nem vágyódik vissza, hiszen nincsenek emlékei a faluról, a nagyszülőkről. Német nevét is magyarra változtatta, már Kiss Ottóként él. A szakadék azonban korábban elmélyült közöttük, az öcs „csupán” gyógyszerész lett, és zsidó nőt vett feleségül (Irén – Gregor Bernadett, szerepében szinte rá sem lehet ismerni!).

A báty, Rudolf, aki már éppen méltóságos, most, amikor láthatóan nekik megy jobban a soruk, segítene, mint korábban öccse segítette őket, de mára már annyira elszakadtak egymástól, hogy Ottó semmit nem fogad el. Amikor pedig öccsének is nagy karriert jósol Németországban, és ennek annyi „csak” a feltétel, hogy váljon el Iréntől – Ottó örökre kilép bátyja életéből.

A feleség régi barátja, egykori udvarlója Erdélyből, Kálmány Balázs (Vass György) 20 éve szerelmes, Borcay Klára azonban a német mérnököt választotta, aki előtt lám, most nagy karrier áll, már Berlinben… a régi szerelmes ugyan végre megnősül a feleség jóváhagyásával, de amint nagy nehezen kiderül, ő vásárolta meg Erdélyben Klára egykori szülőházát, hátha egyszer visszatér oda a nő – legalább meghalni. Ezen összekülönböznek, Klára soha nem hagyná el a férjét – akkor még teljességgel így érzi. És abban reménykedett, hogy férje ezt a házat veszi meg, nem saját volt szülőházát! Elválásuk lehetősége szinte benne van a levegőben, és – végül nem megy el férjével Berlinbe. Fiuk, Árpád (Kriegs Árpád – Bánföldy Szilárd) cserkészként bejárja Erdélyt örökifjú cserkész nagyapjával (Az öreg Borcay – Nagy Zoltán), de őt nem fogja meg Erdély, Öregfalu, a lehetséges törpe vízierőmű a patakon, és amikor apja megmagyarázza neki, hogy semmi jövője nem lenne ott ilyesminek, azonnal tovább lép, nem is sejtve, hogy ez volt anyjának a titkolt nagy álma. Annak lehetősége, hogy Rudolf az Erdélyben felajánlott magas állást fogadja el, fel sem merül, Berlinnel nem versenyezhet Erdély az ő szívében.

Konfliktusforrás a fiú is, aki most érettségizett: kit is szeret jobban, elmegy-e apjával Berlinbe örökre – Berlin akkor is világváros volt, számára is a karrier lehetőségével kecsegtetett (nincs szó a kötelező hitlerjugendségről sem pl.), de választásában nem csak az játszik szerepet, melyik szülőjét választja – elvégre már csaknem felnőtt –, hanem a szülőföld elhagyása, vagy nem elhagyása.

A férj sokáig kimért, hűvös, udvarias, fegyelmezett – hiszen német! – de a szülőföldje utáni vágya, a lehetőség megnyílása előtte annyira erős lesz benne, hogy kibillenti egyensúlyából, előhozza szenvedélyét. Végre kiadja magából a sok évi megadást, szerinte mindenben a feleség akarata teljesült addig – a feleség ezt is másképpen élte meg. Felszínre kerül az, amit eddig elhallgattak, a férj nem mert őszinte lenni (miért is? szerelmét féltette?) –, nem mondta meg addig pl., hogy a feleség által üldözött „mázolmányt” ő maga festette emlékeiből a szülőfalujáról, fatornyos templomával együtt. Érdemes megjegyezni, hogy éppen e képnek a felakasztásával indul az előadás, mintegy könnyed vígjátékot sugallva, hogy aztán nagyon gyorsan váljon mind komolyabbá. Az is csak a vitában derül ki, hogy fia nevét sem ő választhatta, ő német nagyapja nevét szerette volna, de erről is lemondott, hogy minél inkább beilleszkedjen, elfogadják őt és persze a fiút.

A férj és feleség heves vitájában odáig eljutnak, hogy mindkettejüknek megvan a maga igazsága – a szülőföld iránti szeretet, ragaszkodás. Háború lehetősége nem kerül szóba, a férfi csak annyit lát, hogy Berlinben hozzájut a munkájához szükséges eszközökhöz, és ráadásul közel kerül szülőföldjéhez is. A felemelkedéstől itt, Budapesten (méltóságos úr lett a német férj, Irén megcsodálja az új és szép evőeszközt – „családi ezüst” lehet még belőle?) és a harmonikus élettől jutnak el a válásig, a széthullásig. Itt már megmutatkozik a férj csendes, de erős szenvedélye is. Kimondhatatlanul boldog, hogy Árpád vele utazik Berlinbe.

Tanulságos a férj és a nála 2–3 évvel fiatalabb volt kérő, Balázs korábbi vitája, meglehetősen komor képet festve a férj fiatalkoráról, de következménye nem lesz a beszélgetésüknek. A férj egy percig sem féltékeny a volt kérőre, ami talán nem általános.

Janka, Klára régi barátnője (Nemes Wanda) aranyos, feltűnő jelenség, az első pillanattól kezdve flörtöl Balázzsal, és bár gyors eljegyzésük terve meglepi Klárát, de „jóváhagyja” házassági tervüket.

Az inas (Báhner Péter, aki egyben az ügyelő is!) nem régóta van náluk, megőrizte az öreg Borcaytól régen kapott zsebkést, feltehetően neki dolgozott egykor otthon. Ő is hazavágyik, Erdélybe.

Hatásos a rövid, néma befejezés: a fiú a bőrönddel megjelenik az ajtóban, nem utazott el tehát apjával. Anyját, a szülőföldjét választotta, bár neki Budapest ez, nem Erdély.

Egy szünettel csaknem két óra a tiszta játékidő. Egyazon helyszín polgári lakással, egyik oldalon hálószobai széles ágy, középen nappali, hátul ebédlő. Szőnyegek, nagy csillár, könyvszekrények, barátságos polgári otthon. Telefon, ami önmagában is sokat jelent. Külön története van az erdélyi faragott széknek… (Látvány: Szlávik István.)

Dramaturg: Bártfay Rita.

A rendező munkatársa: Ullmann Krisztina.

Rendező: Csiszár Imre.

Mennyire szól az előadás a mának? Abban feltétlenül, hogy mindig léteznek megoldhatatlan élethelyzetek… de hosszasan eltűnődhetünk mai helyzeteken, korlátjainkon és lehetőségeinken, elképzelhető választásainkon, azon, vajon mit jelent és mit hozhat magával a szülőföld elhagyása. Mindeközben pedig (újra) találkozhatunk Zilahy Lajos sajátos írói világával is.

Bemutató: 2020. szeptember 25.

Megtekintett előadás: 2020. szeptember 23.

Budapest, 2020. szeptember 24.

Györgypál Katalin