A Padlás
osztályteremnyi helyiségébe
hatvan néző fér el kétoldalt, középen
van az a mélyedés, ahol a játék zajlik. A
bejárat felől három lépcsőfok is
beépítésre került, a legalsó
lépcsőfok vízzel
telt üreg. A Médeia üres
színpadtérben kerül bemutatásra, egyetlen
díszletelem ez a vízzel telt
lépcsőfok (díszlettervező: Radványi
Fruzsina). Euripidész
tragédiáját Karsai
György és Térey János fordította, dramaturg: Vilmos Noémi, rendezte:
Benkő Klaudia.
A gyermekeit is
megölni képes,
hűtlen férjén és annak új
feleségén irgalmatlan bosszút álló,
varázserővel is
bíró asszony cselekedeteit megérteni közel
két és félezer év óta nem
képes
felfogni és elfogadni az átlagos lelkülettel
bíró, épeszű ember. Médeia a rajta
esett sérelem, hűtlen elhagyás miatt olyan
mérgezett köntöst küld volt férje
új
asszonyának, hogy elpusztuljon. A királylány
irtózatos kínok közt hal meg, sőt
apja, Kreón is belehal a méregbe, amikor megérinti
szenvedő lányát. Euripidész
horror tragédiája iránt mégsem csökken
az érdeklődés, rendről rendre műsorra
tűzi egy-egy társulat, kihívásnak tekinti majd
minden színésznő. Jászai Mari
egyik kiugró sikere volt a női címszerep, még
Bécsben is vendégként szerepelt
benne.
A
Padlásbeli rendezés a végletekig
lecsupaszított környezettel, minimál jelmezekkel
és szinte kellék nélküli
előadása azért szolgál némi
értelmezési újdonsággal.
Elsőszámú rendezői
törekvés, hogy a közelmúlti
fordítás nyelvezete ragadja meg a
közönséget. Mai
nyelven, testközelből szóljon hozzánk Médeia
szörnyűsége. A színházi szinopszis
szerint ők egy bevándorló család Korinthoszban,
mindaddig jól élnek itt, az
idegen környezetben, míg Iaszon új asszonyt nem
választ magának. Csakhogy ez a
momentum az előadásban nem érhető tetten. Nincs
szó róla.
Újra
értelmezték a kórus szerepét
is. Míg más rendezésekben alig van szerepe a
kórusnak, itt hat lány együttes
fellépése határozott
állásfoglalást produkál. A kórusnak
külön
mozgás-koreográfiája van, megható az a
törekvés, ahogy Médeiát
próbálják
lebeszélni gyilkos tervéről. Különlegesen hat
többszólamú énekprodukciójuk,
szinkronlépéseik, szomorú hallgatásuk a
bekövetkezett tragédia után. Új
értelmezést
kap az a körülmény is, hogy Kreónt és
Aigeuszt ugyanaz a színész (Epres Attila)
alakítja. Mindkét szerep
Médeia iránti jóindulatával van jelen,
amely utólag hibának minősül. Újszerű az
a rendezői ötlet is, hogy Médeia megölt két
gyermeke az utolsó jelenetben élő
valóságban vonul fel a színen, a dajka
kezét fogva.
Mégis,
hová vezet a kiállításában
hozzánk közel álló rendezése az
ókori tragédiának? Egyrészt jobban
rálátunk a
történetre, testközelből figyelhetjük a
szereplőket és az éneklő-recitáló
kórust,
másfajta színészi eszközök élnek
ebben a rendezésben, mint egy nagyszínpadi
előadás esetén. Médeia és Iaszon megromlott
házastársi viszonya egy rövid időre
úgy tűnik, mintha helyrehozható lenne. Pálya
Pompónia játékában feltűnik ennek
lehetősége, közeledik érzelmileg gyűlölt
férjéhez, de nem tudni, ez csak taktika, vagy
valóban képes lenne újrakezdeni a
kapcsolatot, ha Iaszon visszatérne hozzá. Viktor
Balázs fiatalos, szinte derűs alakítása ezt a
szituációs rést valószínűvé
teszi. Ez a szerelmi „kis” játék teszi
még fordulatosabbá, ellentétesebbé a
tragédiát.
Figyelemre
méltó a befejezés egyedi
megoldása is. Amikor Médeia a két (halott)
fiúval elhagyja Kolkhiszt, Iaszon
magára marad, nincs már sem felesége, sem
gyermeke, előttünk omlik össze
lelkileg, már átkozódni sincs ereje, csak
eszelősen ismételgeti a könyörtelen
isten, Zeusz nevét, hol hangosabban, hol halkabban,
értetlenül, számon kérően,
lesújtva. A kórus pedig nem mondja el a jól ismert
szentenciát arról az
ellentmondásról, hogy amit várunk, nem
következik be, amit nem akarunk, az
megtörténik. A befejezés azt a kérdést
veti fel, hol az Isten (vagy az
istenek?) ilyenkor? A kérdésfelvetés is
felesleges, mert saját elrontott
életünk kudarcait semelyik istenen nem
kérhetjük számom.
További
szereplők: Lábán Katalin (dajka), Szitás Balázs (hírnök), Árva Dávid, Paulus
Trisztán (Médeia gyermekei), hattagú női kar (Csoboth Viktória, Dömötör Anna,
Józsa Anna,
Novák Flóra, Pusztai Kitti, Tajti Boglárka).
Jelmez: Csiszer Csilla Viola, zene: Vilmos
Noémi, koreográfia: Molnár G.
Nóra, vizuális technika: Török
Marcell, rendezőasszisztens: Csomor Orsolya.
Megtekintett
előadás: 2020. február
27.
Budapest,
2020. március 3.
Földesdy Gabriella
