Nézőként az
volt az általános
benyomásom Berettyán Nándor
rendezéséről (saját gondolati
játékát viszi színre), hogy kifejezetten
belterjes.
A megcélzott közönség maga a
színésztársadalom, a színházi
közeg, a kollégák, a
színházi munkatársak. Amit látunk az
előadás másfél órája alatt, azt
elsősorban
a kollégák értik, élvezik, és
azonnal reagálnak a látottakra.
Együttérzéssel,
nevetéssel, ujjongással, akármivel, de
éreztetik, hogy igen, ezt ismerjük, ezt
mi is így gondoljuk. Aki nem él a színház
közvetlen berkeiben, az végignézi,
betekint a színpadi szituációkba, a
próbák és a felkészülés
nehézségeibe, de
nem lesz soha beavatott, ezek után is kívül fog
maradni.
A fiatal szerző
őszintén vall a Nemzeti
Színház magazinjában arról (Nemzeti, 2019.
december-2020. január, hogy a
nézőnek már az első jelenetben rá kell
hangolódnia az absztrakt nyelvezetre, az
értelem nélküli replikákra,
ráérezni a darab stílusára, és, ha
rááll a füle,
akkor eszébe juthat a híres Hamlet-beli szentencia: „őrült beszéd: de van benne
rendszer”.
Miről is van
szó A súgóban? Arról, hogy
a színészek nem
tudják elkezdeni az előadást, mert nincs
súgó, nem tudják a szöveget, kiderül,
már azt sem tudják, kinek melyik művét
játsszák, és a szövegkönyvek eltűntek.
Az egyik példányt – történetesen
– megette a kutya. Vagyis a játszandó darabot
nem tudják eljátszani súgó
hiányában, ők azt játsszák heten, ami
éppen erről a
hiányról szól. Ez maga a színdarab. A
hét szereplő (4 fiú és 3 lány)
valódi őrült beszédben
kiabál, hentereg,
replikázik, veszekszik, mesél és keresi
önmagát, más-más oldalról
közelíti meg
az abszurd helyzetet. A szerepek ki vannak osztva. A Mesélő (Berettyán
Sándor)
példázatokban adja elő nézeteit a
hóhérról, meg a szamárról és
még sok másról
is, ezzel helyettesíti a játékot. A Rendező
(Barta Ágnes) igyekszik rendet
teremteni a ziláltságban, ám ez nem sikerül
legtöbbször, az Elégedetlen (Szabó Sebestyén László)
mindig hőzöng, méltatlankodik, ruhája
ellopásakor meztelenül szalad át a színen. A
Bizonytalan (Ács Eszter)
nem mer élni, mert mindig szebb, jobb akar lenni, mint amilyen,
inkább lemond
mindenről, ami neki járna. A Kérdező
(Bordás Roland) kishitű, de szeret
pózolni, a Magyarázó (Katona
Kinga) túlbeszél mindenkit,
mindent jól tud, nincsenek kétségei, a
Röhögő (Mészáros
Martin) pont az
ellentéte, mert semmit nem vesz komolyan, csak viccel.
Nos, az ő
beszédükben kellene
eligazodnunk. Igyekszünk, de nem igazán megy. Pedig annyi
kedvesség, jóindulat
van bennük, óriási alázattal
közelítenek a színházi munkatársakhoz,
befejezéskor külön megköszönik a
munkájukat, de élénken foglalkoznak a
nézővel
is, akinek hálásak azért, hogy jegyet vett,
készült, felöltözött, eljött a
színházba, időt szánt rá stb. Az
alázat tehát nem hiányzott a darabból.
Inkább
az összehangzó értelem
hibádzott
kicsit, valami logika, amit – ha van is benne – igen
nehéz megtalálni, merthogy
a felmondott szöveg összeollózott volta ezt
megakadályozza. Innen is, onnan is
egy mondat, ismert és kevésbé ismert
színdarabokból.
Berettyán
Nándor absztrakt
vígjátékának (ő nevezi így)
előzménye Valere
Novarina francia színházművész számos
színpadi műve és egyéb írása,
amelyekből meríthetett [Novarina két darabját
Debrecenben is előadták Képzeletbeli operett
(2009), valamint Imigyen szóla Luis de Funes
(2016)
címmel], és bevallottan merített is.
Számunkra, akik nem ismerjük Novarina
életművét, a fiatal színész
színdarabja az újdonság erejével hat minden
tekintetben (a 2020-as MITEM-en találkozhatunk majd egy Novarina
rendezéssel
is).
A darab nem
igényel díszletet,
időnként feltűnik két Thonet-szék, egy
súgólyuk (!), kisasztal itallal,
süteménnyel, néhány kellék, mint pl. a
színes esernyők, felfújható dinoszaurusz
jelmez funkcióban, ezeknek hangulati funkciójuk van
csupán.
A zene
és a hangszerek sajátos
beépítése dobja fel igazán A
súgó
másfél óráját. A szereplők
saját maguk játszanak hangszereken, két
gitár, dob,
szintetizátor szól legtöbbször, egyszer
trombita is bekapcsolódik. Különböző
variációkban hangzik fel két-három
hangszer, amelyeket mindig más kezel. Aki
nem játszik éppen hangszeren, az énekel. A zene
kellemes, elég dallamos, nem
idéz régi kort, de nem is igazán modern,
egyszerűen csak jó hallgatni. A zenét Szabó
Sebestyén László komponálta (aki
színészként is játszik a darabban),
és állította össze oly módon, hogy
szervesen kapcsolódott a prózai részekhez,
mindenki részt vett benne. Ügyes
összeállítás.
Ács
Eszter, Barta Ágnes, Berettyán
Sándor, Bordás Roland, Katona Kinga,
Mészáros Martin, Szabó Sebestyén
László
nagy lelkesedéssel játsszák a szerepeket,
látszik, hogy élvezettel csinálják,
hisznek az ilyenfajta „jópofa”
játékban, minden energiát beleadnak. Az is
kiderül, hogy a rendező és hét
színésze baráti kapcsolatban vannak,
kihasználták,
hogy A súgóban együtt
mókázásra
adódott kiváló lehetőség.
Koreográfus:
Vida Gábor, rendezőasszisztens: Trimmel
Ákos.
Bemutató
és megtekintett előadás 2020. január 5.
Budapest,
2020. január 7.
Megjelent a Kláris
20/5.számában.
Földesdy Gabriella
