Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

PACSIRTA

Pesti Magyar Színház  – Sinkovits Imre Színpad

A korábbi sikeres film (Ranódy László, 1963) után nem könnyű bemutatni az amúgy is kényes, nehéz témájú darabot. Kosztolányi Dezső regénye és Husztí Tamás forgatókönyve alapján most Kovács Krisztina (aki egyben dramaturg) készített igen sikeres színpadi változatot. (14 éven felülieknek, és nem véletlenül.)

A legizgatóbbnak tűnő kérdéssel kezdeném: a jóindulatú, egymást szerető, élni vágyó házaspár (Vajkay – Rancsó Dezső, Vajkayné – Bede-Fazekas Annamária) miért is nem volt képes elfogadni csúnya lányukat (Pacsirta – Péteri Lilla e.h.)? És rögtön a másik: a lány el nem fogadása miatt vált ilyen furcsa lelkületűvé, vagy más okok miatt (is)? Minderre természetesen nem kaphatunk választ (Kosztolányi meg amúgy is író volt, nem pedig – mai tudással felvértezett – pszichológus, vagy pláne pszichiáter), de e kételyeket az előadás felerősíti.

És ugyanígy felerősödik még egy alapvető kérdés: ha nem lenne velük a lányuk – mondjuk mégis sikerül férjhez mennie, más kiút ugyanis itt nem is vetődik fel (pedig lenne talán) – akkor hogyan is élnének? Mi lenne számukra, a házaspár számára az „Élet”? Havonta egy-egy „színház” (ráadásul olyan, mint a Gésa), amire várni lehet, ahová fel lehet öltözni, utána a feleség hazamegy (a férj hazaviszi konflison), utána pedig a kaszinóban iszik és nagy tétben kártyázik – ez lenne a nagy Élet? De miért is ne lehetne ezt megtenni akkor is, ha a harmincéves lányuk velük él? – Az előadás egyébként megmutatja a „színház” „sötétebb” oldalát is a szintén „élni vágyó” fiatal színésznővel (Lator Margit – Szőke Abigél a. n.), aki szerelem nélkül, de elutazik külföldre a vagyonosabb férfival…

Pacsirta elutazása után megismerjük teljes valóságukban a férj állítólagos barátait, vagy inkább csak ivócimboráit, a „város” „elitjét” – ragyogóak a szerepekben! – sör, pezsgő, kártya, nagy tétben persze, tökrészegség („kanzsúr”)… naponta (na jó, csak hetente egyszer) a kaszinóban. Mintha nem is lenne más: vagy a teljes félhomály a csendes házban a lecsavart villanykörtékkel, diétával, ízetlen ételekkel, vagy ez a harsány ivászat, a feleség otthon egyedül „várja haza szeretett urát”… (Füzes Feri – Haumann Máté, Szunyogh Béla – Fillár István, Környey Bálint – Szűcs Sándor). Mindehhez örömlányok is kerülnek, természetesen. (Császár Márta, Körmendi Viktória, Tokár Judit.)

Pacsirta, a már harmincéves (túl)házias leány pedig terrorizálja a szüleit. Mert csúnya. Mert csúnya?! Ez így természetesen nem igaz, nem így igaz. Csupa jószándék, aggódás, féltés Pacsirta, úgy tűnik, miközben talán ez sem így igaz. (Az aggódás, mint tudjuk, nem szeretet. Az aggódás – egyfajta félelem.) De a szülők hagyják. Ők is „aggódnak”? Talán itt kap nagy hangsúlyt, hogy nem képesek elfogadni lányukat, legalább 15 éve nem képesek erre, vagy már előbb is? Ezt nem tudhatjuk. Féltették, óvták, kísérték – iskolába. (1899. szeptember 1-jétől játszódik a történet, ezt sem szabad azért elfelejtenünk.) Hol tanulta hát Pacsirtánk ezt a „spórolást”, ezt a fajta „vigyázatot”? Iskolában? Otthon, az anyjától? Nem tudnak mit kezdeni egymással láthatóan, a lány és a szülei. Mi, nézők pedig kívülről szeretnénk megoldani az életüket. Mert minket is letaglóz ez a fajta mentalitás, kiúttalanság-érzés… Újság, talán (közéleti) napilap jár nekik, hagyományból, de vagy nem olvassák, vagy csak a feleség nem veszi kezébe – egy (úri)nő ne olvasson újságot, nem illik? A férj már nem olvassa fel neki, csak ha nincs otthon Pacsirta… de nem tudjuk, miért. A lányt, aki felnőtt nő már, nem érdekli? Na és? De kérdezhetnénk azt is: miért nem érdeklik a „közügyek”? Ki nevelte ezt belé? Hiszen ő sem így született…

Járt iskolába, tudjuk. Mit tanult még, a háztartásvezetésen kívül? Kitől? Netán a szüleitől is? Ki nevelte belé ezt a fajta „nagy mértékletességet”? Csak kérdéseink vannak, válaszok nincsenek.

Pacsirta végül egy nappal korábban is ér haza, saját elhatározásából, egyedül. Tehát van saját akarata. Addig gondolhattuk volna kissé szellemileg elmaradottnak is talán, de most már ez a feltételezés is teljességgel megdől. Kínos szembesülését az intézővel és annak gyerekeivel nem látjuk, de a lány igen érzékletesen meséli el, miként írta meg levelében ezt a szülőknek. Kirándulása csak megerősíti elszigeteltségében…

A szülők mindent a „csúnyaságára” fognak. Sivár életüket, amit nem látnak át a „Csúnyaság” miatt. A feleség egyszer mégis kiborul: hova vezethet egy rossz házasság? Példákat is mond rá az ismerőseik közül. Akkor már inkább maradjon velük Pacsirta. Egyedül akkoriban nem élhetett egy „úri kisasszony” vidéken…? De hiszen ők maguk is féltek élni igazából, Sárszegről csak elmenekülni lehet, mint a fiatal szerkesztő (Ijas Miklós – Kisari Zalán e.h.) menekül – Pestre, persze (aztán mi is lesz ott egy fiatal, ambíciózus emberből? – erről nem ebben a darabban értesülünk, de nincsenek jó hírek erről sem.).

Egyetlen lehetőség Cifra Géza (Tóth János Gergely) volt lányuk számára, aki mégsem kérte meg, csak elmaradt a háztól. Az apa pedig ezt nem képes elfelejteni.

„Felesleges” emberek lennének Vajkayék? A férj, egykor megyei levéltáros már nyugdíjban, a feleség természetesen otthon van, hol is másutt, mi mást is tehetne… Kisváros, van színháza, vendéglője és kaszinója, ennyit tudunk. Meg üzletei is, persze.

Kölcsönösen gúzsba kötik egymást a szülők és Pacsirta. A „csúnyaság” csak valamiféle ráadás már. „Csúnyaságot” (milyen az?) is lehet méltósággal viselni, mint a fogyatékosságot – itt tulajdonképpen fogyatékosságként jelenik meg ez a csúnyaság. Azt sem viselték el a „társadalomban”, ma is problémás, ha talán nem mindig és nem olyan mélységeiben. A szülőknél van talán a nagyobb probléma: a Szépségnek van csak létjogosultsága náluk is, miközben gyengék, félnek a lányuktól, általuk el nem fogadható Csúnyaságától… Van ilyen. Van ilyen?!

(Hány házasság ment-megy tönkre a gyerek fogyatékossága, vagy súlyos betegsége miatt. Van, amikor éppen az anya hagyja ott a gyereket…)

Arról senki sem tehet, hogy „csúnya”. De (lelki) fejlődésének rossz irányáról igen, már ha egyáltalán tud róla… A letagadás nem kiút. A csúnyaság (=?) elfogadása azonban vezethet kiúthoz – de egy ilyen kisvárosban, ilyen mentalitással vajon milyenhez?

Az előadás pedig mindezt nagyon pontosan mutatja meg. Hajlamosak lennénk a szegény szülőket sajnálni – Vajkay nem mer a kaszinóba járni, ahol részegre itatják (ő pedig nem is nagyon tiltakozik), miközben nem biztos, hogy mindig ő nyerne a kártyán – ehelyett kamillateával itatja Pacsirta otthon a „szegény” Vajkayt, akit egyébként eltiltott az orvosa mindenféle szesztől? (Ezt amúgy csak Kosztolányitól tudhatjuk).

Nincs mit válaszolni erre sem.

Játszanak még: Guszti – Tahi József, Csókolózó fiú és Pincér – Fellegi Balázs.

Jó a díszlet, Khell Csörsz munkája: a nagy ebédlőasztal megfelel vendéglőbeli asztalnak is, a kaszinót is magunk elé képzeljük, a színházi páholyt kellően megjeleníti a színpad előterébe állított két színházi ülés. A lefüggönyözött szobában a függönyök elhúzásával feltárulnak az ajtók is. Jelmez: Benedek Mari, a lány előnytelen ruhája és a szülők színházi öltözéke kellően kontrasztos.

Zene: Furák Péter, világítástervező: Vajda Péter, rendezőasszisztens: Hűbér Tünde.

Rendezte: Paczolay Béla.

A színművet egy részben, másfél órában láthatjuk.

Bemutató: 2019. december 14.

Megtekintett előadás: 2019. december 15.

Budapest, 2019. december 18.

Györgypál Katalin

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©