SZÍNHÁZ

A MI KIS BARÁTAINK (VACSORA NÉGYESBEN)

Pinceszínház 

A szerző, Donald Margulies 65 éves amerikai, professzor, van gyermeke, és ezért a darabért 2000-ben Pulitzer díjat kapott. A cím több helyen ilyen kettősen jelenik meg, mint fent, máshol a Vacsora négyesben a gyakoribb. Az eredeti cím is tartalmazza a vacsora szót, de nem négyesben, hanem csak a barátokkal. Mi indokolja a változtatásokat? A mostani végleges címnek talán a Mi kis barátainkat tekinthetjük, de hogy mit jelent a „kis” szó a címben, az nem derült ki a darab során. Mindenki válasszon magának címet az előadás után! Én új címet adtam magamban: Nők és férfiak, barátok és elváltak.

Két házaspár, Karen (Gubás Gabi) és Gabe (Molnár Csaba), Beth (Juhász Réka) és Tom (Szirtes Balázs) rendszeresen együtt vacsoráznak, a szabadidejüket, nyaralásaikat együtt töltik, ezeken már a gyermekeik is részt vesznek. Beth és Tom Karenéknál találkoztak először úgy 12 évvel ezelőtt, Tom Gabe barátja volt, Beth pedig Karené. Az életük két házaspár rendezett, megszokott barátságában folytatódott, egészen addig a vacsoráig, ami már a színen zajlott.

Különleges ez a vacsora, mert az évek hosszú sorát nézve, először nincs jelen Tom. A vacsora után hármasban beszélgetnek. Karen és Gabe érzik, hogy valami nincs rendben, érdeklődnek, és végül Beth elmondja, hogy válnak, egy másik nő van Tom életében. Nagyon csodálkoznak, nem is értik, hogy hogyan lehet ez, hiszen úgy vélték, ismerik egymást és persze magukat is. Beth már saját lakásában van, Tom hazajön, és durván kiabál Beth-szel, hogy nem tartotta be a megállapodásukat, miszerint együtt fogják elmondani a tervüket a barátaiknak. Azzal vádolja Beth-t, azért mondta el, hogy maga mellé állítsa a barátaikat, hogy őt, Tomot, vádolják majd. Szerinte viszont Beth is hibás, mert nem érezte azt, hogy fontos lenne Bethnek annyira, mint az új barátnőnek. Fontos dolgokat említ, hogy nem ért hozzá, hogy nem érintette meg, míg az új nő kedves, ölelgeti, simogatja, és neki ez nagyon jólesik, biztonságot ad, érzi, hogy ráfigyelnek, hogy fontosnak tartják. A nagy veszekedés után szexelnek is egy jót, majd Tom elmegy Gabékhez. Csak ketten beszélgetnek, mert Karen látni sem akarja Tomot. Tom határozottan kijelenti, hogy nem érdekli a barátja véleménye, ne is mondja el, ő döntött, és ezt alaposan megfontolta. A további életében jól akarja érezni magát.

A több színen keresztül erről beszélgetnek különböző változatokban. Karen és Beth elmegy kirándulni, és ott kiderül, hogy előkerült Beth egy régi barátja, aki imádja őt, becézi, gondoskodik róla, figyel rá és Beth boldog, hozzá fog menni feleségül. Karen és Gabe itt állnak barátok nélkül úgy, hogy azok jól érzik magukat, boldogok. Felmerül, hogy ők hogyan vannak a boldogsággal, vagy ők csak teljesítik a kötelességeiket, és közben elveszítik vágyaikat, életüket?

A darab nagyon fontos problémákat boncolgat és nemcsak a házassággal kapcsolatban, hanem a barátságról is. Ha jóban voltunk egy párral és azok válnak, ki mellé álljunk? Szabad nekünk eltávolodni tőlük, mert változtatnak az életükön, vagy el kell távolodnunk tőlük, mert csak olyanokkal barátkozunk, akiknek az életről ugyanolyan véleményük van, mint nekünk? Csak tőlünk függ, hogy barátkozunk-e a továbbiakban, vagy esetleg mind a két féltől, esetleg az új kapcsolattól is? Azt szokták mondani, hogy a barátság a legerősebb kapcsolat, az mindenen felül van. Nyilván nem minden esetben. Az életből minden változatra tudunk példát, ha elég öregek vagyunk, sokat olvastunk és sok filmet láttunk. De most a darab kapcsán érdemes elgondolkozni ezeken a kapcsolatokon, esetleg a saját életünkön és felfogásunkon. Most lehetőségünk van rá, mert sok oldalról hallottuk ugyanazt a történetet. Mi hogyan viselkednénk, ha a barátaink elválnának? Elfogadnánk az új társukat, vagy csak az egyikét, talán mindannyian együtt baráti társaságot alkotnánk?

Felmerül persze a gyerekek élete is. Ővelük mi lesz? Ki hogyan vélekedik erről? Tom nyilatkozatainak ez a gyenge pontja. Minden nő elgondolkozik azon, hogy milyen könnyedén veszi a gyerekek jövőjét, ő minden esetre kivonul ebből a házasságból, ő most tudta meg, hogy neki az eddigi élete csak kellemetlen volt, nem akarja tovább élni. Csakhogy a gyerekei eddig az élete részét képezték, nem lehet őket semmisnek tekinteni, sőt tévedésnek. Tom azzal érvel, hogy azért hagyja el a családját, hogy a gyermekei ne tartsák őt döntésképtelen pipogya fráternek. Nem biztos, hogy minden gyerek imádja az apját azért, mert volt benne annyi erő, hogy elhagyja őt és az anyját.

Karen és Gabe az utolsó képben rádöbbennek, hogy az ő házasságuk is laposodott, megszokások uralják. Régi játékukkal szeretné Gabe visszahozni a régi hangulatot, de ez már nem sikerül, ő sem a régi, és Karen sem vevő már a régiségekre. Talán más eszköz, módszer kellene az újraépítkezéshez, de erről már csak hazafelé, az úton gondolkozhatunk.

A legfontosabb talán, hogy a darab nem oszt igazságokat, kétségeket, véleményeket hallunk, amiket mi már elmondtunk valakinek, vagy nekünk elmondták. Ahogy minden ember más, minden házasság is más, ebből következik, hogy a válás is más, és az erről kialakított vélemények is.

Milyen jó lenne, ha a jövőben hatan alkotnának egy remek társaságot, a gyerekekkel együtt! Ez elképzelhetetlen? Szerintem nem. Ehhez persze a társadalomnak is elfogadónak kell lenni. Karen az első pillanatban láthatóan az elterjedt társadalmi sztereotípiáknak megfelelően ítéli meg a helyzetet, nem is érdekli Tom elmondásában a történetük. Meg kellene engedni, hogy az emberek egyik percről a másikra nem válnak jóból rosszá, és minden változásnak oka van. Ha erről már nem is szólt a darab, de mivel nem zárt le végleg minden kapcsolatot (Tom dicséri Beth új férjét!), gondolataink ebbe az irányba is elkalandozhatnak.

Persze, az író kihasználta, hogy mivel sokat tudunk egymásról, viselkedési szokásainkról, így jókat is mulatunk, kuncogunk egy ismerős helyzeten. A rendezés is alkalmazkodott ehhez a vonalhoz, és a szereplők is megtettek mindent, hogy a drámai helyzetnek megőrizzék a humorát is. Mind a négyük kellemes játéka a mai kor felfogásának, hangvételének megfelel.

A díszletet könnyen alakítható, hol ülőalkalmatossággá, szekrénnyé vagy ággyá változtatható bútor jelenti. A színek gyakori változása indokolja ezt az egyszerűséget és praktikusságot. (Díszlettervező: Csajághy Réka.)

Főpróbát láttam, és így reménykedem, hogy a rendező, Kovács Gábor Attila még azon fog dolgozni, hogy a későbbiekben dinamikusabbá váljanak a párbeszédek, és a darab menete felgyorsuljon. Ez a változás nagyon jót tenne abból a szempontból, hogy a nézők ne tudjanak megpihenni egy véleménynél, hanem gyorsan kelljen figyelniük a másik szereplő mondanivalójára.

Bemutató: 2019. december 14.

Budapest, 2019. december 18.

Tóth Attiláné