Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

ANNA KARENINA

Pesti Színház

Balett, musical, színdarab, film- és tv-feldolgozása Tolsztoj regényének egymás sarkát tapossa. Az Anna Karenina kifejezetten modern regénnyé avanzsált az elmúlt 140 év alatt. Főhőse látszólag boldogan él nála jóval idősebb férjével, imádja ötéves kisfiát, nem akar mást az élettől, de úgy tűnik, hogy az élet akar tőle még sok mindent, s ennek a hívásnak Anna nem tud ellenállni.

A Pesti Színház előadását Roman Polák, a Szlovák Nemzeti Színház rendezője viszi most színre. A magyar szöveg gondozója (fordító) Morcsányi Géza, a dramaturg: Balassa Eszter. Mennyire marad meg Tolsztoj elképzelésének a színpadi változat? Vagy az írónak már nem sok köze van ennyi idő után saját teremtményéhez, mert a kései utódok saját koruk felfogását rendezik bele a régi regénybe. Feltétlenül az utóbbiról van szó. Polák rendezése felgyorsítja a színpadi tempót úgy, hogy egymásba tolható fehér díszletfalakat alkalmaz, amelyeket távolból irányítanak, valamint az asztalok és a székek is el vannak látva guruló szerkezettel, ezek mozgatását egy görkorcsolyázó statisztéria végzi sebes tempóban (Díszlet: Jaroslav Valek). A jelmezek is szerves összhangot alkotnak, mindenki fehér-fekete kombinációs öltözéket visel, ezt a két színt töri meg Anna piros táskája és bordó köntöse, valamint Nyikoláj véres lepedője (Jelmez: Peter Canecky).

Tartalmi szempontból a rendező megosztotta a drámát. Egyfelől ragaszkodott a részletek kibontásához, így a mellékszereplők jelleme is részben vagy egészben kiteljesedésre kerül. Az elhúzódó cselekmény viszont nem hozza magával Annának (Bach Kata) a regényben racionálisan felépített önpusztító cselekedetét, az öngyilkosságot. Tolsztoj Annája súlyos egyéniség, aki belátja, hogy elhibázta az életét, nincs kiút számára, a vezeklés pedig túl hosszadalmas, megalázó procedúra lenne, ezért választja a rövidebb utat. Polák rendezésében nincs meg az a mélység, ami meghozná a belátás képességét. A morfin és a pillanatnyi szeszély löki a főhősnőt a vonat alá. Nem megrendítő, majdnem érdektelen, de legalább is súlytalan.

Más-más módon bontotta ki a rendezés Anna rokonai sorsának alakulását. Levin (Kiss Gergely Máté) és Kitty (Antóci Dorottya e.h.) lassú egymásra találása után a boldog házaséletre már nem jut idő, ők lennének az ideálpáros, Anna és Vronszkij (Orbán Levente) ellentétei. Meglepően hosszú és keserves jeleneteket szentel Levin testvérének, Nyikolájnak (Zoltán Áron) szenvedésére, aki végletes életmódjában hol Istenhívő, hol kicsapongó korszakát éli, míg az alkohol és a tüdőbaj nem végez vele. Halála előtt ismét megtér, nagyrészt Kitty hatására.

Szokványosabb sorsot él meg Dolly (Waskovics Andrea) és Sztyiva (Józan László), ahol a gyerekszülésekbe belefáradt nő megbocsát hűtlen férjének, aki ugyan megijed felesége haragjától, de egy kényelmes utat választ a botrány elkerülésére. Anna férje, Karenin (Hegedűs D. Géza) jelleme bomlik ki legkövetkezetesebben. Öreges szerelemérzése, majd féltékenysége, haragja, gyűlölete, közben megbocsátása a szerelmeseknek, ez mind-mind remekül felépített folyamatként tárul elénk. Vronszkij figurája kicsit kifejletlen, éretlen személyiség bújik meg mögötte. A hercegi házaspár (Borbiczki Ferenc, Kútvölgyi Erzsébet) láthatóan mai figurák, legfeljebb öltözékük idéz fel régmúlt orosz arisztokrata mivoltot, cselekedeteikben spontának. Azt érezzük, mintha terhükre lenne két lányuk, mert mindkettőnek problémája van a házasságával. Legjobban megoldottak az egyéni sorsok: Jasvin (Csapó Attila) egy megszállott orosz katonatiszt, saját egyéni sorsa mellékes, Betsy (Majsai-Nyilas Tünde) figurája az öntörvényű, mai szóval nyitott házasságban élő, már-már szex-mániás, ám mégis vonzó teremtést képviseli, míg Lídia (Halász Judit) csak egy tolakodó, irigy és pletykás vénasszonyt.

A kép valahogy összeáll, de erősen töredezett. Nehéz leszűrnünk a látottakból valami üzenetet mai élethelyzeteinkre. A rendezésnek meg kellett azzal küzdenie, hogy Annát nem teszi felelőssé a történtekért. Nem bűnös, mert a szerelem szenvedélyének rabja volt, az ő szerelme minden tettének következményei alól felmenti. Gyengesége testi-lelki-szellemi, és még érzelmi is. Ez az üzenet valóban a mai kor értékrendje szerint való.

Ugyancsak élt a rendezés két szereplőnek meztelen megjelenítésével. Jasvin bordélyházi prostija – igaz, háttal nekünk – a férfi ölében „teljesít szolgálatot” ruha nélkül, majd Nyikoláj – ő is háttal nekünk – várja, hogy ágyneműjét tisztára cseréljék. Inkább divat, semmint szükséges eszköz valamely helyzet, cselekmény megvilágítására.

Legjobb alakítást Hegedűs D. Géza nyújtotta, játéka felkészült, tapasztalt, rutinos, és a helyén volt ebben a rendezésben is. Nem így Bach Kata, aki nemcsak, hogy túl fiatal erre a szerepre, de még részben sem tudja hozni a figura mélységét. Orbán Levente ugyancsak alul maradt a szerep megformálásában. Vronszkijnak most még éretlen, de néhány év múlva ő már remekül fogja játszani. Kiváló alakítást nyújtott Jasvin szerepében Csapó Attila, beszédében, szeme csillogásában, a cári katonai egyenruhában szinte félelmetessé nőtt előttünk. Nehéz feladatot oldott meg Zoltán Áron, az alkoholista és tüdőbeteg Nyikoláj megformálása jól sikerült. Halász Judit ezúttal nem tudta jól megfogni a minden lében kanál Lídia alakját, játékát inkább modorosnak mondanám. Jó volt viszont Kiss Gergely Máté (Levin), Waskovics Andrea (Dolly), Majsai-Nyilas Tünde (Betsy), Gilicze Márta (Mása). További szereplők voltak: Kútvölgyi Erzsébet, Borbiczki Ferenc, Józan László, Antóci Dorottya e.h.

Zene: Michal Novinski, a rendező munkatársa: Szládek Kata, Szabó G. László.

Bemutató előadás: 2019. október 25.

Megtekintett előadás: 2019. november 14.

Budapest, 2019. november 16.

Megjelent a Kláris 20/3. számában

Földesdy Gabriella

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©