Operettet rendezni, mit
tesz az? A
leghíresebbet, Kálmán Imrétől
a Csárdáskirálynőt a Nagymező
utcában
megrendezni, számít az? Vidnyánszky
Attilának, a Kossuth-díjas prózai rendezőnek,
a Nemzeti igazgatójának,
vajon jelent kihívást az operett megrendezése?
Biztosan. Bevallotta, hogy még
sohasem rendezett operettet, ez az első. Számít a
művészek segítségére (akik
otthonosabbak ebben a műfajban, míg ő nem).
Koncepciójáról így nyilatkozott: „Ebben
a
gyönyörű mesében győz a mindenható szerelem. Az
előadásban erősen asszociálunk
a monarchia hangulatára
és sok humorral, játékkal,
szenvedéllyel, kicsit fájó szívvel
emlékezünk erre az eltűnt
világra, mely végtelen eleganciával
tárul a szemünk elé.” Az
alig
több mint százéves mese (1915) mindmáig a
műfaj csúcsát jelenti, népszerűsége
töretlen, film- és tv-feldolgozás, újszerű
és hagyományos rendezést kibír.
Sokféle változatából a mostani, 2019-es
(Margit-szigeti szabadtéri színpadi)
előadás vonult be a Nagymező utcai kőszínházba.
Senki
ne gondoljon
az 50-es évek Honthy Hanna – Feleky Kamill –
Németh
Marika által fémjelzett,
máig sokat emlegetett előadására, amelyben
Rátonyi Róbert cicázott Bóni
grófként. Nincs is harmadik felvonás, mert a
másodikat és a harmadikat
összevonták, ám kimaradt a pesti orfeum a
szeparéval, Miska pincérnek itt alig
van szerepe, és nincs Cecília sem a Hajmási
Péterrel, így az ex-primadonna a
„nagybőgőbe se tud beugrani”. Tulajdonképpen
Cecília sincs, mert Edwin anyját
Anhiltének hívják, és valóban chansonnette
(kuplé énekesnő) volt fiatal
korában,
de ebben a rendezésben nem tér vissza
nosztalgiázni, egyetlen apró jelenet
erejéig tart, amíg Bécsben felismerik
egymást a régi orfeumi udvarlójával,
„Alsó- és Felsőházy” Kerekes
Ferkóval.
Az
elemzők és az
operett szakavatott ismerői azt mondják, hogy a Hajmási
Péter annak idején, az 1916-os Király
színházi bemutatóban
utólag került be a műbe, mert amit Kálmán
írt oda, az egy másik, Pesten
játszott operettben már elhangzott.
Megnyugtatásként mondom, hogy ha nem is ott
és akkor, ahogyan megszoktuk, a Hajmási
Péter c. nóta itt is elhangzik, mégpedig a
fináléban, amikor már lement a
függöny, a közönség tapsol, akkor unisono
eléneklik a szereplők együttesen. [Ne
feledjük, hogy a Csárdáskirálynő
eredetileg
német nyelvű szövegre íródott (Béla
Jenbach és Leo Stein), a címe az utolsó
előtti pillanatig Éljen a szerelem!
alatt futott, bemutatója Bécsben volt, a magyar
változatot Gábor Andor hozta
létre. Innentől kezdve a magyar változat lehet
bármi.]
Vidnyánszky
rendezése sok tekintetben exkluzívnak mondható,
nem spórol sem a díszlettel,
sem a ruhákkal, még a táncosokkal,
statisztériával sem. Finom anyagokból, kellő
ízléssel szabták a sok jelmezt (tervező: Berzsenyi
Krisztina), Cziegler Balázs
gramofontölcsér formára kialakított
díszlete parádés, annyira egyedi, hogy
teljes játékidőben képesek vagyunk
gyönyörködni benne. Tölcsére egy
külön kis
színpadot képez, ez az orfeum színpada –
sajna,
nincs kellően kihasználva –,
ferde szára pedig két sor lépcsőt is magába
foglal, ezen cikáznak le- s föl a
szereplők, táncosok, mindenki.
A
rendezés másik
vetülete az a törekvés, hogy az operett prózai
szövege legyen közvetlen, nem
kanonizált, még improvizálni is lehet benne
előadásról előadásra. Ezt a vonalat
erősítették itt föl, amikor számos
kiszólást hallunk a közönség felé
a Nagymező
utcai színház történetéről, vagy
utasítást a zenekarnak, játsszák a
Mendelssohn
nászindulóját, amúgy magyarosan, illetve
Bóni a karmesterrel is kvaterkázik,
kolbászt cserél pálcára. A dolog
elég egyoldalú, mert a karmester – egyéb
elfoglaltsága miatt – nem lehet ennek aktív
részese, csak elszenvedője. Ehhez
kapcsolódik még a néhány I.
világháborús utalás, amelynek
mértéke nem lépi túl
a kívánt méretet, bár már nem
eredeti, hisz évek óta majd minden színdarab
él
ezzel a lehetőséggel.
Ünneprontásként
élhettük meg azt a jelenetet, amikor Edwin az I.
felvonásban bánatában egymás
után issza a pezsgőket, általában
pohárból, de egyszer csak magát a palackot
veszi kézbe, és abból kortyolja a pezsgőt,
bánatát ily módon jelezve. Sajnos,
ez itt mélypontként hat azokra a nézőkre, akik
valami keveset tudnak egy ilyen
előkelő figura ivási szokásairól. Egy Lippert
Weilersheim ivadék sosem
vetemedne arra, hogy palackból igya a pezsgőt, majd
kiürítve, kihajítsa a
folyosóra.
Ámbár
nem ez a
fontos. A történet végkifejlete megmaradt. Edwin
és Szilvia a szakítás után
mégis egymásra találnak, és
végül összeházasodnak, amit már a
szülők sem
bánnak. Üsse kő a családfát, ami éppen
Anhilte révén már eddig sem volt
makulátlan. Az a fura, hogy manapság már senkit
nem érdekel a származás, ha
házasodni akar (ld. angol trónörökös
és a félvér filmsztár esetét),
inkább azon
csodálkozunk, hogy ki és miféle
őrültségből akar egy fejedelmi családhoz
törleszkedni, amikor az nem egyértelmű
örömökkel jár? Vagyis a történet
messze
van napi valóságainktól, mégis azt
tapasztaljuk, hogy még mindig nagy a
felvevőpiac a gazdag fiú- szegény lány (vagy
fordítva) jellegű történetekre, az
operett-hagyományokra, a megszokott zenékre.
Az
énekes
teljesítmény nagyjából rendben is volna. Fischl
Mónika (Szilvia) szép hangjával igen
jól énekel, játszik, táncolni
kevésbé
képes, ebben kissé molett alakja és ruhái
is akadályozzák. Szubrett szerepben Széles
Flóra (Stázi) bezzeg jól énekel,
és kiválóan táncol. Vadász
Zsolt
(Edwin) alakítása felemás volt, hangja
alapjában neki is egy jól felépített
bonviván hang, súlyfölöslege miatt viszont neki
is problémás a tánc, illetve a
mozgás szerepbeli összehangolása. Néha az az
érzésünk, hogy Dénes Viktor
(Bóni gróf), aki kissé éles
hangjával tűnik ki, átveszi a főszerepet imitt-amott,
legalább is a legtöbbet ő
van színpadon, ő beszél, ő táncol, szóval
uralkodik. Dézsy Szabó Gábor
(Leopold Mária herceg) szórakoztató
jelenség
komikus prózai szerepében, míg Siménfalvy
Ágota (Anhilte) kissé szürke, jellegtelen
anyaként, és volt chansonnette-ként
is. A további
szereplők: Langer Soma (Rohnsdorff), Virágh
József (Kerekes Ferkó), Görög
Patrik (Miska), Altsach Gergely (jegyző). Bozsik Yvette koreográfus impozáns,
ízléses mozdulatokkal teli táncokat
tanított be a Balettkarnak, a zenekart Rónai
Pál vezényelte. Zenei munkatársak: Barta
Gábor, Szekeres László,
világítástervező: Dreiszker
József,
játékmester: Bori Tamás,
rendezőasszisztens: Szolnoki Zsolt,
Lenchés Márton.
A
főszerepek
tekintetében hármas, illetve kettős szereposztást
alkalmaznak, elképzelhető,
hogy egy másik garnitúra megtekintése
módosítana bizonyos hangsúlyokat. Úgy
tűnik, a Csárdáskirálynő eddigi
pozícióját megtartva őrzi nimbuszát.
Bemutató
a Nagymező utcában: 2019. szeptember 6.
Megtekintett
előadás: 2019. november 9.
Budapest,
2019. november 11.
Földesdy
Gabriella
