J. B. Priestley (1894—1984) angol regényíró,
drámaíró,
forgatókönyvíró,
műsorszolgáltató
és társadalmi kommentátor volt. A Veszélyes
forduló (eredetileg: „Veszélyes sarok”,
1932) c. drámája az első
színműve, melyet azóta kevés hazai
színház tűzött műsorára, bár a
második világháborút megelőző időszakban a
Nemzeti Színház és a
Vígszínház több művét is bemutatta. A
60-as évektől
azonban gyakrabban adaptálták műveit vidéken, mint
Budapesten.
Priestley Veszélyes
forduló c. művét most † Karinthy
Márton igazgató-rendező kezdte
színpadra állítani, akinek sajnálatos
betegsége miatt munkáját Földes
Eszter fejezte be. Mint az előadás
után elmondta, közös munkával.
Karinthy
Márton rendező a bemutató előtt néhány
nappal hunyt el, ami nagy vesztesége színházi
világunknak. A bemutató előtt méltó
módon emlékezett meg Róla a Színház
nevében
Balázs Andrea színművésznő. (A
színház bejárata előtt Karinthy Márton
fényképe
alatt számos mécses égett, virágokkal
körítve…)
Az
előadásban természetesen a játékra
koncentráltunk. Mivel nincs leeresztett
függöny, alaposan megszemlélhettük a nagyon
elegáns, ízléses nappalit: a
bézs-sötétbarna,
feltűnő óriási kanapét és a fotelt, a
kandallót, vele szemben ízléses
telefonasztalkát
régi telefonnal, széket és puffot, sőt,
még egy pici bárpult is befért
ebbe a nem túl nagy nappaliba két
bárszékkel. A falon polcokon virág,
fénykép. Hátul
pedig óriási üveg tolóajtók,
kilátunk a zöld növénnyel felfuttatott
kerítésre,
fehér falikúttal. (Díszlet: Juhász
Kata.)
A játék
kezdete után még néhány percig
figyelhetünk a díszletre is, amíg a szintén
elegáns
hölgyek elegánsan beszélgetnek… talán
még egy pillanatig akkor is, amikor oly
furcsán viselkedve-beszélve csatlakozik hozzájuk
Gordon (Szatory Dávid). De utána minden
megbolydul, az elegáns nappali lépésről
lépésre válik „érzelmi”
csatatérré, sőt rommá.
Igaz, a
hölgyek a régi rádión egy
rádiójátékot hallgatnak, melynek
végén revolverlövés
dördül, ijesztően, vésztjóslón…
Gordon
furcsa fölényeskedése lassan teljes hisztivé
változik. A „babá”-ból
(felesége,
Betty – Döbrösi Laura)
számító nő
lesz, másvalaki szeretője, akit amúgy nem szeret. A
férfi sem őt, hiszen mást
szeret, de akit ő szeret, az nem akar vele lenni. Persze, hogy nem,
hiszen
megtudta azt, amit nem kellett volna, sőt annál többet is.
A lavina
egy pici hógolyóval kezdődik: ismerhette-e az egyik
vendéghölgy (Olwen – Bozó Andrea)
a zenélő dobozt, ami most a
vendéglátó hölgy (Frida, Robert
felesége – Földes
Eszter) kezében van. De még egy szál van: ki
lopta el a nagy összegű
csekket úgy egy évvel azelőtt hármójuk
közül: a már meghalt – főbe lőtte magát!?
– Martin, vagy testvére, a házigazda Robert (Fehér Tibor), vagy esetleg – ezt senki nem
hiszi – Charles Tervor
Stanton (Marton Róbert), aki szintén
a cégnél dolgozik.
Ennél
sokkal mélyebb érzelmi konfliktusok tárulnak fel
előttünk. Felfejthetnénk, de
ezzel elveszne a varázs, az izgalom, a
kíváncsiság… Annyit azonban el kell
mondanunk, hogy olyan „keresztérzelmeket” tudunk
meg, amiket még csak nem is
feltételeztünk volna. Van, akiről kiderül, hogy
talán férfit szeret, bár nős, más
férfiről csak sejteni lehet, hogy igen, de már
meghalt… Ketten ugyanazt a
férfit szerették, de csak egyikük
„nőnemű”, és férje van… Akik
egymás szeretői,
azok nem is szeretik egymást, ráadásul a
férfi az egyik jelenlévő nőbe
szerelmes, de nem tud közel kerülni hozzá. És a
férj, aki húgát erkölcsi
tisztaságáért
imádta, benne van minden reménye,
illúziója, álma – azt talán tudja,
hogy felesége
nem szereti, de egy tiszta erkölcsű nő kárpótolja
ezért! – aztán kiderül, hogy
ez a nő sem „angyal”. Az már csak
részletkérdéssé válik, ki lopta el a
csekket
és mire kellett a pénz (visszafizethette volna, ha Martin
nem hal meg), lényegtelen
már az is, hogy éppen tönkrement a cég,
és azt is megtudjuk – és főleg Robert megtudja
–, milyen ember is volt és pontosan hogyan is halt meg az
öccse, Martin, aminek
még egy éve sincs. Ez már túl sok neki,
teljesen összeomlik. És ahogy az
elején, most is pisztolylövés dördül, a
sejtelmes fényben összeesik Robert.
Egyetlen este alatt foszlott szét minden álma.
Alig
akarjuk elhinni, mennyire másképpen van „mindig
minden”! – ami most mesterien,
fokról fokra tárul fel
előttünk. Üresjárat nincs, az érzelmek
hullámzanak, a figyelem
(és persze a fény) egyik szereplőről szinte folytonosan kerül át a
másikra, a játék
dinamizmusát még éppen követni tudjuk.
A rendezés
kiváló, a jelmezek elegánsak.
Különösen Fridáé, Földes Eszter
szinte „földöntúli”
karcsúságát kiemeli fekete ruhája, a
többi hölgy öltözete is elegáns,
színes, a
„baba” (Betty) valóban kicsit kislányos, Maud
öltözete (Maud Mockridke – Rátonyi
Hajni) pedig „dámás”, ahogyan
kell. A férfiaké sem unalmas egyforma,
természetesen. (Tordai Hajnal munkája.)
Dramaturg: Perczel
Enikő.
Az előadás hossza
végül kb. 90 perc lett, szünet nélkül.
Nagy
szerepe van a fénynek: Menüett
Produkció
Kft.
Díszletkivitelezés:
Major Attila.
Hang: Voronkó
Miklós.
Fordította: Váradi Tibor.
Az előadás
befejezéseként a színművészek ismét
megemlékeztek Karinthy Mártonról; ekkor
derült ki, hogy a polcon a fénykép az ő régi
fényképe volt… A siker pedig
megérdemelt.
Bemutató és
megtekintett előadás:
2019. november 8.
Budapest, 2019. november
10.
Györgypál
Katalin
