Szirmai Albert –
Bakonyi Károly –
Gábor Andor nevével
hirdetik a Vígszínház beli Mágnás
Miskát.
(A Mágnás Miska Szirmai
Albert egyik legismertebb, legnagyobb sikerű 3 felvonásos
nagyoperettje. A szöveget Bakonyi Károly,
a verseket Gábor
Andor
írta.) Sajátos operettet láthatunk, nincs mit
tagadni; színpadi változatát az
igazgató-rendező, Eszenyi Enikő és Vörös Róbert dramaturg
készítették. Erre
a színpadra, saját szereplőgárdájuk
részére, gondolhatjuk nyugodtan.
Bár a
szereplőgárda
meglehetősen népes, előre kell bocsátanunk, kiemelkedők
szerepük szerint nincsenek
annyira sokan.
Sajátos ez
a változat: hiányzik belőle az ún.
társadalmi háttér, a falu (Baracs Iván
mérnök – Ertl Zsombor e.h.)
és a
grófék (Korláth gróf – Hirtling
István,
Korláth Lotti grófné – Bandor
Éva) ilyen
természetű érdek-konfliktusa. No, és ez nem
az Operettszínház színpada, amit már akkor
jó tudatosítani magunkban, amikor
beülünk a nézőtérre, vagy még előtte,
amikor meglátjuk például ifj.
Vidnyánszky Attila nevét mint
Miskát. Befejezés körül szoktuk említeni
a nagy sikert, itt előrebocsátom ezt
is, nehogy félreérthető legyen az ismertetés
olvasása közben.
Mert sajátos
a változat: a fentiek „fényében”
Baracs szerepe súlytalanabb, együtt a
grófkisasszony (Rolla – Dobó Enikő)
szerepével,
akinek itt nem kell felismernie semmilyen közös
érdeket, megváltoztatnia
világnézetét, elég, hogy nagyon szereti
Baracsot. Ráadásul szerelmük már
korábban kivirult, amiről mi már csak az ő
elbeszéléseikből tudhatunk. De ha
Baracs nem vasutat akar építeni, akkor mit is?
Talán a Vadászati
Világkiállítás
pavilonját (egy grófi birtokon
világkiállítás? Miért ne, hiszen ez
„operett” –
vagy más indokra gondolnánk?!) – speciel ez
kezdetben a színpad bal oldalán
foglalja el a helyét.
Ha pavilon,
akkor építés, de még nincs kész
– tehát van óriási lepel az
épülő pavilon előtt
(ne aggódjunk, estére elkészül, a lepel is le
fog hullni), meg egy nagyon
meredek palló. Meg betonkeverő, WC-csészék –
mosdó mégiscsak kell egy pavilonba!
– és teherlift. A teherliftet pedig magasba lehet emelni,
sőt oldalt elhúzni,
rá lehet ülni és énekelni – Baracs
és Rolla meg is teszik. Talán az első tapsot
aratják vele.
Mihelyt
belép Miska, rögtön megértjük,
miért ifj. Vidnyánszky. Mert betölti a
színpadot,
most derűvel, mozgással, dinamizmusával. Együtt
Marcsával (Szilágyi Csenge) meg
aztán „pláne”. Ámde a
lovászfiún, aki a „kis koszos
emberke” Marcsa mondása szerint – festékes a
munkaruha. Úgy látszik, ez a Miska
besegít az építkezésbe is…
A második
felvonásban már elkészült a pavilon,
átkerül a jobboldalra. Mutatós, és főleg
fel lehet rá mászni. Miska ha nem is rögtön, de
persze megteszi. A történeten
nem szükséges gondolkodni, minden megy a maga
útján – a grófék buta
bemondásaikkal,
műveletlenségük fitogtatásával, Pikszi
(Técsey Pikszi – Horváth Szabolcs)
és Mikszi (Récsey Mikszi – Orosz
Ákos) egyforma „őszibarack ruhájukban”
nem rínak ki a
társaságból – ők maguk csak annyira
mutatkoznak ostobáknak, hogy kellően
szórakoztatóak legyenek.
Baracsot
kinézik maguk közül, hiába nyerte meg
idén is a lóversenyt – megviccelnék
szerelmével.
Rolla ezt nem akarja ugyan, de mégis úgy alakul, hogy a
mérnök megszégyenül.
Ekkor jut eszébe a gondolat a „legkoszosabb”
lovászfiút Tasziló grófként
bemutatni a tisztelt társaságnak. Miska meg is
érkezik – a színpadra –
naracssárga fürdőköpenyében, papucsban,
napszemüvegben – a grófék így is
körülrajongják. Miska pedig belejön grófi
szerepébe. Lesz „cintányéros cudar
világ” is – előtérben egy addig elrejtett
trambulinnal. A zenekari árok mögött
elég nagy helyet elfoglalva (a zenekari árok előtt
épült még egy keskeny
köríves játszótér, az első
nézőtéri sorok estek ennek áldozatául,
jó célt
szolgálva). Itt aztán kiélhetik magukat, nem
meglepő módon élükön Tasziló
gróffal, aki most már előkelő lilás
csillogó öltönyében annyira jól
érzi magát
a lányokkal, hogy Baracs féltékeny lesz.
Már visszaküldené Miskát a
„helyére”,
de neki esze ágában sincs elmenni. Marcsa pedig siratja
szerelmét, nem nyugszik
bele, hogy elveszítheti. De mivel a grófkisasszony is
búsul, megérti Marcsa
fájdalmát, a mosogatólányból lesz
hát grófkisasszony…
Látunk
aztán „habfürdőt” a javából,
mindenki elesik, belemászik, elterül stb. – a nagy
kavarodást legalább megmutatja, egyébként
nehéz lenne értelmezni, nem is
tesszük. Csak nézzük.
Többször
hallhatjuk a „Csiribiri”-t is, bár itt speciel nem
Pikszi-Mikszitől.
Látunk persze
kitömött állatokat is, hiszen ez
vadászkiállítás, Marcsa kezében egy
kismalac,
amit kicsit még dajkál is… egyébként
inkább felejtsük el a szegény állatokat.
Több
kiszólást
hallhatunk, ami a Vígszínházat érinti,
ezeken külön derülhetünk. Ugyanígy
derülhetünk több mozzanaton, a grófék
butaságain, de a „kukoricást” a
háttérben
sem lehet egyetlen percre sem komolyan venni. (Díszlet: Antal Csaba.) A „cudar világ” pedig
valóban nagyon cudar! – ha
másképpen is, mint korábban láthattuk
itt-ott, a trambulin használata eleve
nagyon hatásos ötlet. Ez most egy ilyen „cudar
világ”, kissé „magyarosch”
(Karinthy) a táncos jelmezekkel
(tánckar) együtt.
A jelmezek
elég vegyesek, a habfürdőhöz aranyszínű
„fürdőnadrágoktól” kezdve a
fürdőköpenyen
át a csillogó öltönyökig és
őszibarack-öltönyökig, de elegáns az igazi
öltöny
is Korláthon, amikor kiáll – szinte a
Finálé helyett –, hogy elszavalja nagy
komolyan a Csiribirit… nem merünk
túl
hangosan nevetni, nehogy „megzavarjuk”. (A
grófkisasszony fekete jelmeze
azonban nem túl szerencsés. Jelmez: Pusztai
Judit.)
Klasszikus
három felvonás, élő zenével. De ha a
máshol megszokott operettet kérjük számon,
akkor elveszhetnek ennek az előadásnak az értékei:
Itt is Marcsi irányít leginkább,
de Miska csaknem mögötte „száguld” ebben,
kettőjük játéka letagadhatatlanul jó.
Kibékülésük pedig nagyon kedves, amit
énekelnek, tudjuk, hogy igazából
értelmetlen, de közben érezzük, látjuk,
ahogyan haragszanak egymásra,
vitatkoznak, számon kérik egymástól az
előző esti urizálást; Miska kérleli,
aztán szép lassan Marcsa megenyhül, ha nem is
teljesen… Életszerű és kedves.
Még Marcsa többszöri szándékosan hamis
éneklése is az (Kútágasra szállott a
sas…)
– amit Miska, ugye, ki nem állhat, ezért
rögvest megjelenik, ha hallja.
Nos tehát,
ez egy vígszínházi operett, és mint ilyen,
szerethető betonkeverőstől,
mobiltelefonostól (mikor is játszódik?), meredek
pallóstól, a kádakkal együtt a
végén… és fülünkben marad a
„Cintányéros cudar világ” meg az az
értelmetlen
„Csiribiri, Csiribiri kék dolmány”
egyaránt.
További
szereplők:
Gida – Dino Benjamin
e.h., Marica/Borcsa – Rudolf Szonja
e.h., Jella – Márkus Luca
e.h., Szele – Kurely
László, Leopold – Márton
András, Kati néni – Hullan Zsuzsa,
Inas – Reider Péter
e.h., Márton bácsi – Dengyel Iván,
Zsorzs – Gyöngyösi
Zoltán,
valamint
számos közreműködő (tánckar).
A koreográfusnak
(Kováts Gergely Csanád) nem volt
könnyű munkája a jelek szerint.
Világítás: Csontos
Balázs.
Karmesterek: Kovács
Adrián, Mester Dávid.
Zenei
vezető/karmester: Rácz Márton.
Bemutató: 2019.
október 26.
Megtekintett
előadás: 2019. november
3.
Budapest, 2019. november
5.
Megjelent
a Kláris
20/2. számában.
Györgypál
Katalin