Az
egynéhány éve
létesített salgótarjáni
színház egészen fiatal társulattal
és közreműködőkkel
hozta létre Heinrich von Kleist
színművét, amelyet Goethe mutatott be először
(Ősbemutató: 1808: Weimar). Bár
Goethe jelentősnek tartotta Kleist színdarabját,
mégis megbuktatta. Rájátszott
arra, hogy hosszú és unalmas az
előadásmódja. Kleist öngyilkos lett 34
évesen,
művei csak a 19--20. század fordulóján kezdtek
népszerűvé, sikeressé válni. Az
eltört korsó a hatalmával visszaélő
közhivatalnokról szól, aki mindent megtehet
büntetlenül, mert kiváltságos
személy, a neki alárendeltek nem mernek szólni
nyilvánvaló aljasságai ellen,
mert félnek tőle.
Tarnóczi Jakab rendező úgy
gondolta, szükségtelen szereplőit kétszáz
évvel
ezelőtti jelmezbe öltöztetni, és
régimódi díszletekre sincs
különösebb igény,
ezért a szereplők mai öltözetben vannak jelen, az
üres színpadon álldogálnak,
hogy szövegüket elmondják. Nincs is ezzel semmi baj,
mert Kleist olyan
történetet vezet elő a néző számára,
amelyhez kizárólag színészi
játék kell,
illetve a szöveg bontakozik ki fokról fokra, s ez
kellőképpen leköti az ott ülőket.
Az előadás
úgy
kezdődik, hogy valaki bepólyált lábbal és
fura rongyokban fekszik a színpad
szélén, fején kötés, arcán
alvadt vérfoltok. Hamarosan bejön egy
öltönyös
férfi, aki egy köntösfélét talál
a színpad közepén, közben felfedezi a rongyos,
fekvő embert. Kölcsönös kérdések és
magyarázatok arról, hogy a rongyos ember
hogyan került ilyen helyzetbe, s mi lesz vele, mert Huisum
németalföldi
városban (fiktív hely) ma fogadónap
lévén, panaszosok jönnek, hogy ügyüket a
bíró elbírálja igazságosan. A
földön fekvő invalidus pedig nem más, mint
Ádám,
falusi bíró, akit ma még egy
törvényszéki tanácsos is felkeres, hogy
ellenőrizze, hogyan végzi munkáját.
És
megérkezik
mindenki, Walter, aki ellenőriz, Márta asszony panaszos, akinek
eltörte valaki
a korsóját, de itt van a lánya, leendő veje, a vő
apja, később Brigitta
asszony, a tanú. Licht írnok pedig jegyzetel. A
kérdés először az, hogy ki
törte el a korsót, ám hamar kiderül, a
korsó ebben a történetben csak
mellékszereplő. A darab kulcsfigurája a fura
kinézetű, parókáját elvesztő
Ádám
bíró, aki kénytelen állandóan valami
hazugságot kitalálni, hogy saját
magáról
elterelje a gyanút. Nyilvánvaló
bűnössége ellenére is könnyen
megúszhatná a
szégyent, ha Éva leányasszony nem vesz
magán erőt, és nem mondja el az este
történteket szóról szóra. De
végül, és nagy nehezen mégis elmondja, ekkor
azt
hinnénk, a dolog ezzel rendbe is jön, ám a
törvényszéki tanácsos nem áll az
igazság mellé, hanem a „fennálló
rendet” védi. A fennálló rend inkább
az Ádám
bírókat védi – ha kínos helyzetbe
kerülnek, áthelyezi őket egy másik hasonló
posztra –, és nem a katonaság elől menekülni
próbáló Ruprechteket és fiatal
menyasszonyukat. Amint egy régi ufós sorozatban gyakran
ismételgették: az
igazság odaát van…
Az
„Ádám bírók” a
Kleist óta eltelt több mint kétszáz
évben nemhogy csökkentek, vagy eltűntek
volna, inkább gyarapodtak. Számban és hatalomban
egyaránt. Tarnóczi Jakab
rendezése ezt jelzi egyértelműen velünk. Az
egész világ pofára teljesen
megváltozott e kétszáz évben
többször is, de a hatalmával visszaélő
funkcionárius maradt a porondon.
A bírót Kaszás Gergő alakítja, ez az
alakítás
megér egy bővebb elemzést. Sokáig nem tudjuk, mit
kezdjünk azzal az emberi
ronccsal, akit látunk a színpadon. Szánjuk,
sajnáljuk, nevessünk rajta? Vagy
eredendően gonosz figurának tartsuk, aki gyűlöletes
számunkra hazudozásai,
akarnoksága, emberi gyengeségei miatt.
Ráadásul ő maga csak a korban szokásos
módon intézi ügyeit, vagyis szinte normális,
amit tesz. Kaszás Gergő egy
összetett figurát mutat felénk, aki borzalmas
külsővel rendelkezik,
visszataszító, utálatos figura,
megnyilvánulásai nevetségesek. Húzza a
sérült
lábát, forgatja szemeit, köntösét hol
összefogja magán, hol kiereszti, ez a
ruhadarab lenne a bírói talár, de inkább
fürdőköntös kinézetű. Fetreng a
földön, még a hangja is förtelmes, a
kappanéhoz hasonló. Eközben arra kellene
gondolnunk, hogy ez az ember számos előnytelen vonása
miatt magányos, nincs az
a nő, akinek kellene, és éppen ezért él
vissza hivatali hatalmával, hisz
másképp nem tud nőre szert tenni. Végül ez
sem sikerül neki. Ez mind benne van
a színész játékában (1996-ban a
Katona József Színház játszotta Az
eltört korsót, a bírót akkor Haumann
Péter, a tanácsost Máté Gábor
alakította, díszlettel, jelmezzel, más
eszközökkel, máshová téve a
hangsúlyokat, Zsámbéki Gábor
rendezésében).
Jó
alakítást
nyújtottak még Bozó Andrea
(Márta
asszony), Mikecz Estilla (Éva), Krausz
Gergő (Ruprecht). Máté Krisztián
a törvényszéki tanácsos
szerepében szinte komikus hatást keltett,
öltönye lógott rajta, hajlott
testtartása valamiféle lehetetlenséget sugallt
felénk. További szereplők: Rácz
János (írnok), Erdélyi
Gábor (Tümpel Vitus), Marjai
Virág (Brigitta asszony).
Kleist
drámáját Forgách András
fordította, dramaturg: Varga Zsófia,
díszlet: Dabóczi Noémi, jelmez: Mikes Anna, fény: Kakuk Patrik,
rendezőasszisztens: Kántor Zoltán.
A Vidéki
Színházak
Fesztiválja alkalmából a Thália
Színház játszotta 2019. szeptember 3-án.
Budapest,
2019. szeptember 5.
Földesdy Gabriella
