A
színházi szórólap „a
méltán
népszerű szerző vérbeli”
„tévedések
vígjátékát” látja bele a most
színpadra
került kétrészes komédiába. Michael Frayn
angol színdarabíró Vadméz
című opusa
a Wikipedia szerint szimpla fordításként van
feltüntetve, Csehov Platonov
című
színművének angol
fordításáról van szó. Lehet, hogy
tévedek, de a kérdés kérdés
marad: Michael Frayn a szerzője a Vadméznek,
vagy csak fordította Csehovot, fantáziacímet adva
a Platonovnak? Frayn „sajátos”
művét Morcsányi Géza
fordította magyarra, Znamenák István
rendezte.
Kétségtelen,
hogy a cselekmény és a
szereplők [nevei] nem minden esetben egyeznek meg teljes
mértékben Csehovval.
Az is igaz, hogy a színpadi játék
komolytalansága sem csehovi, inkább annak
paródiája. Az az érzésünk
időnként, hogy bohózatot látunk, ahol mindenki
körbe-körbe szaladgál, aztán
összetalálkozik vetélytársával,
barátjával,
ellenségével, és ez kellemetlen
számára. Minden szereplő átlagos figurának
indul, majd hamarosan önmaga
karikatúrájává válik.
Az orosz
vidéki környezet ismerős a
gyanútlan néző számára, még egy
ismert orosz népdal hangjai is andalítanak
bennünket az első rész elején, szamovár
vándorol az asztalról egy hátsó pultra,
majd vissza. Az özvegy tábornokné (Ullmann
Mónika) örvend a közeli
tűzijátéknak, megismerjük nevelt fiát (Nagy Dániel Viktor) és annak ifjú
feleségét, Szofját (Radnay Csilla).
A
kicsit habókos, aluszékony, nyugalmazott ezredest (Papp János), majd az ezredes fiát (Mészáros Máté),
lányát (László
Lili), a sértődős Grekovát (Grisnik
Petra), végül a főszereplőt, Platonovot (Ötvös
András), aki - nem mellesleg - az ezredes
lányának ifjú
férje. Ez a felállás már kiadja Csehov Platonovját,
csakhogy itt hiányzik mögüle a társadalmi
háttér, a valódi tragikomikus figura,
egyszóval a téma komolysága. Viszont remek
helyzetkomikumokat látunk Platonovék
lakása előtt, ahol egy kerti fonott kanapé bír
majd hatalmas jelentőséggel,
mert ez lehet ágy, ha szerelmi gerjedelemről van szó, de
lehet búvóhely,
menedék vagy éppen sánc a támadások
ellen. Platonov hajszolná az élvezeteket,
de mindig közbejön valami vagy valaki, és az
élvezet elmarad, csak a szégyen és
a kellemetlenség állandósul benne.
Mindez csak
fokozódik a második
részben, ami egy iskola tornaszertárában
játszódik zsámolyok és tornaszekrény
között, néha a szer belsejében (díszlet:
Znamenák
István). Az összes többi szereplő ezúttal
ide kénytelen jönni, hogy
találkozhasson és beszéljen Platonovval. A nők
azért, hogy a férfi szerelmét
véglegesen (!) elnyerjék, a férfiak pedig, hogy
különböző szemrehányásaikat,
átkukat itt adják a főhős tudtára. Platonovba
minden nő szerelmes, ő pedig
minden nőnek meg akar felelni, csak persze nem tud. Pisztoly ugyan
megjelenik,
de a színpadon végül nem sül el, simán
befejeződik a darab azzal, hogy Platonov
már semmit sem akar, lefekszik a földre, a többiek meg
nézik őt.
A néző
követi a történéseket, jókat
nevet a poénokon, így vagy úgy, de
szórakozik, vagy a képtelenné tett
cselekményen, vagy a színészi
játékon, és sokszor ennyi is elég. Most
kicsit
kevés volt mindez. Egyes színházi
látogatónak rögeszmés
elképzelése van arról,
hogy a dolgoknak értelmük van, illetve kellene, hogy
legyen. És ha cél és
értelem nélküli előadást (akármit)
lát, akkor elkedvetlenedik. Épp ez történt
most is. A szerző által adott cím (Wilde Honey) e
tekintetben rendkívül találó:
a „mézes” sztori igencsak „vad”
jelenetekkel kísért.
Cselényi
Nóra
jelmezei nyomokban felidézik a régi orosz ruhaviseleteket
(ezredesi egyenruha,
inas öltözék, a testhezálló női
ruhaköltemények), a legkevésbé jellegzetes a
főhős gyűrött és lerongyolt inge és zakója. A
színészi játék kapcsán
megjegyzendő, hogy egészen komolyan nem lehetett
végigjátszani őket.
Távolságtartással és némi
iróniával átitatott szerepfelfogás volt a
nyerő.
Ötvös András (Platonov) szinte lehetetlen feladat
előtt állt a szerep
eljátszásakor. A teljesen következetlen
figurát kellett „eladnia” a nézőknek,
amit a színész időnként
kiszólásokkal oldott meg, ironizálva
önmagával,
jelezve, hogy amit csinál, az képtelenség. Eredeti
ötletnek véltem a
szódásüvegbe töltött vodkát,
illetve ennek látható következményeit. A
jellemkomikum tiszta formáját adta Papp János
(ezredes), aki az alkoholizmus, a
feledékenység és az aluszékonyság
között lavírozott sikeresen. Mészáros
Máté
(Kolja) remekül használja piknikus alkatát, az
ebédet sürgetve kenyeret eszik.
Ullmann Mónika (tábornokné) vehemens szerelmi
jeleneteket produkál mindaddig,
amíg rá nem jön, hogy alul maradt egy fiatalabb
nővel szemben. Grisnik Petra
(Grekova) külsejét elcsúfítva hívta
fel magára a figyelmet egy vénkisasszonyt játszva,
aki nagyon is igényli, hogy elcsábítsák.
Nagy Dániel Viktor (nevelt fiú és ifjú
férj) saját szerepének komoly
felfogásával válik komikussá. A többi
szereplő
beleilleszkedett az általános színpadi
őrületbe: Radnay Csilla, László Lili, Pataki
Ferenc, Ficzere Béla, Fellinger
Domonkos, Takács Zoltán.
Dramaturg: Zöldi Gergely, a rendező munkatársa: Kovács Henrietta, producer: Orlai
Tibor.
Bemutató:
2019. június 24.
Megtekintett
előadás: 2019. június 23.
Budapest,
2019. június 25.
Földesdy
Gabriella
