Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

DON GIOVANNI – UJJBÁBOPERA

RS9 Színház (Vallai kert)

Mozart legnagyszerűbb operájának (= operák operája sokak szerint) minden tekintetben egyedi és különleges megoldása két alcímet is visel. Egyik alcím jelzi, hogy egyszemélyi produkció: Paizs Miklós előadása, bár ez így nem igaz, mert ketten vannak. A mű zongorakivonatát Laufer Szilvia játssza egy régi, de tökéletes hangzású zongorán (a zongorajáték annyira jó, hogy csak egyszer hallottam, hogy melléütött menet közben). Másik alcím: A teljes Don Giovanni Leporello előadásában.

A Don Giovanni zeneileg és tartalmilag is eléggé ismert opera ahhoz, hogy el lehessen szakadni a hagyományos előadásától, egyéni ízt adva a produkciónak azzal, hogy megváltozik benne valami lényeges elem. Paizs Miklós a szöveget változtatta, ujjaira bábfigurákat húzott, és az összes szerepet saját maga énekelte (az opera eredeti szövegírója) után szabadon, ez aztán annyira szabadon „szárnyal” tele szlenggel és obszcén kötőszavakkal, hogy röpködnek menet közben a f…ok, p…ák és egyéb szerszámok (18 éven felülieknek, természetesen!).

Énekesi produkcióját külön lehetne elemezni. Hihetetlenül flexibilis a hangja, fizikai önmaga, saját hangja Leporellót jeleníti meg, amikor másik szereplő hangján énekel, elváltoztatja mélyebb, illetve magasabb irányba az énekesi hangját, plusz ujjain megjelenik az illető szereplő bábfigurája. Komplikált feladat lehetett számára a három nőalak szopránjainak megkülönböztetése (Anna koloratúr, Elvira drámai, Zerlina lírai szoprán), bár csak nagyon vájt füllel érezni némi különbséget, de egy még oly jó férfi énekhang sem képes ennél többre. Időnként kiegészítő apró díszletelemeket is felvonultat a mini bábszínpad elején, pl. egy zöld bokor, ami mögé lehet bújni, vacsoraasztal viaszételekkel, temetői kereszt, könyvkatalógus növelni képes a humor fokát.

Paizs Miklós igen otthonosan mozog e pici bábszínpad keretei között, csak a feje és a kezei látszanak ki, a „kelléktár”a bábszínpad két oldalában van elhelyezve. Általában csukott szemmel énekel, időnként átcsap prózába, mivel a gyors párbeszédeket így tudja megoldani, az obszcén kifejezések is prózában hangzanak el. Az előadóra nehezedő hatalmas terhet (150 percet egy szünettel énekel, beszél végig a hangszínt és hangfekvést állandóan váltogatva) időnként egy korty vízzel öblíti. A ritmusból egyetlen egyszer zökkent ki, de akkor is csak a bábmozgást érte kár: leesett egy bábfigura a földre, azt kellett megkeresni – közben a zene és az ének folyamatosan ment.

Na és, mire föl mindez? Vajon csak a virtuozitás felmutatása az egyetlen cél, vagy van még valami más is Paizs tarsolyában? Bizonyára számos „kulturális áthallást” rejt a produkció „irodalmi, film és zenei műalkotás irányába”, de gyanítom, hogy a mezei néző, aki beül erre a Don Giovannira, nem ezeket az áthallásokat keresi, esetleg fel sem ismeri őket. Viszont telibe kapja az opera ily módon előállt humorát, ezen szórakozik. Itt minden szereplő erős karikírozást szenved el az előadótól. Mivel Leporello szemszögéből látjuk a cselekményt, rajta kívül mindenki valami idétlenségben szenved, Don Giovanni neve csak DJ [ejtsd: dídzsí] alakban hangzik el, jellemtelen szörnyeteg amúgy, nőbolond, de itt indokolatlan fölényességére és ügyetlenségére esik a hangsúly. Mindhárom nő valahol elviselhetetlen természetű: Anna nem szereti, csak csicskázza Ottáviót, a vőlegényét, Elvira mazochista, látja, hogy szerelme folyamatosan dobja, mégis imádja, hisz neki. Zerlina rögtön bedől csábítójának, aztán alig bírja visszaszerezni buta, féltékeny Masettóját. Ottavio meglehetősen férfiatlan, már papucs, pedig mikor lesz még egyáltalán férj? Masetto csak hőzöng, durva és utálatos, Zerlina mindig is túljár majd az eszén. A komtúr (apa szerepben) mély üvöltő basszusával maga az őskövület, itt maradt zárvány a szülői szigorával. Vagyis mindenki lökött, kivéve Leporellót, aki kívülről nézi a szereplőket, unja mindet. Ezek a torz karakterek már Mozartnál is jelen vannak, az egyszemélyes bábelőadás mindezt túlozza, felülírja, bőven rálicitál. Lehetne mindez mai történet, jut eszünkbe, ha Paizs Miklós virtuozitásában nézzük.

Az egész opera elhangzik, kivéve a nyitányt és a záró kódát, amikor a szereplők – kivéve a pokolba távozott DJ-t – kitekintenek a jövőbe. Fontos, hogy nem operai minőségben halljuk az áriákat, de nem is ez volt a cél. Az előadó az állandóan változni képes hangjával, apró bábjaival játszik egy mini színpadon (ahol ő maga játékos és díszlet is egyben), ezzel szórakoztat. De ki is kapcsol, és el is gondolkodtat.

Megtekintett előadás: 2019. május 26.

Budapest, 2019. május 30.

Földesdy Gabriella

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©