Keveset tudunk a
szerzőről, ezért gondolhatnánk, hogy megint egy film
adaptáció. Pedig Scott McPherson mint
színdarabot írta
meg a Marvin szobáját, amit 1990-ben
bemutattak a Goodman Theater-ben, Chicagóban. A szerzőnek ez az
egy darabja
van, sajnos a bemutató után két évvel,
nagyon fiatalon, meghalt. Majd a
darabból világhírű, és Oscarra is
jelölt filmet készítettek, amit 1996-ban
mutattak be, Magyarországon 1999-ben játszották a
mozik. A főbb szerepeket
Maryl Streep, Diane Keaton, Leonardo DiCaprio és Robert De Niro
alakították.
A darab főszereplői,
Lee és Bessie, testvérek. Édesanyjuk meghalt, őt
apjuk ápolta annak idején, már
20 éve viszont az apjuk haldoklik, őt Bessie ápolja.
Marvin, a beteg apa,
mindent megkap a lányától, gondoskodást,
szeretetet. Súlyos betegsége, ágyhoz
kötött állapota, szellemi gyengesége
ellenére békében él. Együtt
élnek
Ruth-tal, aki a lányok anyjának a testvére. Ő is
beteg, a lakáshoz kötött,
kijön a szobájából, de sajátos
világban él. Felismeri Bessie-t, még Leet is, de
csak akkor nyugodt, ha nézheti a TV-t és a
szokásos sorozatait. Lee már 20 éve
elköltözött Ohióba, akkor, amikor apjuk
először kapott infarktust. Nem akarta
feláldozni a családnak a saját
életét. Férjhez ment, majd elvált, van egy
fia
és mindig van férfi mellette, de maga rendezi az
életét. A fia felgyújtotta a
házukat és elmegyógyintézetbe került.
Ez a tett felborította Lee életét, minden
elveszett, amiért dolgozott eddig, ezért nehezen viseli a
fia közelségét. Nem
tudja, hogy hogyan kell vele bánni.
Lee és Bessie 20
éve
nem beszéltek. Most kiderült, hogy Bessie
leukémiás. Itt van a rászorult két
tehetetlen beteg, és a belátható jövőben ő
meg fog halni. Ekkor keresi meg
testvérét, hátha ő tudna donor lenni a csontvelő
átültetéshez. Lee-t megrendíti
testvére helyzete, és tudja, hogy ő ápolja
apjukat. Fiát kiveszi az intézetből
és elmennek Floridába. Eszébe sincs ott maradni,
ezt megmondja az orvosnak is.
Bessie-vel keresnek intézetet, ahová a betegeket
elhelyezhetik, ha Bessie
állapota romlik. Bessie-nek nem tetszenek az intézetek,
és anyagilag nem is
tudnák fedezni a két beteg gondoztatását
egy intézetben. Az orvosi vizsgálatok
kimutatják, hogy a rokonok nem alkalmasak donornak. Amíg
Lee és Bessie el
vannak foglalva egymás megértésével, a
betegek gondozásával, a jövő
elképzelésével, addig Lee fia, Hank
megjavítja az autót, a garázsajtót
és más
elromlott műszaki tárgyat. Bessie és Hank megértik
egymást, és Hank kijelenti,
hogy nem megy vissza Ohaióba, végül Lee is
úgy dönt, maradnak.
Börcsök Enikő játssza Lee-t.
Nagy változáson megy keresztül a darab során,
és ezeket a lépéseket jól
jelenítette meg Börcsök. Nem kímélte az
élet, pedig
azért ment el 20 éve, hogy a maga életét
élje. A férjét imádta, de ő nem szerette,
sőt a fiukat sem szerette, ezért elhagyta, azóta csak
rövid kapcsolatai vannak.
Egyedül neveli a fiát és igyekszik munkát
találni, eltartani magukat, vett is
házat, ami leégett, most egy zárdában
él, a fia elmegyógyintézetben. Ideges,
dohányzik, kiabál, nem tud nyugodtan beszélni a
fiával, köztük nagyon rossz a
viszony. Talán ha levizsgázna kozmetikából,
akkor biztos állást is kapna, de ez
csak remény. Keménynek akar látszani, de
érzi, az ő feje felett is összecsapnak
a hullámok, kicsúszik a talaj a lába alól.
Aggódik, mi lesz a fiával és vele,
ha visszamennek Ohaióba, de fél az itteni élettől
is. Nehezen jut el ahhoz a
felismeréshez, hogy nincs saját élete, csak a
többiekkel együtt élhet, a
fiával, a testvérével, az apjával,
értük felelős. Nincs ő maga, velük együtt
létezik. Ezt a folyamatot Börcsök saját
stílusában mutatja be. Egyenes
tartással, kevés szívszaggató
érzelemmel, de határozottan. Érezteti, hogy azt a
döntést is, hogy maradnak, ő hozta. A mai
világunkban, ha tudjuk is, hogy a
döntéseket jelentősen befolyásolják az
érzelmek, azért szeretünk racionálisnak
mutatkozni. Talán ez a legfontosabb mondanivalója a
darabnak. Akárhová nézünk,
mindenkinek van valami teher a lelkén vagy a testén,
és ezeket egyedül cipelni
nagyon nehéz. Ha segítünk egymásnak, ha
támaszkodunk egymásra, ha elfogadjuk a
másikat olyannak, amilyen, akkor a bajt, a bánatot
könnyebb túlélni.
Juhász Réka alakítja
Bessie-t, igazán meggyőzően. Az ő élete is
félrecsúszott,
de legalább ő tudja szeretni az apját és Ruth
nénit. Fontos, hogy legyen
valaki, akinek a szeretetünket adjuk. Jó, ha úgy
tudjuk adni a szeretetünket,
hogy el is fogadja az, akit megtisztelünk vele. Marvin és
Ruth bíznak
Bessie-ben, hisznek a szeretetében. Lefoglalják minden
idejét, elterelik a
gondolatait, pedig rettenetes múlt jutott neki is, hiszen
látta a szerelmét
vízbe fulladni. Megérti Hanke-t, sokat
beszélgetnek, megszeretik egymást.
Hanke-t a fiatal Gombos Krisztián alakítja, hitelessé
téve a felnőtt lét akarását és
egyben tudatos, vagy nem mindig tudatos
kerülését. Az ideggyógyintézet
pszichiátere kéri Lee-t, hogy többet
látogassa a
fiát. Lee úgy véli, ez felesleges, mert a
kezelések miatt úgy is alszik, úgy sem
tudja, hogy meglátogatta, a kezelésben pedig nem tud
segíteni. Hank
gyújtogatásának nem tudjuk meg a konkrét
okát, de a helyzete elég
reménytelennek látszik, anyja
hozzáállása miatt is. Itt Floridában,
látva
Bessie szinte reménytelen küzdelmét a maga és
a többiek betegségével, érez
először valami kapcsolatot azokkal az emberekkel, akik a
családját jelentik.
Összehasonlítva
a
darabot a filmmel, a filmben a fő hangsúly a két
testvér, Lee és Bessie
kapcsolatán van, és a játékidőt is ők,
egyenként, vagy együtt foglalják el. A
mostani színházi előadásban a két nő
kapcsolata külön-külön Hankkel sokkal
meghatározóbb. Nagyon erős hangsúlyt kap Lee
jellemzése szempontjából Hankkel
való türelmetlensége, a viselkedése miatti
hisztijei. Ugyanakkor Bessie szeretetet,
figyelmet adó magatartása Hank igazi arcának
kiteljesedését segíti. Lee látja a
változást fia életében, és ez is
fontos szempont számára akkor, amikor arról
dönt, hogy nem mennek vissza Chicagóba.
Takács Katalin alakítja Ruth-ot,
aki kedves, igyekszik segíteni Bessie-nek,
de különleges elképzelései vannak a
valóságról. Egész életében
fájdalom
gyötörte, és ez a normális szellemi és
fizikai létét nagyon megnehezítette.
Mostanában kapott egy különleges elektromos
berendezést, ami csökkentheti a
fájdalmát. Két érdekes és fontos
jelenet kapcsolódik a szerepéhez. Amikor
Bessie először kerül kórházba, akkor
meglátogatja, és arra a kérdésre, hogy a
beteg apa mit szólt, hogy Bessie nincs otthon, Ruth azt
válaszolta, hogy nem
mondta meg neki. Ha keresi, akkor azt mondja, hogy most ment ki a
szobából,
hogy máshol van dolga, de mindjárt jön stb.,
és az ápolónővel kapcsolatban
pedig úgy tesz, mintha nem létezne, nem veszi
észre, és igyekszik Marvin
figyelmét is elterelni. A másik jelenet is nagyon
szívszorító. Ruth csinosan
igyekszik felöltözni, a többiek segítenek,
megigazítják a haját, hajdíszt kap,
kifestik, mert esküvő lesz abban a TV-sorozatban, amit már
20 éve néz. Ez az
esküvő neki a valóság, számára olyan
ünnep, mintha itt történne a
környezetében. Takács Katalinnak a hangjával,
mozdulataival sikerült olyanná
alakítani Ruthot, hogy elfogadható legyen, lehessen
szeretni.
A darabot Kovács
Gábor Attila rendezte, jól
sikerült, fontos állomás lehet rendezői
pályafutása során.
További szereplők:
Molnár
Csaba, Búza Tímea, Lázár Balázs
és Tallián Mariann.
Bemutató:
2019. május 3.
Budapest, 2019.
május 6.
Tóth
Attiláné dr.