Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

CORIOLANUS

Nemzeti Színház – MITEM

Shakespeare e művét ritkán láthatjuk itthon. Most Kijevből érkezett, az Ivan Franko Nemzeti Dráma Színház kiváló vendégjátékát látva tűnődhetünk a kényes és kiélezett kérdéseken: áruláson, a minden áron való harckészségen, a bosszúvágyon, az érzelmek szabadjára engedésén, az át nem gondolt súlyos tetteken és következményein. Shakespeare e művében különös jelentőséggel ruházta fel az anyát (Volumnia, Coriolanus anyja: Natalija Szumszka), aki elsősorban harcra nevelte egyetlen fiát, Caius Marciust (Dmitro Ribalevszkij/Olekszandr Formancsuk) és későn ébred rá, hogy talán mégsem mindig a harciasság a megoldás, de fiát már ő sem képes megváltoztatni, a szelídséget ideig-óráig mímelheti csupán.

A harcos férfi, Caius Marcius igazát is átérezhetjük: ő az életét kockáztatja a harcmezőn, súlyos sebeket kap – sőt, keresi ezeket, „vérben fürdik” szinte kéjjel – de a békebeli hatalomhoz, „konzulátussághoz” nem ért. Szemében mindenki más lenézett ember, különösen a „nép”. Olyan mértékben veti meg őket, amit már azok sem viselnek el, hiszen megvetésének hangot is ad nemegyszer.

Ugyanakkor az előadás remekül kifigurázza a két néptribunt (Sicinius Velutus, néptribun: Szerhij Kalantaj/Osztap Sztupka és Junius Brutus, néptribun: Nazar Zadnyiprovszkij/Ivan Saran) sámlival, ironikus mozgással és mozdulatokkal, hanglejtéssel, egész lényükkel. Kiválóan szórakozunk rajtuk – miközben elsősorban ők a felelősek a hadvezér száműzéséért. Más kérdés, hogy képzeletünkben Coriolanust talán másképpen jelenik meg… bár az izmok az előadásban is a helyén vannak.

Az előadás azt sugallja, hogy ez a „nép”nem érdemli meg, hogy harcoljanak érte…

Ellenfelekből (a római Caius Marcius és Tullus Aufidius, volszk vezér: Olekszij Bogdanovics) milyen mértékben válhatnak barátok? Látszólag mélyen és könnyedén – míg-más motivációk vezérlik őket. Tullus Aufidius persze, hogy Rómát akarja legyőzni, ehhez örömmel felhasználja addigi hazáját elárulni kész Coriolanust, ameddig teheti, utána pedig túladna rajta…

Coriolanus vesztét elsősorban és mindenek fölött saját gőgje, fennhéjázó magatartása és gondolkodása okozza Rómában, az előadásban nagy hangsúlyt kap ígéretének megszegése is a volszkoknál: szerződést köt Rómával, nem pedig elfoglalja a várost. Mégis hatnak rá tehát anyja szavai, mégsem „tántoríthatatlan” – és újszülött fia sem közömbös számára. Eredetileg a fia már nagyobbacska, itt azonban még csak várandós a felesége, amikor megismerjük, és férje száműzetése idején szüli meg gyermeküket, pólyában viszi férje után-elé, ő is könyörögve a városnak, Rómának és egyben saját életüknek a megkegyelmezéséért.

Az már Shakespeare „bűne”, hogy Caius Marcius semmit át nem gondolva esküszik bosszút Róma ellen, ahol sajátjai is élnek, amikor kiderül, hogy hirtelen természete, szókimondása miatt mégsem lesz konzul. Értékeinek megváltozásában sem hisznek, és valóban, újra és újra ki tudják használni hirtelen haragúságát, forrófejűségét, gőgjét Ez lesz részben a veszte az ellentáborban is, hiszen Tullus hírnevét is elhomályosítja.

Ragyogó jeleneteket látunk: a várandós feleség meséli el nekünk az első részben Corioli város bevételét, amikor férje egyedül berohan a városba; vagy ilyenek a vívás kidolgozott pillanatai, lelassítva: tálcául szolgál a vörös pohár bor átnyújtásához – előbb Coriolanus a harc hevében Tullusnak, aztán a római megjelenésekor az addig ellenséges városban Tullus őneki.

Ugyanakkor letaglózó is az elsőként említett jelenet: Caius Marcius akkor még eredeti nevén – nyilván az általa lemészárolt – volszk harcosokkal egy asztalnál de persze egyedül iszik, ezeket a halott és véres embereket is a székre ültetve az asztalhoz. Mondhatnánk, „vérfagyasztó”, ha nem lenne itt vulgáris e jelző.

Sokszereplős az előadás, itt van előttünk a „nép” is mindkét oldalon, a plebs Rómában, és kapuőrök, harcosok a volszkoknál.

A rendezés nagyon jól jellemzi a „nép” viselkedését, könnyű meggyőzhetőségét – bármiről. Olykor az ember eszébe jut akár még a XX. század „tömege” is (José Ortega y Gasset: „A tömegek lázadása” pl.).

Róma vezérei, konzuljai megfontolt „öregurak”, békére törekvők, ami Coriolanusnál lehetetlen, hiszen őt a harc élteti. Ezt ők is kénytelenek belátni, hiába látják, hogy Róma a vesztébe rohan – bár azt mégsem gondolhatja előre egyikük sem, hogy Caius beáll éppen ellenfeléhez Az azonban bizonyos, hogy „nem álló jól neki” az alázatos kérés, a „szavazatok koldulása”, hogy konzul lehessen. Felmerül óhatatlanul az emberben a kérdés: miért akar konzul lenni éppen ő, aki a harctéren győzedelmes, de nem kenyere a szép szó? – de ember ő is, ráadásul túlzott büszkeséggel. Az előadás ezt is tökéletesen megmutatja.

Azt azonban mindenképpen nehéz átéltünk, elképzelnünk, hogy valaki, aki „nemes és becsületes”, hazája (itt „városa”) ellen forduljon. Vagy más téren azt is mondhatnánk: józan ész nélkül harcolni sem igazán lehet(ne).

Minden esetre, ha valaki egy választható funkcióról azt hiszi, hogy az neki „jár”, ott egyéb gondok vannak értékrendjében, gondolkodásában. Ennek lehetünk tanúi: micsoda bukáshoz vezet mindez.

Szerelemről sem nagyon beszélhetünk, a feleség nála „sokadrangú”. Legalább anyjára hallgat, ami szintén nem mindig jó, hiszen anyja sem mindentudó és mindenlátó. Kicsit furcsa is: a „nagy” harcos, akit anyja meg tud győzni – ráadásul hol a harcról, hol a szép szavak hasznosságáról (alázatosság a szavazatok kéréséhez), vagy éppen a kegyelemről.

A díszlet jól épített, érdekes a teljes szélességben kettéválasztó üvegfal, melybe széles ajtókat vágtak. A díszlet fölött óriási betűkkel kivetítik, mikor hol vagyunk: Rómában, Corioliban vagy másutt.

Egyéb díszlet kevés van, néhány támlás szék, két sámli a néptribunok „magánszámaihoz”, egy kisebb medence oldalt, ami szolgálhat fürdőnek is, de elégetni is lehet benne például a sámlikat. Egy hosszú asztalt betolnak időnként, szükség szerint. Kifejező a háttérvetítés: tengerpart hullámokkal, vagy viharos felhők.

A zene is kiváló, hol gépi, hol az oldalt álló pianínón játszanak többen is, nagyon együtt van mozgás, beszéd és zene, ritmus, koreográfia. Olykor még „lassított felvételeket” is láthatunk.

A ruhák igazából nem korhűek, de a némi stilizálással elfogadjuk. A tógák stb. talán nem is hiányoznak, számunka már furcsa viselet, és elvonná a figyelmünket is…

Sokféle olvasata van/lehet a drámának, és talán többféle az előadásnak is. Néma figyelemmel követjük, részben persze azért is, mert a feliratok – kétoldalt az angol, felül, talán túl kissé magasan is a magyar – olvasása és a mozdulatok figyelemmel követése sem könnyű, hiszen itt minden fontos, beszéd, mozgás és zene együtt is.

 

További szereplők:

 

Menenius Agrippa, Coriolanus barátja: Bohdan Benjuk
Cominius, konzul és a hadsereg főparancsnoka: Vaszil Basa /Oleg Sztalcsuk
Titus Lartius, római tábornok: Olekszandr Begma
Szenátor: Volodimir Koljada/Vaszil Mazur
Virgilia, Coriolanus felesége: Anasztaszija Rula/Marina Koskin
Valeria, Virgilia barátnője: Szvitlana Koszolapova/Hrisztina Fedorak
Első polgár: Oleksandr Petcherytsia/Olekszandr Pecseritszja, Oleksandr Rudyns`kyi/Olekszandr Rudinszkij
Második polgár, Első aedil, követ: Vitalij Azsnov, Volodimir Nikolajenko
Harmadik polgár, Második aedil: Vjacseszlav Hosztyikojev, Pavlo Spegun
Polgár, cselédlány: Kszenyija Basa-Dovzsenko, Dana Kuz
Első katona, polgár: Roman Sepelj
Második katona, polgár: Dmitro Lukjanyenko
Harmadik katona, polgár: Olekszij Szanzsak
Negyedik katona, polgár: Jaroszlav Bondarenko
Ötödik katona, polgár: Vitalij Mahov
Aufidius alvezére: ifj. Volodimir Abazopulo/Jaroszlav Gurevics
Szenátor: Arszen Tyimosenko/Anatolij Csumacsenko
Kotus: Pavlo Moszkalj/Dmitro Csernov
Őr: Dmitro Zavadszkij/Ivan Zaluszkij
Lány: Kszenyija Vertyinszka/Vira Zinevics
Első katona, római cselédlány: Nataliia Neshva/Natalija Nesva
Második Katona: Anna Markovych/Anna Markovics
Harmadik Katona: Volodymyr Zbaras`kyi /Volodimir Zbaraszkij

 

A rendező munkatársa: Andrij Szaminyin
Díszlet-és jelmeztervező: Petro Bogomazov
Zeneszerző: Olekszandr Kohanovszkij
Hangtechnikusok: Olekszandr Kristal, Pavlo Natalusko
Videótervező: Olekszandr Rozskov
Rendezőasszisztens: Maria Szavka

Rendezte: Dmitro Bogomazov

 

Budapesti vendégjáték: 2019. április 24.

Budapest, 2019. április  26.

 

Györgypál Katalin


♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©