Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

A GONDNOK

Radnóti Színház

Az eredetileg három felvonásos színművet (1960) most két részben láthatjuk, nagyjából 1-1 órányi játékidőben. Alföldi Róbert Harold Pinter művét Totth Benedek „újrafordításban” rendezte meg, a korábbi ismert változat Bartos Tibor fordítása. Letagadhatatlan az író ismerete a „szegénylét” berkeiről, hiszen London „munkáslakta környezetében” nőtt fel. Harold Pinter alakjai „tudat nélkül” élnek, írja róluk Osztovits Levente. „Sem önmagukról, sem a társadalmukról, sem a világról nem tudnak semmi lényegeset”, akik számára a külső erők érthetetlenek. A gondnokot Pinter legjobb darabjaként említhetjük, amikor egy zárt szobába itt egy alagsori, a plafonon és függőlegesen futó, vastag, rozsdás (és persze ronda), talán fűtőcsövek közötti térbe – a világ egészét behozza. Még az arabokat is a szomszédban bőszen emlegetik (őket persze nem ismerjük meg).

Három alak. Davies, az idős csavargó, akit Aston, a kissé agyilag beteg fiatalabb fiú (László Zsolt) befogad – nem saját otthonába, csak ebbe a szűkebb térbe, amit lényegében bátyjától bérel. Bátyja más színpadi megoldásokban egészséges és felügyel öccsére, itt Mick (Pál András) sem tűnik teljesen – hm, hogy is mondjuk – normálisnak (de persze felmerül a kérdés: igazából ki is a normális?!)

A cselekményt nyugodtan elmesélhetjük, hiszen alig szól valamiről: Aston befogadja Davies-t (Schneider Zoltán) pár napra, amiből persze jóval több idő lesz, Davies nem csinál semmit, viszont Mick-kel összefogva megpróbálja kitúrni saját otthonából Astont, végül – Bartos Tibornál mindketten maradnak, most Alföldinél – Davies elmegy.

A két rész azonban nagyon sok mindenről szól. Ahogyan egymással beszélnek (vagy nem beszélnek, hiszen Aston alig szólal meg), ahogyan Mick dührohammal válaszol Davies kiszólásaira, ami Aston elmeállapotát illeti, ahogyan Davies visszaél Aston csendes, de mélyen tragikus vallomásával az elmegyógyintézeti dolgokról (nekünk háttal ülve meséli el!), amit nem igazán ért (elektrosokk megtörténte), csak érzi, hogy tönkretették – ezt csak átélni lehet. A nagy hallgatásokat, Aston teljes mozdulatlanságait. Máskor Mick hangosan felolvassa egy pornóújság „fennkölt” „elbeszélését ”… A pornólapok Astonéi, Mick azonban Daviesnek olvassa fel. Ahogyan a Mick által felhalmozott „ingóságokat” – kacatokat – Aston módszeres komótosságával a szoba oldalfalaihoz hordja, hogy újra „rend” legyen…

Davies persze szélhámos, tudható, hogy soha semmit nem fog csinálni, de kihasznál mindenkit, akit csak lehet. Mick szerint Astonnal az a baj, hogy nem szeret dolgozni – holott tudjuk, hogy más probléma van. A sufni sohasem fog elkészülni, Mick csodálatos lakástervei soha nem fognak megvalósulni, viszont teljesen félreérti Davies szavait, pontosabban olyasmit fog rá, amit csak ő gondolt róla… megfoghatatlanul. Egy biztos: Davies sohasem lesz az egyébként romos ház gondnoka, akár Mick, akár Aston bízza meg ezzel.

Aston és Davies nem barátok, pedig együtt élnek. A testvérek alig ismerik egymást… Zavaros tulajdonviszonyok, zavaros emberi kapcsolatok – zavaros semmilyen-életek…

Összességében az állandó feszültség érzékelhető lépten-nyomon, nyomában a tehetetlenség – nagyon lehangoló.

Érdekes mozzanat az Aston nagy csendességében a hirtelen megnyilvánuló egyértelmű akarat: a „nem”. Nem akar ágyat cserélni, Davies-sel, sőt már nem akar vele lakni, az addig teljesen baleknak mutatkozó Aston határozottan elküldi Davies-t. Annyira határozottan, hogy Davies valóban összeszedi a kevés (és rémes) holmiját, és elmegy. Aston pedig vége megjavította a konnektort, és a világtól (és Davies-től) elfordulva, arcát „sütteti” talán kvarclámpával.

A díszlet nagyszerűen szedett-vedett, elképzelni sem lehetne koszosabbat-szegényesebbet, vetekszik vele Davies koszos-rongyos ruházata az ócska szőrmekabáttal. A piros szmoking a fénylő gallérral non plusz ultra… Aston ruhája is szegényes ugyan, de nagyon tiszta, Mick erőszakos jelleméhez pedig megfelel sötét ruházata. (Díszlet-jelmez: Kálmán Eszter).

Tulajdonképpen már meg sem lepődünk, amikor Davies összefogna Mick-kel Aston ellen… és örülünk Aston csendes határozottságának. Akkor is, ha nem oldódik meg semmi, pontosabban itt Aston visszanyeri saját, fizikailag is független kis világát. Ennyivel megnyugtatóbb, mint Bartos verziója… (talán az az eredeti Pinter-verzió?)

Azt nem tudjuk meg pontosan, miért lett csavargó – azaz „hajléktalan” – Davies, itt például szó sincs alkoholról (ha jól figyeltem), de ezzel a habitussal aligha tud bárhova is beilleszkedni, tanultsága meg kissé – hiányos. (De mitől is ne lenne az?) Aston valamikor dolgozott egy gyárban, de bevitték „meggyógyítani”, amitől teljesen lelassult… Mick sem képes egyről a kettőre jutni a romos házával és „más érdekeltségeivel”, amiket persze nem ismerünk meg.

Ki lehet ebből a világból törni?!

Pedig muszáj lenne. Szerintünk. Azt viszont nem tudjuk, ők mit is szeretnének azon kívül, hogy Daviesnek másik cipő kellene… de persze csak ingyen, „adományként”.

De a fő problémák nem, vagy nem csak pénzkérdés. „Módosabb” lakásban is összetörhetné Mick azt a bizonyos Buddha-szobrot.

Talán azért ennyire lehangoló mindez, mert nem látjuk, igazából miben segíthet nekik bárki is (talán a pénzen kívül)… Kívülről nem élhetjük az ő életüket.

A rendező munkatársa: Hatvani Monika.

Bemutató és megtekintett előadás: 2019. február 24.

Budapest, 2019. február 25.

 

Györgypál Katalin
♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©