Novák Eszter
rendezésében láthatjuk a „zenés
szembenézés Szabó Kimmel Tamással”
talányos alcímű „Koncertszínház”-at.
Széttépve… nem
betépve, de erre „hajaz”. Sőt,
annál mélyebb értelmű. És valóban, a
szenvedélybetegségről értekezik több
oldalról, többféleképpen. És a
szenvedésről, amire a szenvedély épül dr. Máté Gábor gondolataival
[Máté Gábor
(1944), magyar születésű kanadai orvos. A
függőségek kutatásával és
kezelésével
foglalkozik], angol és magyar nyelvű dalokkal (magyar
szöveg Závada Péter),
négytagú kitűnő zenekarral,
amely együtt élt, szinte együtt lélegzett
Szabó Kimmel Tamással. (Zenei vezető: Lázár
Zsigmond.)
Hihetnénk, maga
Szabó Kimmel az, aki szenvedélybeteg volt, és
– már amennyire – kikerült abból
a szörnyű állapotból. Persze tudjuk, hogy csak
játszik, játszik, játszik… és
táncol, énekel, ugrál, mozog csaknem két
órán át a színpadon. Mondhatnám
így is:
fürdik a szerepben. Jellegzetes kötött
sötétszürke kapucnis felsőben, nem
szokványos térdmegoldású nadrágban
– benne él a szerepében, közvetlen
stílusú
játékával, fantasztikus
énekhangjával. Olykor nem tudni, közvetlen
mondatainak
mindegyike előre megírt-e, vagy éppen
rögtönöz nekünk valamit. Megteheti:
minden egyes szavára azonnal reagál a
közönség hol derűvel, hol teljes
csenddel. Szabó Kimmel több történetet
mesél el nekünk, amelyek szinte
egybesimulnak. Zöme a drogok hatalmáról szól:
évekig spangli, szinte
gyerekkortól, aztán heroin, kokain, pirulák
és alkohol. Utóbbi szinte csak mellékesen,
kísérőnek a tablettákhoz. Szó esik
internet-függőségről is, a közösségi
médiáról,
de erről kevesebb. Alkoholról tehát külön
kevesebbet beszél, pedig ez sem mellékes,
nagyon nem.
Hallhattunk
száraz adatokat, tényeket is a
szenvedélybetegségekről, a drogok mellett a
közösségi
médiával töltött igen nagyszámú
átlagos időről… és persze a dalokat, magyar
fordításukat olvashattuk a két oldalsó
hatalmas kivetítőn.
Díszlet
kevés is elegendő: a nagy fotel, amibe bele lehet ülni
kényelmesen, rá lehet
ülni a támlára, vagy el lehet rejtőzni a fotel
mélyén… és egy bárszék,
amelyen
persze ülni lehet, beszélni és énekelni.
A hátteret
teljesen kitölti az élő zenekar, tagjait az előadás
végén egyenként nevükön is
szólítja Szabó Kimmel.
Az előadás
nem akarja kigyógyítani az emberiséget a
drogfüggőségből, sőt: pontosan
megmutatja, hogy a kikeveredéshez az egyes
szenvedélybeteg akarása is kell,
máskülönben nem megy. Történetünkben
egy újabb szerelem az, ami elvezeti fiatalemberünket
az orvoshoz – de a szerelem sem feltétlenül elegendő
ok a kigyógyulás
akarásához.
Amit viszont
pontosan megmutat, az a mély szenvedése a
drogfüggőknek, az a szenvedés, ami
elindítja őket ezen a lehetetlen, emberhez nem
méltó úton, és ami azután fogva
is tartja őket, bár érzik, hogy ez nem élet. Az
okokat kell megszüntetni, az
egyes emberek saját külön okait…
Itt is
szembesülünk a család
széthullásával, az apa halála volt a
végső kiváltó ok az
első füves cigaretta kipróbálásához,
de már előtte sem működött a család.
Márpedig (dr. Máté Gábor) a család
egészét kell gyógyítani, a
szenvedélybeteg
csak megmutatja a család
működésképtelenségét. A
szenvedélybeteg csupán a tünet a család
legérzékenyebb tagjaként… De sokszor maga a
diszfunkcionális család már nem is
létezik, mire gyógyítani kellene, vagy ha igen,
akkor sem hajlandó tudomásul
venni saját
működésképtelenségét…
Miközben
beleveszünk Szabó Kimmel Tamás
varázsába, közvetlenségébe,
mélységeiben is
átélt dalait hallgatjuk, vagy Kosztolányi, vagy
akár Rimbaud és mások sorait, no meg a
hozzá nem értő, a „drogosokat” úgy
általában csak elítélni tudó
internetes
megjegyzéseket (közösségi
médiákból feltehetően) – elgondolkodunk,
„hogy is van
ez” a „drogosokkal”. Meg a családdal.
Olykor pedig
a tehetetlenséget érezzük: igencsak nehéz
befolyásolni a szenvedélybeteget.
Hiszen éppen tudatuk módosul a szerektől…!
Eleve is biztosan
lehettünk abban, hogy Szabó Kimmel Tamás remekelni
fog, már csak az volt a
kérdés, hogy mennyire. Nos: nagyon. Szabó
Kimmel Tamást láttuk már
begipszelt bokával Hamletet is játszani. Némi
torokgyulladás (feltehetően) meg
sem kottyant neki. Reméljük.
Plakát: Csáfordi László. A rendező
munkatársa: Skrabán Judit. Producer: Orlai Tibor.
Gondolom,
magyarázni igazán nem szükséges a darab
időszerűségét. A megérdemelt hatalmas
sikert a fentiek alapján szintén nem…
Nem biztos,
hogy ezután egy drogost látva feltétlenül
ellágyulunk nehéz sorsa miatt. De a család
talán jobban odafigyel a gyerekre?
Talán ez az
előadás is hozzátesz valamit a valóban
nagyon bonyolult kérdés legalább egy kissé
mélyebb (meg)értéséhez.
Bemutató és
megtekintett előadás:
2019. február 22.
Budapest, 2019.
február. 24.
Györgypál Katalin