Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

PATIKA

Örkény Színház

Így van, és nem is lehet másképp! – lelombozó. Hangosan, hangsúllyal, hatásosan.

Szép Ernő színművét még tovább is „hatásították” – pl. Bözsivel, a patikusné elhalt nővérével, akinek a félárván maradt kislánya miatt ment hozzá a Patikusné (Tenki Réka) férjéhez (Patikus – Znamenák István) – szerelem nélkül –, de a kislány is meghalt. A patikus pedig – aki Bözsit valóban szerette – nem tudja megbocsátani neki, hogy ő egyszerűen – „nem Bözsi”.

Ez überelhetetlen. Vagy annak tűnik.

Kártya, az ördög Bibliája – pedig itt nem is pénzben játszanak. A kártyaszenvedély azonban nagy úr, ivászattal kísérve pedig végképp kivédhetetlen.

Ki hogyan került ide, hogy ez legyen élete „értelme” – értelmetlensége?

Miből él meg a patikus, ha duhajkodás, ital- és kártyaszenvedély uralja? És a többiek? Pedig annyi pénzük legalább van, hogy a kocsmában elköltsék. De hát hol máshol? Közösségi tér Laposladányban nyilván csak ez az egy van. Elképzelhetünk itt, ezen a sivár-koszos helyen, néhány asztal és egy biliárdasztal helyén „nemes szórakozást”? Elvben igen, gyakorlatilag persze nem. Akkor ők máshová mennének kártyázni. Meg inni. A kocsma pedig tönkremenne.

Felesleges kérdéseket persze feltehetnénk: Miért isznak? Mit tehetnének helyette? Meddig bírják? Miért ilyen naiv ez a szegény Balogh Kálmán (Novkov Máté)? Akar-e valamit a fellengzős-megfoghatatlan ábrándozáson kívül? – Felesleges kérdések.

Nem is akar rá felelni senki. Szép Ernő eredendően azért nem, mert az eredeti darabban máshol vannak azok a bizonyos hangsúlyok, vagy akár hiányoznak is.

A patikusné tüllfátyol-érzelmeit (II. felvonás) sem igen látjuk. Boldogtalanságot igen, beletörődést igen – legalább kínzó fogfájásába nem törődik bele. Férfi-duhajkodást meg pláne láthatunk, sőt „remekben”, a patikus részéről egyik oldalról, Pap Ferke (Vajda Milán) részéről a másik oldalról – és lehangoló. Lehangoló mind a „nagy” mulatozásuk, mind az értelmetlen kártya- és egyéb „csatájuk” „bűrkabát”-ostól. Ki a nagyobb? Ki az erősebb? – Az ösztönök tombolása. Meg a tesztoszteronoké. A csendes kártyapartiból magukról megfeledkező duhajkodás lesz. Olyan férfi-tánc, ami nem ismer határokat (önmagában véve viszont ragyogó. Zene és koreográfia: Kovács Márton).

Miért isznak az emberek? Főleg férfiak (a nők eleve is kevésbé bírják, ezt már jól tudjuk). Milyen hatásokra? – Mindegy. Amennyit tudunk agykutatásokból is, egyéb kutatásokból, tapasztalatokból, annyi is elég: nem igen lehet ebből kijönni. Kártyázni is lehet ésszel, már aki tud bridzselni vagy pókerezni – az egyiket nívósnak tartjuk, elismerjük (csaknem nemes?) szórakozásnak, a másikat meg nem… Egy pohár bor megengedett (tényleg?), több pohár, vagy pláne rövid meg nem, nagyon nem. A lerészegedés nem diploma-függő sem.

Mióta küzd az „emberiség” a tudatmódosító szerekkel? – jobb nem firtatni. És az erőszakkal, a hatalommal? Mert hiszen mi más lenne a szexuális erőszak mögött (ráadásul itt minden következmény nélkül!), mint a puszta hatalomvágy? A kedves fiatal cselédlány (Kati – Zsigmond Emőke) ennek ellenére úgy dönt, hogy – nem lesz depressziós. Nem így mondja, persze, de ez a lényege. És szeretni is tud, a maga módján – előbb a régi patikussegédet (akinek távozása abszolút közömbös a kártyázók számára – de hát miért is ne lenne az? Egy idegenből jött, idegenbe menő segéd! – Patkós Márton), most meg ezt a Baloghot is, őt talán a hegedűje, hegedülése miatt. Az meg rá sem néz, amikor elmegy, a pénzét azért ő is elfogadja! Jobb ember-e, mint a többiek, akik utólag bevallják így-úgy, hogy bizony valamennyien együtt voltak már a Postamesternével (Kerekes Éva, szintén kiemelkedőn; férje, a Postamester – Mertz Tibor m.v.) – miután megszökött egy cigánnyal – aztán együtt kártyáznak továbbra is?

De láttuk már: mit tehetnének mást (már az ő szemszögükből nézvést)?

Kivéve a Postamesternét, aki tehát elszökik. De nem egy értelmesebb élet utáni vágyból. Nem! A (szerinte) nagyvilági élet után sóvárogva. Ez pedig neki Pest. Nem tudja, hogy az is épp olyan üres, hiszen Balogh Kálmán onnan jött le vidékre álmait kergetni, ahol ő – idegen.

Ezt így, együtt, nem lehet megemészteni. De külön-külön sem. Ez egy olyan sivár világ, ami – nem emberhez méltó. Asszonyhoz meg még úgy sem. De tehet mást a boldogtalan patikusné, mint hogy – nyilván az ura parancsára – külön asztalnál üldögéljen a kocsmában, és most már ő is igyon? (Kaffka Margit sem ülhetett hivatalos „rendezvényen” a „nagy írók” asztalához, csak a többi nőhöz külön asztalhoz, hiába volt író – de nőnek született…)

Felháborodni lehet, okoskodni lehet, az előadás hatása alól szabadulni azonban nem lehet.

Mit lehetne másként? Ma is isznak. Túl sokan és túl sokat is. Ki kocsmában, ki „puccos” helyen, ki otthon. Aztán belehal.

De tudnak mást tenni? Mi van helyette? Ha a patikus nem szereti a munkáját, mert nem hivatása, ha a felesége nem a gyógyulást látja a patikában, és gyűlöli, pedig abból élnek, mert csak betegségre emlékezteti, ha… nemcsak a kérdések feleslegesek, de ezek a „há”-k is. Mert nem másképpen történt, hanem úgy, ahogy láttuk (mármint ebben a kissé átdolgozott előadásban). Hitelesnek, felzaklatónak, felháborítónak.

És ezért nagyszerű az előadás. Mert nagyszerű. A taps ezt csak részben igazolja. Mert megdöbbentő. Mert ma is van erőszak, ma is isznak, ma is szenvedélyekbe menekülnek, de ártó, rossz szenvedélyekbe.

Lehetne más szenvedélyük, elvben… de nekik nincs. Lehetne másképpen is. De ezeknek az embereknek a számára már nem.

Ignác (Baksa Imre m.v.) a kocsmáros nyer igazából. Hiszen belőlük él. Boldogságot keresnek… de az valahol máshol van. Fizikailag egészen közel: bennük lehetne. De nem találják, talán nem is keresik. Így pont jó nekik – hihetik.

Pedig nem jó. De az ő életük. Az ő (látszat)boldogságuk.

Az előadás azonban éppen ezért nagyon jó. Sőt, kiváló.

Az persze előfordulhat, hogy (egyes) férfiúk ezt másképpen érzékelik. Lelkük rajta.

Borgida – Epres Attila, Jegyző – Róbert Gábor m.v., Tanító, aki nem találja helyét a kártyaasztalnál – Felhőfi-Kiss László m.v., Jóvér Jani – Jéger Zsombor, Árpika – Némedi Zsombor m.v., Fábián – Dóra Béla, Karfunkel – Máthé Zsolt.

Díszlet: Khell Zsolt, teljes az illúziónk mind a sivár kocsmahelyiségben, mind a jól felszerelt, sokfiókos patikában is.

Jelmez: Remete Kriszta, az öltözékek kiválóan mutatják be társadalmi helyzetüket, jellemüket: a Postamesterné élénk pirosa, a Patikusné visszafogottsága, Balogh tétovasága, a Patikus és a Postamester „úri” öltönye, nem beszélve a „bűrkabátok”-ról.

Kiváló a „mulatós” és más zene. Zenekar: Benkő Róbert, Gyulai Csaba, Kovács Márton, Móser Ádám, Némedi Árpád.

Dramaturg: Mohácsi István.

Rendezte: Kovács Márton és Mohácsi János.

Bemutató: 2018. december 15

Megtekintett előadás: 2019. január 30.

Budapest, 2019. január 31.

Megjelent a Kláris 19/5. számában

 
Györgypál Katalin

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©