A törékeny
alkatú és széplelkű
szerző, akit Szép Ernőnek hívtak –
szerénysége miatt mindig a második sorban
húzódott meg –, Patika című
színműve nem a leghíresebb darabja. Az 1920.
február
13-i fővárosi Belvárosi színházi
ősbemutatót követően évtizedekre
elfelejtették, 1972-től néhány
felújítást megért. Bánóczi
Dezső állította
először színpadra. Bárdos Artúr A lírikus a
színpadon című esszéjében
ekképpen jellemezte Szép
drámaírását:
„Szép Ernő (…) Humora mögé nagy emberi
részvéte rejtőzik, mellyel szegény,
esett kis kedvenceit szemléli. (…) Halk, kedves,
gesztusból és karakterből
buggyanó, vérbelien színpadi humor ez, nem a vicc
a fontos benne, hanem a szó
helyzeti energiája.” (Nyugat,
1933. I. 250–252.) Az Örkény Színház
számára Mohácsi testvérek
(dramaturg: Mohácsi
István, rendező: Mohácsi János)
és Kovács Márton (zene és
koreográfia) írták át, az eredeti
színdarabot mintegy alapanyagnak tekintve.
Mohácsiék
a Patika szövegét,
cselekményét egyfelől az utolsó jelenetben
változtatták meg, miszerint Balogh segéd úr
épp úgy hagyja ott a patikát és
egész Laposladányt, ahogy a mű elején az előző
segéd: a cseléd fizeti ki a
tartozását, és a szerelmes kis cselédnek
még egy csók, egy jó szó sem jár
ezért. Az eredeti darab befejezése
valószínűsíti legalább, hogy a szerelmes
szívű segéd végre Kati cseléd mellett
megtalálja a boldogságot. Mohácsiék
átirata egy cseppnyi reménységet sem hagy a
szerelmi ügyeket illetően, de még
lesújtóbb a pesszimizmusa a vidéki
életmód sekélyességét, léha
semmittevését,
kiüresedettségét tekintve. Kihagyták a
harmadik felvonás-beli álomhölgyek
(Sylvia, Carmen, dáma, királynő, hercegnő) szerelmi
vallomásait, viszont
megtoldották a Patikusnénak és Kati
cselédnek az életrajzát egy-egy kellemetlen
részlettel, ami belesimul a színdarabba, ha nem olvassuk
el az eredetit, észre
sem vehető. Az ún. vidéki értelmiség
sekélyes, tohonya, mulatozó
ábrázolása
viszont főszerepet kapott, minden felvonásban ott vannak,
isznak, kártyáznak,
duhajkodnak. Egyszóval az egész mű alaphangulatát
változtatták meg, adtak neki
egy móriczi vaskos realista
társadalombírálatot, holott Szép Ernő remek
vidéki
tablója látlelet ugyan, de csak mint
körítés a lírai fővonulat mellett.
Khell
Zsolt
díszlete realistának mondható, a kaszinó
és a gyógyszertári berendezés
élethűségről tanúskodik, ráadásul
pillanatok alatt átrendezhető a színpad. A
darabba beépül egy cigányzenekar, szinte
végig a színen vannak (hátsó terem),
nemcsak zenélnek, de mint valós kisebbségi
probléma megtestesítőiként is
léteznek (zenekar: Benkő Róbert, Gyulai
Csaba, Kovács Márton, Móser Ádám,
Némedi Árpád). Remete Kriszta
jelmezei észrevehetetlenek, a piros
„bűrkabát”
barnára sikerült, a Patikusné pongyolája
rövid és olcsó anyagból való,
rózsaszín délutáni ruhája
előnytelen. Többi ruha korhű.
A Patika
főhőse, Balogh Kálmán segéd úr
naivitása és szerelmi
vágyakozása a mostani előadásban az eredendően is
benne lévő komikus tartalmat
fokozza még tovább. A fogfájós
éjszaka kihozza a fiatal férfi szerelmi
vágyakozását és a Patikusné
látens boldogtalanságát. Mikor a
névnapozó férj
hazajön hajnalban, már elillan minden romantika, a Patikus
hamar visszaszerzi
az uralmat felesége felett, az asszony pedig beletörődik
alárendelt szerepébe.
A jelenet továbbmutat ennél is, mert Etelka sorsa
rosszabb lett, mint volt.
Korábban nem fogta fel, hogy ő boldogtalan, ettől kezdve minden
percben érzi,
mert férje még jobban uralkodik rajta, zsarolni is tudja,
ha akarja. Az utolsó
jelenetben Etelka a kaszinó asztalánál ül
szomorúan, és issza a féldeciket. Az
ő sorsánál már csak Kati cseléd
élete rosszabb, minden férfi kihasználja,
pénzét elfogadja, majd eldobja őt.
Kovács
Márton dolgozta ki a darab
koreográfiáját, erre nagy szükség
volt, mert sokszor több külön jelenet zajlik
egy időben a színpadon, ezeket össze kell hangolni. Ez
kiválóan sikerült, a
mozgások hibátlanul mennek végbe, a
végigmenő ironikus felhang, a komikus összhatás
állandó nevetésre készteti a
közönséget. Znamenák
István (Patikus) fergeteges kabinetalakítása
epizódból főszereppé válik. Vajda
Milán (Pap Ferke) is
felejthetetlen a paraszt bunkó szerep
hitelességében. Igen jók a
kártyások: Mertz Tibor (Postamester)
bélyegzős
kártyaütése, Róbert Gábor
(m.v.)
jegyző szerepben még állva is tud aludni, Epres
Attila (Borgida) a gazdag emberek nyugalmával veti le
magáról a
„bűrkabátot”. Kerekes Éva
(Postamesterné) nagyszájúságával
lázad a vidéki feleség volta ellen, kikezd a
kaszinói férfiakkal, legalább
próbálkozik jobb, érdekesebb életet
élni, mert
férje mellett minden kihágás lehetetlen. Felhőfi-Kiss
László (Tanító) már-már
egy gyengeelméjű figurát csinál a mindenki
által
lenézett figurából. Zsigmond Emőke
(Kati cseléd) bájosan szeretetreméltó
alakot formáz, Baksa Imre (m.v.) (Ignác)
fáradhatatlanul hordja az italokat,
minden eseményt a fejében tart, érezzük, hogy
átlát a vendégein. Nyúlfarknyi,
ám jelentős szerepét maximálisan oldotta meg Patkós Márton (előző segéd).
Novkov
Máté
(Balogh Kálmán) kedves és vonzó
patikussegédet alakított, annyira becsületes
és
elfogulatlan, hátsó szándék
nélküli fiút játszott, hogy nem akarjuk neki
elhinni azt, hogy átnéz a kis cselédlány
fölött, amikor távozik a városból. Az
ő játékában az eredeti változat lett volna
hitelesebb. Tenki Réka (Patikusné
Etelka) jól kidolgozta a jeleneteket, a
fogfájás imitálása sikerült
főként. További szereplők: Jéger
Zsombor (Jóvér Jani), Dóra
Béla (Fábián), Némedi
Árpád
(m.v.) (Árpika), Máthé Zsolt
(Karfunkel).
Fény: Kehi Richárd, a rendező
munkatársa: Szabó Julcsi.
Bemutató
előadás: 2018. december 15.
Megtekintett
előadás: 2019. január
30.
Budapest, 2019. február 3.
Megjelent a Kláris 19/4. számában.
Földesdy
Gabriella
♣
♣
♣
