Nem volt
kétséges, hogy
sajátos rendezésben fogunk látni az „Egy
csirkefogó élete és halála”
„műfajú” darabot – és tényleg. A
rendező
ugyanis ifj. Vidnyánszky Attila. De a
„sajátságosság” okát, sőt
okait nehéz pontos szavakba önteni.
A
díszlet – ahogy ránézünk,
az a kérdés merül fel: hogy lesz ebből a
kopár csarnokszerű óriás valamiből liget?
Vagy szoba? Vagy bármi más?
Pedig bizony
lesz.
Miután
a legelső percekben
erről megbizonyosodhatunk – nem kell más, mint behozni egy
padot, hátul lesz
egy nem túl nagy háttérkép,
csettintésre a megfelelő zene, romantika
tücsökciripeléssel – no meg előbb persze a
két visongó lány (Julika – Szilágyi
Csenge, Marika – Waskovics Andrea),
mögöttük a feltűnő
öltözékű és hajviseletű
„hárpia” körhinta-tulajdonosnő
(Muskátné – Eszenyi Enikő), nem
sokkal később a
kifestett Liliom (Hajduk Károly) -- és
kész, ezzel teljes látványban beindult a
játék… a díszletről nincs több
kérdésünk.
Csak
éppen csaknem meghökkenhetünk,
mennyire Molnár Ferenc ez, és menyire
nem az?
Ne a
klasszikus
igaz-szerelmes történetet keressük. Nem azért,
mert nem ezt látjuk, nagyon is ezt,
de eléggé másként…
külsőségekben is, de ez most nem annyira fontos.
Liliom itt nem
igazi vagány,
főleg nem igazi csirkefogó. Nem biztos, hogy mi is
feltétel nélkül szeretni tudnánk,
de Julika igen. Annyira mélyen, hogy ki sem tudja fejezni, de
nem is akarja.
Megtartja a maga titkának még Liliom holtteste mellett
is, a régi szerető,
Muskátné társaságában… aki
biztos abban, hogy csak ők ketten szerették igazán
Liliomot. Julika azonban tagadja. Túl mély a
feltétlen szerelme ahhoz, hogy
felszínre hozza szavakban, másoknak. Mert lehet olyan
ütés, ami nem fáj…
(Molnár Ferenc legalábbis ezt hinni akarta…)
Liliom
szintén tagadja Julika iránt érzett
szerelmét még a túlvilágon is, a
Felolvasó (Seress Zoltán)
többszöri kérdésére. Mert
nem tudta eltartani szerelmét. Fantasztikusan örül, a
maga módján, nagy „ricsajt” csapva,
hogy Julika várandós – de a lánynak nem
mondja. Álmokat sző folyamatosan
Amerikáról…
És
Julika ezt mondja
megszületett lányuknak (Lujza – Antóci
Dorottya e.h.), akit egyedül felnevelve csupa jót mond
az apáról, aki Amerikába
ment… (miközben pontosan tudjuk, hogy Liliom,
öngyilkossága után, Julika kezei
között halt meg), és fel sem merül benne, hogy az
őt tisztelő és szerető, még
várandósan megkérni
szándékozó esztergályoshoz (Ertl
Zsombor e.h.) hozzámenjen.
Az
előadás azonban valóban –
nos, nagyon különös. Annyira, hogy az első
felvonás után a közönség alig akar
felállni a helyéről. Ül, rácsodálkozva
a színpadra, bámulva a színpad, sőt csaknem a
közönség feje fölött
„tornászó” légtornász-angyalt,
aki aztán az
egész szünet alatt, sőt a 2. felvonás elején
is integet, lebeg, forog, bukfencezik
a két lelógó madzagon, cipőtalpáról
leolvasható: „2 felvonás”…
A
közönséget szó szerint ki
kellett szinte tessékelni szünetre, szünet alatt
zömében erről beszéltek, és
zömében mindenki -- maradt. Nem megbotránkozva,
hanem inkább kicsit értetlenül,
kicsit (vagy akár nagyon is) kíváncsian: ugyan mi
jöhet még?
Mégsem
mondhatjuk, hogy a
rendezés „fiatalos”. Nem mintha a
halálról nem
beszélhetnének-gondolkodhatnának
fiatalok, olykor gyermekek is… Szerelemről meg pláne. De
itt alig van (hangos) szó
szerelemről. Liliom nem megy vissza (itt) Muskátnéhoz,
pedig nincs pénzük,
igaz, a felkínált házmesteri állást
sem vállalta el, mert az „nem ő”. Julika
később,
egyedül maradva képes pénzt keresni a
jutagyárban, de amíg Liliommal volt,
inkább nyomorogtak. A barátnővel diót törnek
egyfolytában a fényképésznél (aki
furcsa, de jó lelkű asszony, Hollunderné – Bandor
Éva m.v.). A barátnő ki tud emelkedni ebből a
koszból-káoszból Hugóval (Zoltán
Áron), öt gyermeke születik… és
jó helyen laknak, ahogy ezt később elmeséli.
Julika sem ment vissza cselédnek
soha. És hallani sem akar senkiről és semmiről. Ő
Liliomé.
Pedig ebben az
előadásban
sok különlegességet mi nem látunk Liliomban
– hacsak azt nem, hogy meglátja
Julikában azt a tisztaságot, amire lelke
mélyén vágyik, Julika pedig –
egyszerűen szereti. Nagyon… és egyszerűen. Hiába
tudja a rendőrtől (Csapó Attila), hogy Liliom
nem egy
ártatlan lélek – Julikát ez nem
érdekli. És talán igaza is van: abban a
világban nem sokat jelent ez a tény. Hiszen meg kell
élni valahogyan.
Elgondolkodtató
a jelenet
Liliommal és 16 éves lányával. Előtte, a
tisztítótűz-kiosztás már a
túlvilágon talán inkább
humoros, de Liliom szerelem-tagadását a Felolvasó
sem hiszi. Liliomnak pedig,
ha a letöltött 16 év után lemehet majd a
Földre, valamilyen jót kell tennie a
cserbenhagyott feleségével és
lányával (hiszen öngyilkosságával
kenyér nélkül
hagyta őket). Nehéz eldönteni, mennyire sikerül ez.
Megismerkedik bájos
lányával, anyjával, diót törnek (mi
mást is tehetnének, nemigaz?) – Julika nem
ismeri fel-meg Liliomot (?), annyit mond Lujzának, hogy
„eszembe jutott apád”. Liliom
többször próbál beszélni
Lujzával… hívja is ki, magához, Lujza nem
ért semmit,
az ő apja Amerikában, egy kórházban halt
meg… és ez az idegen meg rácsap Lujza
kezére. Az ütés azonban Lujzának sem
fáj.
Julika
és Lujza tehát
felmentik Liliomot. De ez az előadás itt még nem
ér véget, nagy közös feloldás,
mulatozás-hangulat vetül ránk…
Ennek
talán nagyon is örülne
Molnár Ferenc, azon túl, hogy egyik leghíresebb
darabja újabb sikert aratott az
ő Vígszínházában.
Jellegzetes
figura Ficsur (Orosz Ákos), aki szintén
nem képes
rabolni, pedig mindent elkövet, hogy megtanítsa még
gyilkolni is Liliomot. Őt
még a rablás helyén megölik, Liliom
ezután lesz öngyilkos.
Hollunderné
fia: Dino Benjamin e.h., lánya Rudolf
Szonja e.h.
Többen
több szerepet is
játszanak.
Játszanak
még: Gyöngyösi Zoltán, Gados Béla, Karácsony Zoltán
(Linzmann), Tóth András, Reider Péter
e.h., Darvasi
Áron e.h.
Az
előadást élőzene kíséri
nagyon jól, a zenészek: Ernyei
László,
Gellért-Robinik Péter, Gódor Erzsébet, Horn
András, Hosszú Kristóf, Kiss-Varga
Roberta Izabella, Mester Dávid.
Díszlet
– amiről
már kicsit szóltunk, de a továbbiakban is
kiváló – Bagossy Levente munkája,
a korabeli jelmezeket Vecsei Kinga Réta
tervezte, zene:
Mester Dávid, dramaturg: Kozma Tamás.
Bemutató:
2018. december 15.
Megtekintett
előadás: 2018. december 22.
Budapest, 2018.
december 25.
Megjelent a Kláris 19/4. számában.
Györgypál
Katalin
♣
♣
♣