Száztíz
év nagy idő! Az 1908-ban
kötetben megjelent Altató mese c.
novellából írta át Molnár
Ferenc színpadra a Liliomot,
amit aztán 1909-ben mutatott be a
Vígszínház Hegedűs
Gyula és Varsányi Irén
főszereplésével. A siker nem jött azonnal, és
nem volt
szokványos, főként nem ezt várták a
lipótvárosi aranyifjútól, aki eddig csak
gúnyolódott
és felhőtlenül mókázott
közönségének. Később a Liliom
lett Molnár legmélyebb tartalmú, kivételes
lelki tartalommal
felruházott színpadi műve. Könnyfacsaró,
érzelmes, a másvilágot megidéző
lírai
darabja.
Molnár Liliomára úgy ül be a
közönség, hogy ismeri a történetet,
előképei
vannak róla, igazából arra kíváncsi,
melyik színész hogyan játssza a
kulcsszerepeket, vagány-e a főhős, elég szép
és kedves-e Julika, mennyire
visszataszító Muskátné, Ficsúr
hozza-e eléggé alattomos
csibészségét, és így tovább. Ifj. Vidnyánszky Attila
vígszínházi
rendezésében el kell, hogy szakadjunk ezektől az
elvárásoktól, mert valami
egész mással találkozunk. A függöny
felgördülése után egy hatalmas üres
hangárt
látunk (díszlettervező: Bagossy Levente),
hátul nyílás, ott játszanak a
zenészek, továbbá lézengő alakok
rohangálnak a
színpadon keresztül-kasul, feltűnik két lány,
majd sorban a többi szereplő
suhan át a színpadon, szövegeik úgy
kutyafuttában hangzanak el, mintha nem
lennének fontosak. Szövegre először Eszenyi
Enikő (Muskátné) közönséges
beszédekor figyelünk fel. Julika feltűnésekor
fellobban benne a féltékenység, a szelíd
lányban felismeri a vetélytársat. Jön
Julika (Szilágyi Csenge), aki maga az
őrületig menő ártatlanság, majd Liliom (Hajduk
Károly), aki végképp nem
hasonlít
elődeire, nincs benne semmi vagányság, inkább
csendes fajta, aki megszeppen, ha
hozzá szólnak. A folytonos szaladgálás
folytatódik a színpadon, Hollunderné (Bandor
Éva m.v.) és gyermekei, Marika (Waskovics
Andrea), Hugó (Zoltán Áron),
Ficsúr (Orosz Ákos) is
folyton rohannak, kifejezve ebben életük
nyughatatlanságát. Liliom családfenntartó
lett, leendő gyermekéért tervez
rablást, ez balul üt ki, a pénztáros okosabb,
mint a rablók. Hősünknek az
acélkés a szív tájékára
jelent megoldást, amit a túlvilágon
büszkén vállal.
Liliom
nyílt színi halálakor egy-két
angyalszárnyú fiatalember a légtérben
szálldos, néha szaltózik előre-hátra,
ekkor érkezünk el a szünethez, amit már el se
hiszünk, arra számítottunk
ugyanis, hogy mindjárt vége, már csak a
túlvilági jelenet és a visszatérés
van
hátra. A rendezőnek sikerül ezt a mennyország
előszobája helyszínt kibővíteni,
hosszítani, a meglévő érzelmességét
tovább fokozni. A szünet utáni második
részben a Liliom 7 képéből
már csak
az utolsó kettő van hátra, a túlvilági
jelenet és a tizenhat év utáni
visszatérés. Az arányok megbontása miatt
eltolódnak a hangsúlyok, az első öt
képből kimaradnak jelenetek, az utolsó kettő viszont
mintha kiegyenlítené az
első rész rövidebb voltát. A
másvilágon kicsit elidőz a rendezés, a
hivatalnokok
ráérősen készülődnek, a Felolvasónak
titulált szereplő (Seress Zoltán)
hosszasan készülődik, lifttel közlekedik,
kabátjáért
megy föl, majd le, de ő itt a főnök, ő számoltat el
mindenkit életéért s rója
ki büntetését, amolyan Szent Péter szerű
alak, Molnárnál Fogalmazónak hívják.
Ez a
hatodik–hetedik kép a maga
relatív lassúságával,
boldogságvárásával képes a mai
nézőhöz szólni. A rendező
még túl is lép a Molnár Ferenc-i
bűnfelmentésen. A közeli múltban derült
fény
arra, hogy Molnár színműve erős önéletrajzi
ihletettséggel bír, bizony verte
első feleségét, Vészi Margitot, aki emiatt
visszaköltözött szüleihez. Mire az
ifjú házaspár leánya megszületett, ők
már el is váltak. Ez az epizód íratta
Molnárral a Liliomot, de nem
bocsánatkérésre használta fel a
történetet, hanem saját maga
felmentésére. Liliom
megveri Julikát, a feleségét, majd a lánya
kezére üt visszatértekor. Egyiküknek
sem fáj az ütés, szinte boldogok lesznek tőle, vagy
tagadják a fájdalmat,
megszépítik a történteket. A színdarab
végén – a szöveg szerint – a két
mennyei
detektív eljön Liliomért, hogy visszavigyék a
túlvilágra, ők egy legyintéssel
intézik el a kudarcos történetet, miszerint:
„ezen a fickón már nem lehet
segíteni!” Ifj. Vidnyánszky
rendezésében nem jön a két detektív,
így a legyintés
is elmarad, Liliom teljes felmentést kap, a
búcsújelenetben Lujza boldogan
zsonglőrködik három szem dióval, amiket rendre
elkapdos.
Nehéz a
színészi alakításokat
minősíteni, nagyobbrészt a koncepció
részei. Hajduk Károly a címszerepben
visszafogottan játszik, mintha nem lennének indulatai,
nagy szünetek előzik meg
minden megszólalását, nem haragos, nem veszekszik,
egyszerűen kijelent.
Szilágyi Csenge Julikája alkatilag is megfelel a
szerepre, réveteg tekintete,
jósága lehengerlő ebben a szerepben is. Orosz Ákos
zilált külsővel és
kényszeres mozgással teszi frusztrálttá
Ficsúrt (dr. Reichet is ő játssza). A
legjobb epizódalakítást Eszenyi Enikő
nyújtja Muskátné szerepében. Sminkje,
öltözete tökéletesen egészíti ki
közönséges beszédét, prolis
méltatlankodását. Seress Zoltán
„mennyei”
Felolvasóként visszafogottan kér számon s
adja jótanácsait az öngyilkosok
tárgyalásán. Waskovics Andrea (Marika) és
Zoltán Áron (Hugó) kisebbített
szerepükben is megállták helyüket, Bandor
Évának (m.v.) már szöveg sem jutott
Hollunderné
megformálásában. További szereplők voltak: Dino
Benjamin (e.h.), Rudolf Szonja
(e.h.), Gyöngyösi Zoltán, Csapó
Attila,
Gados Béla, Tóth András, Reider Péter
(e.h.), Darvasi Áron (e.h.)
különféle detektív szerepekben, illetve Karácsonyi Zoltán (Linzmann), Erti
Zsombor (e.h.) (esztergályos) és Antóci
Dorottya (e.h.) (Lujza). A
századelős jelmezeket Vecsei Kinga Réta
tervezte, dramaturg: Kozma András, a
rendező munkatársa: Szládek Kata. A
hét tagú zenekar vezetője: Mester
Dávid.
Néhányan
csalódottan otthagyták az
előadást a szünetben. Kár, hogy nem
várták meg a második részt, az bizonyosan
tetszett volna nekik.
Bemutató
előadás: 2018. december 15.
Megtekintett
előadás: 2018. december 22.
Budapest,
2018. december 26.
Földesdy Gabriella
♣
♣
♣
