Műfaja a
szórólap szerint:
mechanikus életjáték. Ám nevezhetjük
egyszerűen vígjátéknak. Szerzője a horvát
nemzetiségű Miro Gavran, aki
nemzetközileg ismert és elismert színpadi szerző
és prózaíró, számos díj
tulajdonosa. A baba (Lutka) c.
színdarabja 2012-es keltezésű,
eddig tizenkét bemutatója volt világszerte, ezek
közül négy az USÁ-ban. Magyarra
Varga Viktória és Varga
Iván fordította, színpadra
rendezte: Szabó P. Szilveszter.
Főhőse
Markó (Szabó P. Szilveszter), egy
negyvenéves, magányos iskolatitkár, akit
elhagyott korábbi kedvese, Maria, most egy robotnővel
próbálkozik együtt élni.
A robotnőt Stellának nevezi (Földes
Eszter), és nem boltban vásárolta, hanem
nullszériás termékként egy
pályázaton nyerte. Stella egy igen jól
sikerült gépi szerkezet, mind testileg,
mind értelmileg egy igazi nőhöz hasonlít,
mindössze elektronikusan működtethető
(elemmel). Az életfunkciókat a robot tervezője, Barbara
programozta belé saját
feminista értékrendje szerint. A robot kiszolgálja
ugyan az őt használó férfi
kívánságait, ráadásul idomul
befogadójához, mégis azt sugallja, sőt
elvárja,
hogy gazdája „emberként” bánjon vele.
Ebből adódnak a későbbi konfliktusok a
két fél között.
Rákay
Tamás
díszlete egy amerikai konyhás nappalit rendezett be
játszó színtérnek, ahol
lépcső vezet fel a hálófülkéhez,
és egy ősi, falra szerelt telefonon jönnek a
hívások – főként Markó
anyukájától. A laptop és a robotnő
mindennapos
használata mellett ez a telefon kissé kilóg a
képből. Mindkét szereplő a
szokásosnál többször öltözik
át a másfél órás
játékidő alatt. Stella ruhái a
játékboltokból ismert „Barbie baba”
öltözeteihez hasonlatosak, a parókák
úgyszintén Barbie-fazonúak. Markó az
öltöny és ballonkabát ruházatát
többször
cseréli le fürdőköntösre, majd
alsónadrág-trikó felszerelésre
(jelmeztervező: Böhm Katalin).
A konfliktusok
kizárólag Markó
személyiségi problémáiból
adódnak. Már a darab elején kiderül, hogy a
férfi
előző kapcsolatában Maria otthagyta, mert gyermeket akart,
és Markó ezt nem
vállalta. Azonban Mariát azóta sem tudja
elfeledni, sokat beszél róla, igazából
vágyakozik utána. A dolog akkor erősödik fel, amikor
megtudja, volt szerelme
megismerkedett egy amerikai férfival, sőt gyermeket vár
tőle. A hír nem hagyja
nyugodni, attól fogva idegesen viselkedik Stellával. A
robotnő azonnal észleli
hús-vér partnere újból
feltámadó szerelmét Maria iránt, és
mivel gépi mivoltában
is „intelligensebb” az önmagának is hazudozni
hajlamos Markónál, kivonul a
társkapcsolatból. Ugyanis lejárt a hat
hónap próbaidő, a kettejük közti
szerződést fel lehet mondani. Stella javaslatát kis
kéretés után Markó is
elfogadja, sőt kapóra jön neki a dolog. Ugyanis épp
most tudta meg, hogy a
gyermeket váró asszonyt a jövendőbelije alaposan
becsapta, visszautazott
Amerikába az esküvő és a várandós
szerelme elől, mert felesége és gyerekei
vannak, akiket eddig eltitkolt.
A régi,
megszakadt kapcsolat
újraéled. Valójában Markót Stella
ébreszti rá, hogy ha tényleg szereti
Mariát,
akkor nem lehet akadály az, hogy más
férfitól vár gyermeket az asszony. A
robotnő emberként érez, gondolkodik, Markó viszont
mindvégig gépként tekint rá.
A szerzőnek igen rossz véleménye lehet a
férfiakról – úgy általában
–, sokkal
empatikusabbnak, érzőbbnek, és főként
intelligensebbnek látja a nőket, akik
őszintén bánnak az érzéseikkel. S mindezt
egy géppel mondatja ki, ami még
pikánsabbá teszi a férfi-nő kapcsolatok
lényegét.
Szót
kell ejteni a befejezésről. Markó
elköszön Stellától és Mariához
megy, valószínűleg már ott is alszik, élete
ily
módon rendeződik. Stella egyedül marad a lakásban
és a „szervizt” várja, hogy
elszállítsák a központba, vagy egy új
befogadóhoz. De a lakás ajtajai és
ablakai zajosan bezáródnak, Stella a
színpadról a nézőtér felé
menekül, majd
egy háttérfotót látunk, amelyen egy
vasúti sín látható egy havas tájban.
Főhősnőnk elmenekült, de nem tudjuk hová és
miért, illetve mindez azt
jelenti-e, hogy önálló életet kezd
élni, mert igazi emberré vált? Vagy a gép
is
társra vágyik? A neten fellelhető színdarab
szövegéből mindez hiányzik, az
eredeti befejezés szerint a felek elbúcsúznak
egymástól, Markó megy, Stella
marad a lakásban. Feltehetően a rendezői fantázia adta
hozzá a talányos szökést
a befejezéshez, ami többféle módon
értelmezhető. Például a jövőnkről
szól, a
mesterséges intelligenciáról, talán leendő
robotjainkról, akik ilyenek lesznek.
Földes
Eszter robotnője tüneményes
jelenség, filigrán alakja valóban egy
Barbie-babát idéz, de olyant, aki okos,
ugyanakkor érzelmileg is magas szinten áll.
Mozgása csak akkor válik gépiessé,
amikor kimerül benne az elem (mint Olympia a Hoffmann
meséiben), vagy amikor
partnere időlegesen kikapcsolja, hogy ne kelljen a robot logikus
válaszait
meghallgatnia. A darab elején és végén
hangja visszhangosan szól, ekkor a gép
mivolta hangsúlyos, míg a köztes időben
természetes hangon beszél. Szabó P.
Szilveszter egy önző, szegényes lelki-érzelmi
világgal rendelkező középkorú
férfit alakít, aki Stella
segítségével végre révbe ér,
és talán boldog lesz.
Videó
bejátszásként láthatjuk Mihályi
Győzőt, Balázs Andreát rövid
ideig, valamint Pásztor Erzsit
hallhatjuk Markó anyjának telefonhangjaként. Zene:
Dinyés Dániel, fény: Kaszai
Sándor, díszletkivitelezés: Major
Attila, kellék: Bíró Tamás,
asszisztens: Tucker András.
Bemutató
és megtekintett előadás: 2018. december 21.
Budapest,
2018. december 24.
Földesdy Gabriella
♣
♣
♣