Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

A BABA

Karinthy Színház                  

Műfaja a szórólap szerint: mechanikus életjáték. Ám nevezhetjük egyszerűen vígjátéknak. Szerzője a horvát nemzetiségű Miro Gavran, aki nemzetközileg ismert és elismert színpadi szerző és prózaíró, számos díj tulajdonosa. A baba (Lutka) c. színdarabja 2012-es keltezésű, eddig tizenkét bemutatója volt világszerte, ezek közül négy az USÁ-ban. Magyarra Varga Viktória és Varga Iván fordította, színpadra rendezte: Szabó P. Szilveszter.

Főhőse Markó (Szabó P. Szilveszter), egy negyvenéves, magányos iskolatitkár, akit elhagyott korábbi kedvese, Maria, most egy robotnővel próbálkozik együtt élni. A robotnőt Stellának nevezi (Földes Eszter), és nem boltban vásárolta, hanem nullszériás termékként egy pályázaton nyerte. Stella egy igen jól sikerült gépi szerkezet, mind testileg, mind értelmileg egy igazi nőhöz hasonlít, mindössze elektronikusan működtethető (elemmel). Az életfunkciókat a robot tervezője, Barbara programozta belé saját feminista értékrendje szerint. A robot kiszolgálja ugyan az őt használó férfi kívánságait, ráadásul idomul befogadójához, mégis azt sugallja, sőt elvárja, hogy gazdája „emberként” bánjon vele. Ebből adódnak a későbbi konfliktusok a két fél között.

Rákay Tamás díszlete egy amerikai konyhás nappalit rendezett be játszó színtérnek, ahol lépcső vezet fel a hálófülkéhez, és egy ősi, falra szerelt telefonon jönnek a hívások – főként Markó anyukájától. A laptop és a robotnő mindennapos használata mellett ez a telefon kissé kilóg a képből. Mindkét szereplő a szokásosnál többször öltözik át a másfél órás játékidő alatt. Stella ruhái a játékboltokból ismert „Barbie baba” öltözeteihez hasonlatosak, a parókák úgyszintén Barbie-fazonúak. Markó az öltöny és ballonkabát ruházatát többször cseréli le fürdőköntösre, majd alsónadrág-trikó felszerelésre (jelmeztervező: Böhm Katalin).

A konfliktusok kizárólag Markó személyiségi problémáiból adódnak. Már a darab elején kiderül, hogy a férfi előző kapcsolatában Maria otthagyta, mert gyermeket akart, és Markó ezt nem vállalta. Azonban Mariát azóta sem tudja elfeledni, sokat beszél róla, igazából vágyakozik utána. A dolog akkor erősödik fel, amikor megtudja, volt szerelme megismerkedett egy amerikai férfival, sőt gyermeket vár tőle. A hír nem hagyja nyugodni, attól fogva idegesen viselkedik Stellával. A robotnő azonnal észleli hús-vér partnere újból feltámadó szerelmét Maria iránt, és mivel gépi mivoltában is „intelligensebb” az önmagának is hazudozni hajlamos Markónál, kivonul a társkapcsolatból. Ugyanis lejárt a hat hónap próbaidő, a kettejük közti szerződést fel lehet mondani. Stella javaslatát kis kéretés után Markó is elfogadja, sőt kapóra jön neki a dolog. Ugyanis épp most tudta meg, hogy a gyermeket váró asszonyt a jövendőbelije alaposan becsapta, visszautazott Amerikába az esküvő és a várandós szerelme elől, mert felesége és gyerekei vannak, akiket eddig eltitkolt.

A régi, megszakadt kapcsolat újraéled. Valójában Markót Stella ébreszti rá, hogy ha tényleg szereti Mariát, akkor nem lehet akadály az, hogy más férfitól vár gyermeket az asszony. A robotnő emberként érez, gondolkodik, Markó viszont mindvégig gépként tekint rá. A szerzőnek igen rossz véleménye lehet a férfiakról – úgy általában –, sokkal empatikusabbnak, érzőbbnek, és főként intelligensebbnek látja a nőket, akik őszintén bánnak az érzéseikkel. S mindezt egy géppel mondatja ki, ami még pikánsabbá teszi a férfi-nő kapcsolatok lényegét.

Szót kell ejteni a befejezésről. Markó elköszön Stellától és Mariához megy, valószínűleg már ott is alszik, élete ily módon rendeződik. Stella egyedül marad a lakásban és a „szervizt” várja, hogy elszállítsák a központba, vagy egy új befogadóhoz. De a lakás ajtajai és ablakai zajosan bezáródnak, Stella a színpadról a nézőtér felé menekül, majd egy háttérfotót látunk, amelyen egy vasúti sín látható egy havas tájban. Főhősnőnk elmenekült, de nem tudjuk hová és miért, illetve mindez azt jelenti-e, hogy önálló életet kezd élni, mert igazi emberré vált? Vagy a gép is társra vágyik? A neten fellelhető színdarab szövegéből mindez hiányzik, az eredeti befejezés szerint a felek elbúcsúznak egymástól, Markó megy, Stella marad a lakásban. Feltehetően a rendezői fantázia adta hozzá a talányos szökést a befejezéshez, ami többféle módon értelmezhető. Például a jövőnkről szól, a mesterséges intelligenciáról, talán leendő robotjainkról, akik ilyenek lesznek.

Földes Eszter robotnője tüneményes jelenség, filigrán alakja valóban egy Barbie-babát idéz, de olyant, aki okos, ugyanakkor érzelmileg is magas szinten áll. Mozgása csak akkor válik gépiessé, amikor kimerül benne az elem (mint Olympia a Hoffmann meséiben), vagy amikor partnere időlegesen kikapcsolja, hogy ne kelljen a robot logikus válaszait meghallgatnia. A darab elején és végén hangja visszhangosan szól, ekkor a gép mivolta hangsúlyos, míg a köztes időben természetes hangon beszél. Szabó P. Szilveszter egy önző, szegényes lelki-érzelmi világgal rendelkező középkorú férfit alakít, aki Stella segítségével végre révbe ér, és talán boldog lesz.

Videó bejátszásként láthatjuk Mihályi Győzőt, Balázs Andreát rövid ideig, valamint Pásztor Erzsit hallhatjuk Markó anyjának telefonhangjaként. Zene: Dinyés Dániel, fény: Kaszai Sándor, díszletkivitelezés: Major Attila, kellék: Bíró Tamás, asszisztens: Tucker András.

Bemutató és megtekintett előadás: 2018. december 21.

Budapest, 2018. december 24.

Földesdy Gabriella

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©