Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

AZ EMBER TRAGÉDIÁJA

Székesfehérvári Vörösmarty Színház

Szikora János ez év októberi rádióinterjújából tudjuk, hogy Székesfehérváron még nem játszották a Tragédiát, épp ideje, hogy ezt pótolja a színház. Sőt, jövő évben a Tragédia valamiféle folytatását is színre viszik, hogy mi módon és ki írja meg, azt nem tudjuk. Szikora János most negyedmagával rendezte meg Madách főművét, ő maga a bibliai színeket rendezte, társul vette maga mellé Horváth Csabát (4–6. szín), Hargitai Ivánt (7–10. szín) és Bagó Bertalant (11–14. szín).

Madách főműve lelket nemesítő, felemelő eszmeiségű alkotás, amely ugyan nem színpadra készült eleve, ám Paulay Ede ráérzett a drámai költemény színszerűségére, és színpadra alkalmazta. 1883. szeptember 21-e, az ősbemutató óta versengenek a rendezők, hogy saját ötleteikkel hívják fel a figyelmet Madách örökérvényű mondanivalójára, és persze saját értelmezéseikre.

A mű szétszabdalása a négyféle rendezés által nem okozott különösebb gondot, viszonylagos egységesség nyilvánult meg a koncepcióban. Minden „felesleges sallangot” elhagytak, nincsenek dicsőítő szárnyas angyalok, egyáltalán, a főangyalok meg sem jelennek szignifikánsan, egyedül Lucifer lép elő és követelődzik szemtelenül. Az Úr öltönyben vegyül el a statiszták között, mintha túl puritán és köznapi is lenne, ami már szinte túlzás. Ugyancsak visszafogottan kezeli a rendezés a díszletek jelenlétét, mindössze egy guruló homokozó szolgál díszletül téglalap keretben, ez lesz majd minden jelenetben a középpont. A díszlet további mozgatható része a néhány hatalmas szögletes oszlop, amely vándorol menet közben, mindenesetre mögé lehet bújni (Látványtervezés: Magyarósi Éva).

A Tragédia szereposztása az utóbbi évek rendezői tendenciáját követi, vagyis az kezd gyakorlattá válni, hogy nem azonos (egy adott színész) viszi végig a három főszerepet színről színre, hanem blokkonként változik a három főszereplő személye. E szerint Ádám 5 (Andrássy Máté, Hirtling István, Kádas József, Kovács Tamás, Krisztik Csaba), Éva szintén 5 (Ballér Bianka, Kerkay Rita, Kiss Diána Magdolna, Osváth Judit, Varga Mária), Lucifer pedig 4 (Kuna Károly, Lábodi Ádám, Nagy Péter, Tűzkő Sándor) alakban jelenik meg. A jelenségnek feltehetően praktikus okai vannak, csakhogy nézőként nehezen éljük bele magunkat az állandó szerepváltásba, hisz az ember egyénisége öregedésével azért csak ugyanaz marad, még ha változik is valamelyest közben.

Az előadás legnagyobb erénye, hogy a színek cselekménye – a magától értetődő húzások és a változó főszereplők ellenére – érthető és követhető azok számára is, akik épp, hogy csak ismerik a madáchi szöveget. A rendezés e tekintetben arra törekszik, hogy a Tragédia magasztos és egyedi eszmeiségét egy újszerű látásmóddal közvetítse. Az újszerűségek mindig valami ötletben jelennek meg, ezeknek egyike az Úr „leszállása a földre”: Gáspár Sándor a figurában hangsúlyozottan a „közülünk valót” domborítja ki, szinte elvegyül a környezetében. Ötletnek éljük meg a bizánci hintát, amin a pátriárka hintázik ellenszenves monológja közepette, a londoni szín haláltánc-jelenetének magasba emelt székeit, ezek a székemelések helyettesítik a mélybe ugrást. Ragyogó ötlet az Űr kötélhágcsója, amin Ádám kúszik felfelé, hogy a Föld szelleme zavarja vissza önkörébe. Egyenesen zseniálisnak találtuk az Eszkimó szín két bennszülöttjét fóka jelmezben. Ami ezeken az ötleteken túl megérint bennünket, az a 15. szín teljesen meglepő értelmezése. Az Úr már-már komikus módon intézi el Lucifer lejáratását, amikor nem engedi, hogy sértődötten távozzon az utolsó intelmek elhangzásáról, hanem egy sámlira ülteti, és a mellette ülő angyal (?) egy taslit ad neki, mint haszontalan gyereknek, aki rossz fát tett a tűzre. A jelenet végén Lucifer kisompolyog két oszlop között a színfalak mögé. Még ennél is meglepőbb a befejezés, amikor 4 kislány és 4 kisfiú szalad be, és a homokpad mellé ülve ők veszik kezükbe a szöveget, ők mondják el az utolsó előtti két (vagy három) sort. Utána hatásszünet, majd az Úr a színfal mögül súgja az ismert szállóigét, amit a gyerekek hangosan ismételnek meg. Mindez szkeptikus felhangot ad a műnek, ami szekularizált korunkban valahol jogos.

A színészek látszólag egységes teljesítményt nyújtottak, de korántsem azonos hatással voltak a nézőre. Fiatalsága ellenére Lábodi Ádámot találtam a legeredetibb Lucifernek (biblikus színek), Kiss Diána Magdolnát a legjobb Évának (Prága, Párizs), Ádámként Hirtling István (4–6.szín), és Kádas József (11–14.szín) nyerte meg tetszésemet. Tóth Ildikó Föld szellemeként és Hippiaként volt nagyszerű, míg Varga Mária a londoni szín anya szerepében, Varga Gabriella cigányasszonyként, Egyed Attila Pátriárka és Rudolf császár szerepében. Kevésbé volt meggyőző számomra Gáspár Sándor az Úr szerepében, de Péter apostolként sem volt eléggé hatásos. Hasonló érzésem volt Kuna Károly és Nagy Péter Lucifer-, valamint Osváth Judit (1–3 és 15. szín) és Ballér Bianka (11–14.szín) Éva alakításait nézve, Závodszky Noémi Helenéjét látva. A nagyszámú közreműködő közül kiemelném az élőzenészeket: Horváth Elemér, Horváth Péter, Kovács Zsolt, és a zenei vezető Dobri Dániel. A jelmezek felemás hatást keltettek, legkevésbé az öltönyös Úr és mezes angyalok tetszettek, tervezők: Berzsenyi Krisztina, Benedek Mari, Kárpáti Enikő, Sántha Borcsa. Videó: Csontó András, szcenikus: Bátonyi György, világítás: Oláh Attila (Menüett Produkció Kft.), dramaturg: Perczel Enikő, Tucsni András, rendezőasszisztens: Németh Mariann, Vida Emőke.

Amellett, hogy a mostani Tragédia pozitív momentumai vannak túlsúlyban a negatívok kisebb száma mellett, meg kell jegyezni két érthetetlen pontatlanságot a szövegben. A 7. szín női főhősének neve: IZÓRA, ami Székesfehérváron most IZIDÓRA-ként hangzott el, és a 15. szín szállóigéje is pontatlan volt, nem „Végtelen a tér, mely munkára hív”, hanem VÉGETLEN. Nem kukacoskodás vezérel, hanem Madách utánozhatatlanul gyönyörű nyelvének megőrzése.

Bemutató előadás: 2018. december 1.

Megtekintett előadás: 2018. december 5.

Budapest, 2018. december 9.


Megjelent a Kláris 19/3. számában.
Földesdy Gabriella
♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©