Székely
János drámája
közel ötven éve keletkezett Ceausescunak, a
hírhedt
diktátornak uralma idején, és ott van
mögötte az erdélyi magyar kisebbség
jajkiáltása, egy sarokba szorított nemzet
szenvedése. Ám korántsem lehet
leszűkíteni a történelmi parabola
mondanivalóját a Romániában élő
magyarságra,
mivel a téma egyetemes érvényű,
kihívást jelent az egyén, a
közösség,
mindenféle hatalmi alakulat, illetve nemzet
számára is. Az 1978-as gyulai
revelációszerű ősbemutató óta (rendező:
Harag György) több rendezésben is láthattuk,
a bemutatók száma nem csökken, inkább
növekszik az idő múlásával. A szerző
világszínvonalon írta meg művét
(hátránya, hogy magyarul tette, ezért kevesen
ismerik), a benne feltett kérdéseivel
mindnyájunkat szembesít a helyzettel: mi
mit tennénk, hogyan viselkednénk ebben a helyzetben?
Szász János rendezése a
parabola hatalom- és alattvaló ellentét
körüli
kérdéseket még jobban elmélyítette,
mint az eddig szokásos volt. A játéktér
leszűkült egy néhány méter széles
sávra, amelynek két oldalán 5-5 széksorban
ülnek a nézők. A keskeny sáv mindkét
végén kapu: egyiken a szereplők
jönnek-mennek, a másik a templom bejárati
kapujának stilizált nyílása
(díszlet-
és jelmez: Vereckei Rita). A
legfontosabb díszletelem azonban a hungarocell burkolattal
ellátott hatalmas szobor,
amely a színtér fölött fenyegetőleg
terpeszkedik a magasban, és nem kerül
kibontásra a darab végén sem.
Titokzatosságát megtartja. További új elem
a
rendezésben a négy római szereplő gyakori
birkózása (Petronius-Decius;
Probus-Lucius) egymással, vagy csak karizmaikat erősítik
fekvőtámasszal, húzódzkodással.
A sok erőpróba dinamikussá teszi az előadást, ami
e nélkül talán irreálissá
válna. Meglepő új vonás a tűzzel való
játék mindvégig. Petronius gyufával
játszik, papírt éget, kandeláberben
tüzet gyújt, majd ónkannából
gyúanyagot
(benzin, petróleum, gázolaj?) önt magára,
végül a bebugyolált szobor tetejére
is. Természetesen nem lesz tűz belőle, és a főszereplő
magát sem gyújtja fel,
de ez a veszélyes játék egyre csak növeli a
bennünk felgyülemlett feszültséget.
Fenti rendezői
ötletek
a felvetett dilemma súlyát nagyobbítják. A
felelősség a főszereplő, Petronius
római patrícius, Szíria
helytartójában összpontosul, döntenie kell,
beviszi-e a
császár által küldött szobrot a
zsidók templomába, és feláldozza-e őket a
cél
érdekében, majd kivégezteti-e a két
árulónak vélt segédtisztet?
Egyáltalán,
van-e határa a felsőbb parancs
teljesítésének? Mi a fontosabb, a muszáj
vagy a
lehetetlen? És a lehetetlen valóban lehetetlen-e?
Petronius oly ügyesen lavíroz
a parancsmegtagadás ügyében, hogy nem kerül sor
a szobor templomban való
elhelyezésére, viszont a két segédtisztet
mégiscsak kivégezteti, később
kiderül: ártatlanul. A lemondást
választaná, így elmenekülne a
felelősség alól,
ám az őt nagyra becsülő zsidók nem engedik
kilépni, ekkor választaná az
öngyilkosságot (ennek előkészítése
folyik a tartálykannával), amikor megérkezik
a megoldás: Caligulát megölték.
A zsarnok
halálával
csak a pillanatnyi helyzet oldódik meg, a probléma marad,
hisz jöhet újabb zsarnok
és újabb parancs. Székely-Petronius
megoldása hasonló esetekben a nem
cselekvés alkalmazása, legvégül
jönne önmaga elpusztítása, mert nincs
más megoldás.
Petronius és
Barakiás
zsidó főpap dialógusának végén
filozófiai magyarázatát kapjuk az Istenbe vetett
hit erejének: nem a templomban lakik Ő, aki nem engedi, hogy
más isten szobra
kerüljön oda, hanem a hívők lelkében él,
és a hit ereje adja az összetartozás,
a lemondás, az önfeláldozás
nagyszerűségét, amely időnként hegyeket is tud
mozgatni.
Trill Zsolt Petroniusként
mind fizikailag, mind értelmileg színészi
teljesítőképessége határáig ment el.
Szemünk előtt válik nagyképű, fölényes
helytartóból lelkiismeretét vizsgáló
érző emberré, aki inkább magát
áldozná
fel, mint egy leigázott népet. Horváth
Lajos Ottó (Barakiás) előbb ellenfele, később
tisztelője lesz a rómainak, a
színész nagy intellektuális erőt mutat
játék közben. Kristán Attila
(Lucius), Bordás
Roland (Probus), Rácz József
(Decius) kicsit visszafogottan játszottak, ám jól
hozták a figurát. További
szerepekben Bodrogi Gyula (Agrippa), Bölkény
Balázs (e.h.) (Júdás), valamint
a Kaposvári Egyetem IV. éves színész
hallgatói szerepeltek. Dramaturg: Kulcsár
Edit, rendezőasszisztens: Herpai Rita. Az
előadás alatt félelmes
aláfestő zenék, illetve furcsa zajok, suttogások
voltak hallhatók, ezek
ugyancsak hozzájárultak Szász János
rendezésének extrém megoldásaihoz, amelyek
olykor beégnek a néző emlékezetébe.
Előbemutató: 2018.
június 26., Gyulai Várszínház
Bemutató a Gobbi
Hilda Színpadon: 2018. szeptember 21.
Megtekintett
előadás: 2018. október 18.
Budapest, 2018.
október 19.
Földesdy Gabriella
