Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

A KEGYELMESASSZONY PORTRÉJA

Újszínház                  

Vígjáték két részben, írta Tersánszky Józsi Jenő, olvashatjuk a szórólapon. Utóbbi még arra is felszólít, hogy keressük a nőt (Cherchez la femme!) minden történés mögött. Meg is találtuk. Nem volt nehéz, a két női főszereplő (Olga, Lola) szinte állandóan színpadon van, ők alakítják az eseményeket, aztán van még legalább négy női karakterszerep, ezek mindegyike emlékezetes arcmimikában, mozgásban, hanghordozásban, mindenesetre kitűnő benyomást tesz ránk, nézőkre.

Tersánszky több száz műve közt megfér ez a „kegyelmesasszony viselt dolgairól” szóló, bohózat felé tendáló darab is, de kétségtelen, hogy nem a jelentősek közé tartozik. Már játszotta a Nemzeti Színház 1969 januárjában, most köszönet az Újszínháznak, hogy eszébe jutott ezt a sok kedvességgel teli, felhőtlen csacsiságot újra színpadra állítani.

Hogyan lesz a korábban sok mindenkinek kegyeit osztogató, később Dulder-Tűrő festőművész feleségéből, Lolából kegyelmesasszony? Hát úgy, hogy a Hautfresserék galériájában összetalálkozik Thorhafái képviselő úrral, és mit tesz a szerelem meg a „műféltékenységi” jelenet? Házasságot, a festőtől válást, Hautfresser Olgának reményt, hogy valamikor Dulder-Tűrő szerető felesége lehet majd.

Minden pozitív változásnak kezdeményezője Olga, Hautfresser kereskedő lánya, aki apja galériáját vezeti, giccseket árulnak többnyire, mert erre van igény. Olga viszont szereti a modern művészetet, legszívesebben kedvenc festőitől állítana ki képeket, és jó lenne, ha tódulna a közönség az új művészet mielőbbi befogadására. Ebben csak ő hisz, sem apja, sem Arnold (segéd és amúgy mindenes alkalmazott), csak hátráltatják a kisasszony mecénás törekvéseit. De eljön a pillanat, amikor bekopog a szerencse Dulder-Tűrő festőművész úr képében, és Olga beleszeret a koldusszegény festőbe. A szerelem további ötleteket ad neki, így felvásárolják a pénztelen festő képeit, és megtalálják Lola fiatalkori aktját, amiből így vagy úgy, jó üzletet lehet csinálni. Az ötletből valóság lesz, a kép először a kirakatba kerül, aztán Tsitseri-Borcho bárónő és Lenke lánya a kegyelmes képviselő iránt érzett csalódás miatt (Thorhafái nem Lenkét vette feleségül, hanem a rovott múltú Lolát?!) bosszúból akarják megvásárolni a képet, lejáratás céljából. Csakhogy ekkor már Lolát is értesítették a „meztelen” valóságról, beront az üzletbe, és minden pénzt megad a képért, csakhogy ne kerüljön nyilvánosságra. A többi már megy, mint a karikacsapás, a fiatalok csókolózásába fullad a végkifejlet.

Csiszár Imre rendező kicsit feltupírozta a szimpla vígjátékot. A második felvonás közepén, a színmű súlypontjában található a képre való licitálás, ami az előadás egyik fénypontja lett. A másik fénypont egy némafilmbe illő jelenet, amikor a szereplők, felgyorsítva a tempót, merev tartással, futkározva visszajátsszák a képeladás eseményeit Hautfresser papának. Az ötlet jó, a közönség mindezért duplán hálás. Szlávik István látványa díszletben a galériát mutatja felénk, falán a kommersz alkotásokkal, majd később Tűrő modern képeivel, máskor a műteremlakást varázsolja elénk, amiből csak az előtér „játszik” bőröndökkel, majd Lola és a képviselő szerelmi próbálkozásaival. Elegáns kosztümöket láthatunk az 1920-as évek divatjából, és a hozzájuk tartozó kiegészítőkkel (kalap, cipő, táska, bross stb.), a férfiruhák is korhoz kötöttek, testhezálló öltönyök, nyakkendők. Talán csak Botos igazgató barackszínű zakója lóg ki a sorból.

Nemes Wanda frissen, fiatalosan játssza Olgát, eddig kevés vígjátékban szerepelt, pedig jól illik hozzá. Gregor Bernadett a sokadik „rossz nő” szerepben tündököl, Lux Ádám kedélyes apuka, Viczián Ottó lepusztult festőművész, de már sok haja kihullott az élet küzdelmeit játszó szerepei közepette. Vass György Arnold mindenes alakítójaként túljátssza a neki szánt feladatot, repdes és rohangál – ha kell, ha nem –, közben hangosan kárál, lelkesedik vagy méltatlankodik. Szakács Tibor kegyelmes úrként még túl jóképű is a szerephez, egyszerűbb lenne, ha pohos és kopasz lenne, mert akkor biztosan a pozíciójáért hajtanának a hölgyek rá, és nem a külsejéért.

A legjobb karakteralakítást Timkó Eszter és a lányát játszó Orosz Csenge (e.h.) nyújtotta a licitáló bárónő (Tsitseri-Borcho, parasztosan csak „Csicseri Borsó”) és Lenke lánya szerepében. Minden mozdulatuk és hanghordozásuk kidolgozott volt, az affektálás, szemforgatás, lenézés, a gyakori ajkbiggyesztés remekül jellemezte őket. Lenke még a csúnyaságot is hangsúlyozta óriási fekete keretes szemüvegével, pufók arcával, bubigalléros ruhával, boy sapkával és pici táskával. Állandó rémületét fejezte ki a körülötte történő „szörnyűségek” elviselése miatt, ezt sűrű nyavalygásokkal, kis sikoltásokkal érzékeltette. (Hasonlított Kosztolányi Pacsirta lányfigurájához) Szerepeltek még Császár Angela (Polyákné), Csurka László (Botos), Bordán Irén (Négyessy grófnő), Brunner Márta (Botosné), Incze Máté (inas), Gyürki István (Hordár), Rumán Cintia (szobalány), valamint Darányi Ádám, Bojtár Balázs, Ullmann Krisztina statiszta szerepekben.

Dramaturg: Bártfay Rita, koreográfus: Kinczel József, zenei szerkesztő és a rendező munkatársa: Ullmann Krisztina.

Bemutató: 2018. szeptember 29.

Megtekintett előadás: 2018. szeptember 28.

Budapest, 2018. október 3.

Földesdy Gabriella

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©