Richard Greenberg amerikai
író színdarabja New Yorkban
játszódik az
1960-as, illetve az 1990-es években. A Három esős nap
(Three Days of
Rain) 1998-ban keletkezett, még abban az évben elnyerte a
kritikusok díját, és
a Pulitzer-díjnál is eljutott a döntőig.
Három szereplő játszik, két
építész,
és mindkettőjük szerelme, Lena, valamint gyermekeik. A
történet három esős nap
köré szerveződik, a fontos dolgok akkor
történnek, amikor három napig esik az
eső. Novák Eszter rendező a szülők
és
a felnőtt leszármazottak vívódásait,
késre menő vitáit teljes jelen időben
játszatja. Eligazításként mindhárom
szereplő menet közben egyszer narrátorrá is
válik, amikor elmeséli az előzményeket. A darabot Zöldi Gergely fordította, ő a dramaturg is.
A
mezei néző, amikor beül a Három esős napra,
végignézi a két
órás, szünet nélküli előadást,
nem feltétlenül jön rá, hogy hol a szülők,
hol
az ő felnőtt gyerekeik történetét látja.
Felfoghatja úgy is, hogy két
háromszögről van szó, az egyik egy szerelmi
háromszög (ami kicsit hasonlít a Dühöngő
ifjúság-beli szituációra), a
másik egy örökség története, ahol
az örökösök mást kapnak, mint amit
vártak, és
sok dolog utólag átértékelődik,
megváltoztatja a múltat.
Az
eligazodásban nem segít sem a szórólap, sem
a szereposztás, mert a
neveket nem tünteti fel. A szülők neve: Ned, Theo és
Lena, a gyerekek neve
Walker, a lányé Nan (de a színpadi
beszédből ez nem derül ki), és Peep. Mindkét
háromszög nem kevés csavarral és meglepő
fordulatokkal szolgál.
Nem
mellékes, hogy a szülők (illetve a két apa)
híres építész, ők
tervezték New York 1960-as évekbeli palotáinak
jó részét, kár, hogy sem az
építészek nevét, sem a híres
házak nevét nem jegyeztem meg. Pedig kellett volna,
mert ennek hiányában nem tudom
megállapítani, hogy valós vagy fiktív
építészekről van benne szó, a
történet fiktívsége vagy
valódisága viszont
indifferens. A két építész ugyanis
rivalizál egymással, ki tervez jobban, ki
tehetségesebb, a rivalizálás aztán
átterjed a magánéletre. A jóképű
Theo
elhanyagolja Lenát, kéréseit
elhárítja, eközben a kevésbé jó
képű Ted, aki még
dadogós is, kishitűségében udvarolni se mer,
meghódítja Lenát. Euforikus
boldogsággal fedezik fel egymást, és hogy ők
ketten valók egymáshoz. A pórul
járt Theo már csak a maga építészi
kudarcával van elfoglalva, nem tud tervezni
e pillanatban.
A
nagy építészgeneráció, illetve annak
utólagos fénye jelenik meg
előttünk, és egy sokkal hűvösebb, visszafogottabb
fiatal generáció
visszafojtott érzésekkel, kevesebb tehetséggel,
akarattal, nem tud az elődök
nyomdokaiba lépni, sőt alig fog fel valamit elődei
varázsából, rejtett
titkaiból.
Furcsa
fejleményként éljük meg, hogy a
végrendelkező apa nem saját fiára
(vagy lányára) hagyja a legszebb New York-i házat,
hanem régen elhunyt
építésztársa fiára. A híres
és vágyott ház végül egyik
fiúnak sem kell, és hogy
miért, azt is megtudjuk az apa hátrahagyott
jegyzetfüzetéből, amit végül az
élhetetlen Walker-fiú eléget a szemünk előtt.
Novák
Eszter rendező a cselekmény
gördülékenységére fektette a
hangsúlyt, a két idősíkban, 30 év
különbséggel játszódó jelenetek
egymás
sarkába érnek, díszlet nincs, csak
látvány (Zeke
Edit), néhány állvány keretezi a
színpadot, szürke kanapé és
tervezőállvány
az illúzió kedvéért. A szereplők
öltözete sajátos, míg Kovács
Patríciát és Szabó
Kimmel Tamást elegáns ruhákba bújtatja,
Schruff
Milán kissé topis, vagy épp lenge
alsóban mutatkozik.
Mindhárman
(Kovács Patrícia, Schruff Milán, Szabó
Kimmel Tamás) a tőlük
megszokott hévvel és szenvedéllyel
játszanak, mindhárman egy-egy új színt
felmutatva színészi repertoárjukból.
A
rendező munkatársa: Kis-Kádi Judit,
plakát grafika: Csáfordi László,
producer: Orlai Tibor.
Bemutató:
2018. október 1.
Megtekintett
előadás: 2018. szeptember 30.
Budapest,
2018. október 2.
Megjelent a Kláris 19/1.
számában.
Földesdy Gabriella
♣
♣
♣
