Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

FÉNY PRESSZÓ. Szerelem tartós béke idején

Budaörsi  Latinovits Színház

Cziglényi Boglárka, a színdarab szerzője, idei Örkény drámaíró ösztöndíjas, fiatal alkotó, 1986-os születésű és csak nemrégen végezte el az ELTE bölcsészkarát, német-magyar szakon.

Ez az első kísérlete a könnyedebb műfaj felé. 2017-ben mutatták be a Börtönbújócska című drámáját, és egy évvel korábban a Martfűi rém című film forgatókönyvének konzulense volt. A Latinovits színházban kapott már feladatokat. Ő volt az Ármány és szerelem dramaturgja, korábban pedig a német nyelvű Jedermann (Akárki) rendezőasszisztense. „Eddigi írásait: verseit, felnőtt-meséit, drámáit, inkább komor iróniával tépelődő hangvétel jellemzi” – áll a színmű szinopszisában.

Be kell vallanom, sokáig gondolkoztam azon, hogyan is foglaljak állást a Fény presszóval kapcsolatban. Amikor egyik kedves barátnőm megkérdezte tőlem a bemutató után pár nappal, hogy váltson-e jegyet az előadásra, hiszen hallott róla „hideget is meleget is”, röviden csak ezt válaszoltam: ha nem arra vágysz, hogy sokat kelljen gondolkozni a látottakon, mindössze egy könnyű zenés szórakozásra, akkor nézd meg! Valóban így van. A zenekar élő zenei kíséretével előadott sok-sok könnyű fülbemászó, ’40-’50-es évekbeli jazz-sláger, igazán nívós dalbetétekkel rendkívül andalító, szórakoztató. Már önmagában garancia erre Faragó Béla zenei vezető személye, aki a zenekarban zongoristaként is szerepel. Őt valóban minden dicséret megilleti a produkcióért. Már négy operát (A titok 1993-94; EastSide Story 1999-2000; Az átváltozás – Franz Kafka novellája nyomán 2009; Ludas Matyi – Daljáték 2011) is írt korábban, innen származik az ismeretsége Jekl László operaénekessel, az egyik legfontosabb főszereplővel, aki a rosszul látogatott, a hatalom által a „tűrt” kategóriába tartozó kis presszóban a besúgó főúrt személyesítette meg. Jekl Lászlónak, aki egyébként basszbariton, ez volt az első prózai szerepe, melyben remekül helyt állt, úgy tűnik, szereti a műfaji korlátokat felrúgni és kalandozni a művészet világában. A máig ismert fülbemászó slágereknek jót tesz, hogy ilyen magas művészi színvonalon adják elő őket. Közben azért eszünkbe juthat ezeket hallgatva, romantikus hangulatunkban is, hogy az ’56-os forradalmat követően sok dal szerzője idegen országokban keresett menedéket, vagy még ennél is rosszabb, súlyos meghurcoltatásokban volt része a regnáló hatalom részéről, és nem alkothatott tovább szabadon. Már az elismert operaénekes személye és színésztársainak kellemes, szívet melengető éneklése is garancia arra, hogy aki csak egy könnyű zenés estére vágyik, az megszeresse ezt az előadást, és jól szórakozzon.

Ezzel a baj csak annyi, hogy közben egy olyan, minden magyar számára „húsba vágó”, az érzelmeinket felkavaró kort választott, 1956 őszét, melytől a nézők többet várnak.

A mélységeiben erősen a felszínen maradó, nem eléggé kidolgozott jellemábrázolás – mely a szövegkönyvből adódott és nem a színészek játékából –, néhol egyszerűen unalmassá tették az előadást, annak ellenére, hogy érzésem szerint, a színészek és a rendező is, mindenhol a maximumot próbálták kihozni belőle. Páder Petra (aki a Nőt) és Böröndi Bence (aki a Férfit alakította) kedves civódását, amint egymáshoz közeledő szerelmes párt játszanak, napestig elnéztem volna, de még ez is kevés volt ahhoz, hogy valamiféle kellő dramaturgiai feszültséget tartson fenn.

A rend őreit ezúttal érdekes módon női szereplőkre bízták, Gaál Zsófiára és Molnár Kingára, akik prózai és dalos szerepben is jól teljesítették feladatukat.

A színpadi díszlet találékony megoldásokkal Hajdu Bence munkáját dicséri. A cselekmény végig egy presszó belsejében játszódik, fölötte egy utca részlettel. Ezt játékosan, ötletesen meg is töltötték élettel, külön jelentéstartalommal a rendező, Frigyesi András és munkatársa Juhász Gabriella utasításainak megfelelőn és a mozgásért felelős Bóbis László kreativitásának köszönhetően. Remekül érzékeltették a forradalmi kor hangulatát, minden szöveg nélkül is.

Az előadás akörül a téma körül forog, hogy mindenki mindenkit besúg a titkosszolgálatnak, még akár saját kedvesét is, a hatalom kiszolgálói mindent megfigyelnek és lehallgatnak. Természetesen a presszót is. Hazánk egész fejlődéstörténetét meghatározó, nagyon fontos kérdésről lenne szó. De a fiatal drámaírónak nincs erről különösebb mondanivalója. Pedig kis közép-európai országunkban a kisember és a hatalom összefüggésrendszerében sajnos még ma is meghatározó a besúgók, „titkosszolgák” mindent behálózó szövevénye. A témába nagyon-nagyon felszínesen kap bele a darab, de annál direktebb módon. Egyszer csak megjelenik egy felirat a presszó ablakán, mely végig az egész történet egyetlen helyszíne, hogy „Tudjuk ki vagy”.

Érdekes kérdés, hogy hogyan fajulhatnak el a dolgok odáig, hogy a hatalom az emberek legintimebb szférájába, szerelmi ügyeibe is beavatkozik. Az a korosztály, aki kicsit jobban érintett ezekben az ügyekben, mint a színdarab fiatal írója, egész biztos árnyaltabb, érdekesebb összefüggések rámutatását várná el a Fény presszótól. A konfliktusok kezelése is a végletekig leegyszerűsödik ebben az előadásban. Talán túlságosan is.

A rendező, Frigyesi András, ezzel a bemutatóval köszönt el színházától. A közönség vastapssal köszönte meg az ősbemutatót.

Ősbemutató és megtekintett előadás: 2018. május 12.

Budaörs, 2018. június 21.

Eller Mária


♣    ♣    ♣

 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©