Cziglényi
Boglárka, a színdarab
szerzője, idei Örkény drámaíró
ösztöndíjas,
fiatal alkotó, 1986-os születésű és csak
nemrégen végezte el az ELTE
bölcsészkarát, német-magyar szakon.
Ez az első
kísérlete a
könnyedebb műfaj felé. 2017-ben mutatták be a Börtönbújócska című
drámáját, és egy évvel
korábban a Martfűi rém című film
forgatókönyvének
konzulense volt. A Latinovits színházban kapott
már feladatokat. Ő volt az Ármány
és szerelem dramaturgja, korábban
pedig a német nyelvű Jedermann (Akárki)
rendezőasszisztense. „Eddigi írásait: verseit,
felnőtt-meséit, drámáit, inkább
komor iróniával tépelődő hangvétel
jellemzi” – áll a színmű
szinopszisában.
Be kell vallanom,
sokáig gondolkoztam azon, hogyan is foglaljak
állást a Fény presszóval
kapcsolatban. Amikor egyik kedves barátnőm
megkérdezte tőlem a bemutató után pár
nappal, hogy váltson-e jegyet az
előadásra, hiszen hallott róla „hideget is meleget
is”, röviden csak ezt
válaszoltam: ha nem arra vágysz, hogy sokat kelljen
gondolkozni a látottakon,
mindössze egy könnyű zenés szórakozásra,
akkor nézd meg! Valóban így van. A
zenekar élő zenei kíséretével előadott
sok-sok könnyű fülbemászó,
’40-’50-es
évekbeli jazz-sláger, igazán nívós
dalbetétekkel rendkívül andalító,
szórakoztató. Már önmagában garancia
erre Faragó
Béla zenei vezető személye, aki a zenekarban
zongoristaként is szerepel. Őt
valóban minden dicséret megilleti a
produkcióért. Már négy operát (A titok 1993-94; EastSide Story
1999-2000; Az
átváltozás – Franz Kafka
novellája nyomán 2009; Ludas Matyi
– Daljáték 2011) is írt korábban,
innen származik az
ismeretsége Jekl László
operaénekessel, az egyik legfontosabb főszereplővel, aki a
rosszul látogatott,
a hatalom által a „tűrt” kategóriába
tartozó kis presszóban a besúgó
főúrt
személyesítette meg. Jekl Lászlónak, aki
egyébként basszbariton, ez volt az
első prózai szerepe, melyben remekül helyt állt,
úgy tűnik, szereti a műfaji
korlátokat felrúgni és kalandozni a
művészet világában. A máig ismert
fülbemászó slágereknek jót tesz, hogy
ilyen magas művészi színvonalon adják elő
őket. Közben azért eszünkbe juthat ezeket hallgatva,
romantikus hangulatunkban
is, hogy az ’56-os forradalmat követően sok dal szerzője
idegen országokban
keresett menedéket, vagy még ennél is rosszabb,
súlyos meghurcoltatásokban volt
része a regnáló hatalom részéről,
és nem alkothatott tovább szabadon. Már az
elismert operaénekes személye és
színésztársainak kellemes, szívet melengető
éneklése is garancia arra, hogy aki csak egy könnyű
zenés estére vágyik, az
megszeresse ezt az előadást, és jól
szórakozzon.
Ezzel a baj csak
annyi, hogy közben egy olyan, minden magyar számára
„húsba vágó”, az
érzelmeinket felkavaró kort választott, 1956
őszét, melytől a nézők többet
várnak.
A
mélységeiben erősen
a felszínen maradó, nem eléggé kidolgozott
jellemábrázolás – mely a
szövegkönyvből adódott és nem a
színészek játékából –,
néhol egyszerűen
unalmassá tették az előadást, annak
ellenére, hogy érzésem szerint, a
színészek
és a rendező is, mindenhol a maximumot
próbálták kihozni belőle. Páder
Petra (aki a Nőt) és Böröndi Bence
(aki a Férfit alakította)
kedves civódását, amint egymáshoz
közeledő szerelmes párt játszanak, napestig
elnéztem volna, de még ez is kevés volt ahhoz,
hogy valamiféle kellő
dramaturgiai feszültséget tartson fenn.
A rend őreit
ezúttal
érdekes módon női szereplőkre bízták, Gaál
Zsófiára és Molnár
Kingára, akik
prózai és dalos szerepben is jól
teljesítették feladatukat.
A színpadi
díszlet
találékony megoldásokkal Hajdu Bence
munkáját dicséri. A cselekmény végig
egy presszó belsejében játszódik,
fölötte egy
utca részlettel. Ezt játékosan, ötletesen meg
is töltötték élettel, külön
jelentéstartalommal a rendező, Frigyesi
András és munkatársa Juhász
Gabriella
utasításainak megfelelőn és a
mozgásért felelős Bóbis
László kreativitásának
köszönhetően. Remekül érzékeltették
a
forradalmi kor hangulatát, minden szöveg nélkül
is.
Az előadás
akörül a
téma körül forog, hogy mindenki mindenkit besúg
a titkosszolgálatnak, még akár
saját kedvesét is, a hatalom kiszolgálói
mindent megfigyelnek és lehallgatnak.
Természetesen a presszót is. Hazánk egész
fejlődéstörténetét meghatározó,
nagyon fontos kérdésről lenne szó. De a fiatal
drámaírónak nincs erről
különösebb mondanivalója. Pedig kis
közép-európai országunkban
a kisember és a hatalom
összefüggésrendszerében sajnos még ma is
meghatározó a
besúgók, „titkosszolgák” mindent
behálózó szövevénye. A
témába nagyon-nagyon
felszínesen kap bele a darab, de annál direktebb
módon. Egyszer csak megjelenik
egy felirat a presszó ablakán, mely végig az
egész történet egyetlen helyszíne,
hogy „Tudjuk ki vagy”.
Érdekes
kérdés, hogy
hogyan fajulhatnak el a dolgok odáig, hogy a hatalom az emberek
legintimebb
szférájába, szerelmi ügyeibe is beavatkozik.
Az a korosztály, aki kicsit jobban
érintett ezekben az ügyekben, mint a színdarab
fiatal írója, egész biztos
árnyaltabb, érdekesebb összefüggések
rámutatását várná el a Fény presszótól.
A
konfliktusok kezelése is a végletekig
leegyszerűsödik ebben az előadásban.
Talán túlságosan is.
A rendező, Frigyesi
András, ezzel a bemutatóval
köszönt el színházától. A
közönség vastapssal köszönte meg az
ősbemutatót.
Ősbemutató
és megtekintett előadás: 2018. május 12.
Budaörs, 2018.
június 21.
Eller Mária
♣
♣
♣