SZÍNHÁZ

ROSMERSHOLM

Rózsavölgyi Szalon

Ibsen darabját Fesztbaum Béla vitte színre, ő rendezte, ő tervezte a játékteret és ő játssza Johannes Rosmer-t. A „nagy tiszteletű úr”, Johannes Rosmer az egyház szolgálatában állt, szigorú erkölcsi követelményeknek volt a híve, vitás esetekben érvényesítette is befolyását. Magabiztosan ítélt el embereket erkölcsileg, akiknek a megélhetésük, tanári állásuk függött ettől az ítélettől. Feleségének nem lehetett gyereke, ennek ellenére szexuális boldogságra vágyott, amit a nagy tiszteletű úr, tekintettel az egészségügyi helyzetre, szellemi zavarodottságnak tekintett. Egy fiatal nő (Rebecca -- Láng Annamária) került a házhoz házvezetőnőnek, aki ateista volt, voltak tervei, bátorsága, és láthatóan nagy hatással volt Rosmer-re. A feleség öngyilkos lett azért, hogy ők boldogok lehessenek.

Erről az öngyilkosságról és indokairól mindenki mást tudott, és a darab során egymás mellé kerültek a részetek, és a fent említett ok szépen beigazolódott. Rosmer és Rebecca lelkében a feltáruló igazság bűntudathoz vezet. Mind a ketten érzik, hogy bűnösek abban, hogy nem vették észre a volt feleség vívódását, sőt talán figyelmetlenségből, talán meggondolatlanságból tolták a végső döntés felé.

Rosmer nem határozott ember, amíg a felesége és barátai, a régi családi hagyományok veszik körül, hajthatatlan erkölcscsősz, de amikor az erőszakos és bátor Rebeccát hallgatja, a társadalomban zajló modernizációs törekvések mellé áll. Kilép az egyház kötelékéből, és arról ábrándozik, hogy rádöbbenti majd az embereket arra, hogy a gyűlölködés mindennek árt, és a megértésnek kell uralkodóvá válnia. Pálfordulása legjobb barátját, Kroll igazgatót (Gyabronka József) arra ösztökéli, hogy ebbe ne nyugodjon bele. Egyrészt azért, mert mindkettőjüknek az elődöket kell követniük, ez a feladatuk, valamint a társadalomban elkezdődő, általa negatívnak ítélt folyamatok hívei erőt gyűjtenének abból, hogy egy ilyen, az erkölcsi szilárdságában megingathatatlannak hitt, híres ember melléjük állna. Kroll számára semmi sem szent, ha meg kell akadályoznia barátja változását. Kegyetlenül, embertelenül lép fel Rebecca ellen, és bebizonyosodik, hogy ilyen módszerekkel a régi erkölcsök is erkölcstelenséghez vezetnek. Önmagukban nem az erkölcsi elvek a jók, attól függ az értékük, hogy hogyan alkalmazzák.

Kroll „jól működő” módszere az, hogy a bontakozó bűntudatot erősíti Rosmerben és Rebeccában is. Rosmerrel kapcsolatban eléri a célját, visszatámolyog a barátai közé, nyilvánosan a régi eszmék hirdetője marad. Rebeccát is megtöri, de ez nem várt eredményre vezet. Első pillanatban úgy tűnik, hogy a megoldás az lesz, hogy Rebecca elutazik, és ezzel visszaáll áll „a rend”, azonban megint előtérbe kerül Rosmer határozatlansága. Visszatért eszmei barátaihoz, de nem akarja elveszíteni Rebecca barátságát, már akár feleségül is venné, de Rebecca igazi szerelemre vágyik, amihez bátorság, őszinteség, határozottság kellene, de ezekkel nem rendelkezik Rosmer. Végül belátják, hogy hatalmasra tupírozott bűntudatukkal sem egyedül, sem együtt nem tudnak már élni, ezért együtt öngyilkosok lesznek, ugyanott és ugyanolyan módon, mint ahogy ezt Rosmer felesége tette.

Ibsen korának megfelelő probléma jelenti a darab lényegét. A bűn és a bűntudat a régi erkölcsi rendszerben és egy modernebb, az ember szabadságigényét elfogadó értékrendben. A régi, szigorú, klasszikus erkölcs bűnösnek, kiközösítendőnek tart valakit, mert olyan apától és anyától származik, akik nem voltak házasok, mert nem lehettek házasok, bár őszintén szerették egymást, és szeretettel nevelték a gyereküket (most éppen Rebeccát). Az erkölcsnek definiált rend a tabuk szép halmazát tartja követendőnek, és ennek hatására bizonyos dolgok megbeszélhetetlenek a házastársak között (míg másoknak elmondhatók). A szorongató, megoldhatatlannak látszó bajból az egyedüli kilépésnek az öngyilkosság adódik. Ha ez egyszer történik meg a darabban, akkor azt lehet elemezni, de itt két öngyilkosság történik, ugyanúgy, és ráadásul három ember életét követelte ez a megoldás. Itt van a problémám a darabbal (és nem a játékkal). Tudom, hogy Ibsen nem a hollywoodi megoldások embere, nem találkozhatunk nála sohasem egy napsugaras utolsó jelenettel – ez nem is lenne baj, hiszen az élet valóban nem habos torta, és sokunkat kínoznak súlyos lelki problémák, de ez már Ibsenhez mérve is egy kicsit sok. A darabban túl nagy annak az erkölcsi rendnek a hatása, amely három, különböző módon és különböző céllal élő embert egyöntetűen egyforma öngyilkosságba taszít.

Nem jelentett azért a darab súlyos megrázkódtatást, mert tudván, hogy 1886-ban írta, így a 19. század rovására írhattuk a megoldást. Hazafelé menet gondolkozhattunk azon, hogy ma egy hasonló helyzetből milyen megoldások adódhatnának a mostani, az egyéniség önmegvalósítását hirdető világban. Még azon is elgondolkozhattunk, amit nem bolygat Ibsen, hogy a döntéseink milyen hatással lennének másokra, és döntésünkkel mennyire vagyunk felelősek a következményekért. Az öngyilkos asszonyt a darab áldozatnak tekinti. Elgondolkozott-e ő azon, hogy öngyilkosságával, amit jó szándékból tett, milyen tragédia sorozatot indít el.

Még három szereplője volt a darabnak az eddig említetteken kívül, Helsethné (Kútvölgyi Erzsébet), a népi ésszerűséget előtérbe helyező házi mindenes, aki nemcsak munkájában mindenes, hanem emberismeretében és az események történetében is, hiszen régen ismeri a Rosmer családot, jó megfigyelő. Kútvölgyi remekül oldotta meg a feladatot, ha megjelent a színen, hozta azt az őszinteségből származó humort, ami még belefér egy Ibsen darabba. Lukáts Andor formálta meg Ulrik Brendelt, a magányos gondolkodó ijesztő és fenyegető példáját. Így járhat mindenki, aki nem áll a régi erkölcsök hirdetőinek táborába, elveszik, halott, a darab végén, összeesik a magány nyomása alatt. Nagyon didaktikus jelenet. Zrinyi Gál Vince Mortensgaard-ját többet emlegetik, mint amennyi időt eltölt a színen. Ő a modern ember szabadságát messziről (a darabhoz képest messziről) megmintázó, jövő embere, aki nem veszi egyedüli meghatározónak a régi erkölcsöket.

A sok gondolkodni való bizonyítja, hogy Fesztbaumnak igaza volt, amikor a bemutatás mellett döntött, köszönet érte.

Bemutató: 2018. április 5.

Budapest, 2018. június 16.

Megjelent a Kláris 19/1. számában.

 

Tóth Attiláné

♣    ♣    ♣