Georg
Büchner a
maga megélt 23 évével valami olyasmit
talált ki az 1830-as években – közel 200
éve –, ami manapság természetes
alapját képezi a színházi előadások
létrejöttének: jeleneteket vázolt fel egy
korabeli gyilkosság főhőséről. Négy
vázlat is készült, ám a végleges mű
sosem született meg, szerzője idő előtt
meghalt. Viszont ezek a vázlatok adják az alapját
az utóbbi száz évben
színpadra rendezett Woyzeck bemutatóknak,
mindegyikük más oldalról ragadja meg a
történetet. Miért jut el a középszerű,
kötelességtudó, újszülött
gyermekét és feleségét szerető Woyzeck
felesége
meggyilkolásáig? A válasz nem lehet a
féltékenység, a főhős túl jó ember
ahhoz,
hogy feleségét hűtlenégért ölje meg.
Egyre inkább az a kérdés, hogy milyen
világ veszi körül Woyzecket, és ez a zaklatott
környezet mennyiben felelős
gyilkossá válásához.
Az
előadás műfaja: paneldráma egy igaz
történet alapján. A szövegkönyvet Kiss
Csaba fordítása alapján Vecsei H.
Miklós írta, rendezte: ifj.
Vidnyánszky Attila. Az egyébként is
kisméretű Kaszás Attila Terem most
erősen leszűkített, majdnem csőszerű formációban
jelenik meg. A színpadon egy
panellakás jelenik meg válaszfalak nélkül,
időnként hátrafelé megnyílik egy
ajtó, ott zajlanak a tömegjelenetek, vagyis az
orgiák, bulik, álarcosbálok,
alkalmi táncmulatságok, azok az őrületek, amelyekben
a címszereplő sosem vesz
részt, ám megőrül tőlük. Idegesíti a
zaj, és tudja, felesége – Marie –
állandó
részese ezeknek az orgiáknak, miközben Woyzeck
vigyáz a gyerekre, Krisztiánra.
A szereplők száma kibővült, az egész
„panelház” szereplője lett a darabnak, a
szomszédok, haverok, kocsmavendégek töltik meg a
főhős lakását, aki üres
pillanataiban valamelyik tv-csatorna sorozatát nézi
Marie-val együtt. A műsor
néhány pillanatra megelevenedik előttünk,
legtöbbször egy krimi lövöldözési
jeleneteit látjuk.
Az
előadás 1 óra 55 perc tömény
őrület, ahol a Sztalker csoport
tagjai vonaglanak, bújnak elő a süllyesztőből, a
papírfal mögül, a nézőtéri
oldalfalakba vájt ablakokból, és tűnnek el
ugyanott. Újdonságként a kétméteres
hűtőszekrény is ki- és bejáratként
szolgál néhány zavaros jelenetnél. Az
előadásnak látványtervezője van (Vecsei
Kinga Réta), mert díszletnek nem nevezhető a
papírfalból tákolt panelszoba,
a fémdobozos italok és egyéb kellékek
használata (vajas kenyér a plafonon). De
jelmeztervező sincs, mert mindenki valami punkos rongyot hord, vagy
fürdőnadrágot, a testeket krémekkel kenik be, hogy
le lehessen borotválni őket.
Egyszóval mindez látvány, amihez
hozzájárul az izzadt testek által
kibocsátott
hő, az adrenalin-szint növekedése színészben,
közönségben. Az az érzésünk, hogy
a Woyzeck története ezúttal egy
21.
századi variánst mutat, amelyben az átlagembernek,
akinek nincs valami külön
őrülete, devianciája, csak közönséges
polgár akar lenni, már lehetetlen élni,
főként hagyományos módon lehetetlen. A
kérdés immár nem az, hogy mi az élet
értelme, hanem az, hogy „miért van az ember?”
Erre a kérdésre önmagából
kifordult válaszokat kapunk, az egyik válasz szerint a
katona azért van, mert
az Úr beleültette annak szükségét, hogy
agyoncsapassa magát.
Vecsei H.
Miklós és ifj. Vidnyánszky
Attila a huszonévesek korosztályának létező
dilemmáit vitte színre, ehhez
találta meg Büchner zseniális alapművét. Arra
a kérdésre, hogy felmenthető-e a
főhős, aki megölte feleségét, itt sem kapunk
választ, mert a darab csak addig
jut el, hogy a mai világ megadja a végletes
lehetőségét a gyilkossá válásnak.
Nem kell hozzá valami féle kirívó dolog,
elég a napi hajsza, az állandó
zaklatás, a gyenge idegzet, és a legszelídebb
ember is gyilkos lehet.
A Sztalker
csoport játékáról lehetne
több oldalas elemző kritikát írni, mivel minden
szereplőnek van saját egyéni
figurája, de ez beépül az
összjátékba, szerves egységet hoz
létre. Nagy Márk (e.h.) Woyzeck
szerepében egy
szelíd, gátlásos, állandó belső
problémákkal küzdő figurát formál meg,
valóban
ő a szürke eminenciás a bulizó társai
között. Párját Barta Ágnes
játssza, a mai lányok unott közönyével
fogad mindent,
ami körülötte zajlik, legjellemzőbb
játékeleme a rágógumi sűrű
pukkasztása. A
flúgos doktor szerepét Szabó
Sebestyén
László alakítja, neki van a legtöbb
szövege, és meglepően érthetően mondja
el, jól artikulálva a nem könnyű szöveg
fordulatait. A Kapitányt Kovács Tamás
(e.h.) hozza, fiatal,
kigyúrt testű, atléta termetű, állandóan
mosolygó fazon, egyszerre megjegyzi az
ember a fizimiskáját és nevét is: ebből a
fiúból lesz még valami! Fehér
Tibor az Ezreddobos – Marie
elcsábítója – mintha kicsit
haloványabb lett volna a tőle megszokott magas
színvonaltól. A Professzort Böröndi
Bence
(m.v.) hozta harsány alakot formálva a
figurából, Andrest, a szomszédot Herczegh
Péter (e.h.) játssza, az ő
szerepe, hogy senki nem méltányolja azt, amit mond, vagy
csinál. További
szereplők: Benedek Dániel (e.h.), Mészáros
Martin (e.h.), Szabó Nikolett
(e.h.), Bordás
Roland, Berettyán Sándor, Szép Domán
(e.h.).
Zene: Mátyássy Szabolcs, rendezőasszisztens: Trimmel Ákos.
Kellő
alázattal, türelemmel nézte
végig a közönség mindazt, amit lehet
kísérletező színháznak, esetleg
avantgárdnak tekinteni, de az is lehet, hogy mostanság
már csak így lehet, vagy
csak így kell játszani, félretéve szerzőt,
szöveget, hagyományt, eközben minden
régi és új színdarabnak saját
aurát, egyedi közeget teremtve hozni létre
valamit, ami rólunk, nekünk szól, figyelmeztet vagy
indokol valamit, esetleg
elkápráztat. A mostani előadás
elkápráztatni nem tudott, de odaszögezett
bennünket a székhez két órára.
Bemutató
előadás: 2018. április 11.
Megtekintett
előadás: 2018. június
4.
Budapest, 2018. június 7.
Megjelent a Kláris 18/6.
számában.
Földesdy Gabriella