Az
előadás minden részletében magyar
vállalkozás, és majd három évtizedet
várt arra, hogy magyar színpadra kerüljön.
A híres angol regény, Oscar Wilde Dorian Gray arcképe (1890) 1923-ban
jelent meg magyarul Schöpflin Aladár
fordításában, a
történetet 1990-ben egy szerző trió írta
át színpadra (Gunar Brauke, Ács
János, Várkonyi Mátyás), a
zenéjét Várkonyi Mátyás
szerezte. Angliában és
Németországban már játszották
régebben is. Itthon, 28 éve már játszotta a
Rockszínház vegyes kritikai fogadtatással, a
mostani bemutatóra Várkonyi Mátyás
átdolgozta a zenét, szöveget, és írt
hozzá négy új dalt is.
Oscar Wilde
regénye musical után
kiált, csak eddig nem vettük észre. A musicales
változat miatt némiképp
alakítottak a történeten. Az epikus változat
hosszan, folyamatában mutatja be a
főhős önnön szépségének
imádatát, a vágyat, hogy megőrizhesse saját
fiatalságát,
és inkább a festmény öregedjen helyette. A
fausti elhatározás a musicalben
mindezt egyik pillanatról a másikra hozza létre.
Jelentős különbség még az is,
hogy a musical angol királyi szereplőket is behoz a
történetbe, valamint Wilde
más művéből vett szereplőt (Lady Windermere), és
olyan démoni figurákat, akik
állandóan körülveszik a főhőst, ők Dorian rossz
szellemei, a színpadi orgiában
énekelnek és táncolnak, hatásuktól
nem tud szabadulni a gyenge jellemű főhős.
Az adoniszi
szépségű és tiszta lelkű
fiatalember, Dorian Gray, akinek portréját
festőbarátja, Basil Hallward festi
meg. Dorian beleszeret saját szépségébe,
mindig fiatal akar maradni, arra
vágyik, inkább a festmény öregedjen.
Újdonsült barátja, Lord Henry Wotton rossz
hatására szinte könyörtelenné
válik az emberi szenvedés iránt. Előbb csak
menyasszonyát hagyja el és alázza meg, aki
öngyilkos lesz a férfi hűtlensége
miatt, később néhány barátja miatta megy
tönkre. Szándékában áll
megállni a
lejtőn, de már nem tud, megöli festő
barátját, így kerülve el a
leleplezést.
Miközben ő maga megőrzi fiatal hamvas bőrét,
ártatlan arcvonásait, a róla
készült portré mindenki szeme elől elrejtve egyre
mélyebb barázdákat mutat,
markáns, aszkétikus arcot, sötét, gonosz
vonásokat. Dorian titokban nézi saját
lelkének
eltorzulását a portrén, környezete pedig nem
érti, miért nem öregszik ő maga.
Réthly
Attila
rendezése a zenével, tánccal egybeszerkesztett
látványos cselekmény maximális
megjelenítésére törekszik. Túri
Erzsébet
díszlettervező kihasználja a pici színpad minden
részét, sőt a nézőtér felé
terjeszkedik. Számos jelenet az előtér
fürdőkádja körül, vagy benne
játszódik.
A tér hátrafelé is nő, a hatalmas
„festmény” [videó installáció]
a színpad
hátsó részében áttetsző
függöny mögött helyezkedik el, a színpad
közepe
időnként forog, elején hatalmas süllyesztő
működik a szereplők eltüntetése vagy
épp előkerülése végett.
Színészek használják a proszcénium
páholyt, és a
ki-bejárkálás főként a
nézőtéri bejáratokat veszik igénybe. A
látvány szerves
részei a Velich Rita által tervezett
gazdagon díszített selyem-bársony-taft
anyagból készült jelmezek, a fekete szín
dominál bennük. Lénárt
Gábor játék-
és táncmester erotikus táncokat
koreografált a sokszor erotikus tónusú musical
zenéhez. Időnként ez a pici színpadi erőteljes
erotikus töltés túlterjeng a
cselekményen, az önmagukat felkínáló
hölgyek gyakori megjelenése szinte
felesleges. Kevesebb erotika több lett volna (koreográfus: Bodor Johanna), a bordéllyal
ötvözött ópium- és drogbarlang
megjelenítése szomorú aktualitást is ad a
százharminc évvel ezelőtt játszódó
cselekménynek. Az akkori „fin de siecle” dekadens
életérzése mára megnőtt,
általánossá vált, fő társadalmi
problémáink egyike lett.
Várkonyi
Mátyás zenéje elbűvöli a
teátrum nézőjét. Otthonosan érzi
magát a kamara méretű színházterem
intimitásában. A zene szárnyal, a főszereplők
mindegyike önálló áriákkal rukkol
elő, ezek rendkívül hatásosak,
fülbemászó dallamok, óriási hangerő
jellemzi
őket, ehhez a szereplők mikroportot használnak.
Hermann
Szabolcs
karmester kamara zenekarát a bal emeleti páholyban
működteti, az óriási
hangerő majd szétfeszíti a teátrum falait. Zenei
vezető: Kovács Adrián,
karigazgató: Drucker
Péter.
Kocsis
Dénes
alakítja az arisztokrata Dorian Gray fausti
figuráját. A szerepre termett,
hiszen érzékenyen szép vonásai jól
illeszkednek a figura szépségéhez, emellett
tehetséges, és sokat foglalkoztatott tagja az Operett
Színháznak. Fiatal kora
ellenére igen magabiztosan játszik, énekel. Homonnay
Zsolt játssza Lord Henryt, az „előkelő
barát” negatív karakterét jól hozza. Gubik Petra bájos Sibylként, Janza
Kata megható anyaszerepben, Csengeri
Attila kissé halovány Basil, a
festő szerepében. Kalocsai Zsuzsa
brit anyakirálynőként hatalmas hangterjedelemmel adja elő
tetszetős áriáját,
majdnem egész darabbeli szerepe ez az ária.
További szereplők: Pesák Ádám
(James, Sibyl bátyja), Dézsy Szabó
Gábor (színigazgató), Papadimitriu
Athina (Lotyótündér), Braga Nikita
(Adrien), Vásári Mónika (Lady
Windermere), Petridisz Hrisztosz (kormányos), Blénesi Zsolt (hajósinas).
Mozgóképtervező: Varga Vince.
Rendezőasszisztensek: Magyar György,
Gergely Attila, közreműködik a Budapesti
Operettszínház Zenekara.
A
Kálmán Imre Teátrum Dorian Gray
produkciója jelentős musical
bemutató, intellektuális és remek zenei
élmény a kisszámú
közönségnek. A
színház kamara méretű, de az igényes
előadás nagyszínházi színvonalú.
Oscar
Wilde regénye nem szó szerinti
átírásban kerül a nézők elé,
hiszen a regényt
jól ismerők hiányolhatják a katartikus
befejezés szellemes voltát, amely
egyetlen rövid bekezdésben állítja talpra a
paradoxonokon alapuló művet: „Mikor a
szobába beléptek, a falon függve
találták gazdájuknak egy arcképét,
ahogy legutóbb látták őt, gyönyörű
fiatalságának és szépségének
virágában. A padlón egy halott feküdt
estélyi
ruhában, késsel a szívében. Petyhüdt
volt, ráncos és undorító arcú. Csak
mikor
megvizsgálták a gyűrűit, ismerték fel, hogy
kicsoda.” Utóbbi visszaváltozás
hiányzik az előadásból, a halott Dorian arca nem
veszi át a gonosz vonásokat. (Schöpflin
Aladár fordítása.)
Bemutató
előadás: 2018. január 9.
Megtekintett
előadás: 2018. március 28.
Budapest,
2018. április 3.
Megjelent a Kláris 19/2. számában
Földesdy Gabriella
