Még el sem
kezdődik az előadás, már
meglepődünk. A díszletet nézzük, szürke,
sima oldalfalak szűk térben, magas
vaslépcső látható hátulról,
és egy dupla átjáró ajtó. Fent a
magasban plazma
tv-ét építettek be, jobboldalt vízcsap. A
kezdés pillanatában Beethoven IX. szimfóniájának Örömóda
dallama hangzik fel. A
sorban
bejövő szereplők mai civil öltözetben jelennek meg,
öltöny, vagy estélyi ruha,
Konstantin királyi palástja egy földig érő
télikabát, de látunk tarka katonai
öltözetet is. (Díszlet- és jelmeztervező: Csík
György.)
Herczeg
Ferenc Bizánca mostanság
játszódik? Nagy Viktor
rendezésében az Újszínházban
úgy tűnik, ez egy most, a 21. század elején
történő, illetve a közeljövőben
bekövetkező eseménysort vezet elénk, amire
jó, ha odafigyelünk. Herczeg
országgyűlési képviselősége idején
írta nagyszabású drámáját,
amikor szembesült
az obstrukció parlamenti gyakorlatával, a
törvényalkotás
ellehetetlenülésével.
Hazafiként, kétségbeesésében
úgy gondolta, a nemzetet saját fiai árulják
el és
viszik végveszélybe, kormányozhatatlanná
válik az ország. Ennek veszélyét
látta, amikor Bizánc 1453-as elestét vitte
színre. Lényege, hogy nem szükséges
külső ellenség egy nemzet pusztulásához, az
árulók már rég
aláásták a terepet,
az ellenségnek csak be kell vonulnia. A Bizánc
ősbemutatója 1904. április 22-én volt a
Nemzeti Színházban, monstre
történelmi drámaként ovációval
fogadta a kritika és a közönség, de
eszükbe sem
jutott, hogy az akkori jelenkor politikai
valóságát kellene meglátniuk benne.
Mindenki a több száz év előtti
történelmi eseményt méltatta a darab
kapcsán.
Azt még
Herczeg sem tudhatta, hogy
műve száz évvel később fenyegető
valósággá fog válni, nem is valami
áthallás
révén, hanem a szó szoros
értelmében. De mi már tudjuk, hisz itt kopogtat a
közvetlen szomszédunkban. Hát erről szól a
mostani Bizánc Nagy Viktor
rendezésében.
1453.
május 29-én – e napon
játszódik a dráma cselekménye –
Konstantinápoly [Bizánc] már elesett, de ezt
éppen az a Konstantin császár (Viczián
Ottó) nem tudja még, aki erejét
megfeszítve harcol a vár falain a törökök
ellen. Segítői a genovai zsoldosok, élükön
Giovannival (Szakács Tibor), a
legbátrabb és legigazabb védővel. Ám ezen a
napon Konstantin is rájön, hogy udvara, benne eddig hűnek
hitt emberei egytől
egyig elárulták, elhagyták, átálltak
az ellenséghez, sőt alig várják, hogy
Mohamed szultán emberei megérkezzenek a palota
elfoglalására. Akkor ők, az árulók
majd behódolnak a szultánnak, és ezért
jutalmat, zsíros állásokat, elismerést
kapnak. Herczeg három felvonásos drámája a
palota arany-ajtajának kinyitásával
zárul, amin bevonulnak Mohamed hóhérai, pallossal
a kezükben. Nagy Viktor
rendezése megtoldotta egy jelenettel a befejezést: a
hóhérok a szemünk előtt
gyilkolják le az ott-maradottakat, Iréne
császárnénak (Gregor Bernadett)
elvágják a torkát, és holttestét
belelökik egy
földalatti verembe. Hogy ne legyenek kétségeink a
jövőt illetően.
Ritka az olyan
színházi előadás,
amelyik egy látens jövőbeni eseményről ennyire
direkt fenyegető képet ad
elrettentésképpen [talán a
tudományos-fantasztikus regények ilyenek]. Ha
1904-ben senki nem akarta megérteni Herczeg
figyelmeztetését az akkori gyilkos
politika fenyegető voltáról, mi ma nagyon is
értjük, mi vár ránk, ha nem
védjük
meg Európát, hazánkat a korlát
nélküli muszlim bevándorlóktól. A
tét a
kereszténység és a haza megmaradása, vagy
elbukása. Mert, ahogy Giovanni, a
genovai zsoldos mondja ki közel a dráma
befejezéséhez: „Minden nemzet akkor hal
meg, ha megásta a maga sírját”.
Konstantin
„hű” emberei látványosan
tagadják meg urukat, amikor a török követek,
Ahmed khán (Jánosi Dávid)
és Lala Kalil (Incze
József) „békét ajánl”,
és egy óra gondolkodási időt ad. Spiridion
főkamarást (Vass György) csak az
üzlet érdekli, a Pátriárka (Nagy
Zoltán)
maga is hitehagyott, Notarasz fővezér (ifj.
Jászai László) megsértődött,
és lemondott. Laszkarisz tengernagy (Almási
Sándor) gyakorlott
köpönyegforgató, Lizánder költő (Szanitter
Dávid) tulajdonképpen Iréne
császárné pincsikutyája, Leonidász
– Spárta
főura – (Fehérvári Péter)
méltatlan a
spártai őseihez, Demeter nagyherceg (Beszterczey
Attila) mindig is irigyelte, gyűlölte uralkodó
bátyját. Úgy érzi, most ő
jön az uralkodói székben. Korax író (Kurkó
József Kristóf) és Krátesz
filozófus (Kanda
Pál) cinikus megjegyzésekkel ütik el a felelős
döntést. Murzafosz kalmár (Csurka
László) a koronázási
gyémántokat
venné meg, más nem érdekli. Olga nagyhercegnő (Bálizs Anett) és Zenóbia
udvarhölgy (Orosz Csenge e.h.) nem rendelkeznek
önálló véleménnyel, a
császárné
feltétlen hívei minden téren. A legnagyobb
árulás Iréne részéről éri
Konstantint, az asszony sosem szerette férjét, csak mint
uralkodót becsülte. A
vesztésre álló Konstantin már nem kell neki.
Viczián
Ottó
játssza Konstantint, külsőre nem testesíti meg a
hatalmas és nagyszerű
császárt, alacsony, kopasz, kifelé
gyengeséget sugároz. Viczián inkább
befelé
játszik, érezni a belső erőt, az
elhatározottságot, hogy tudja, mit kell tennie
e végzetes helyzetben. Szép párt alkotnak a
görög szerelmes lánnyal, Hermával,
aki szerelmes Konstantinba, vele együtt hal meg öngyilkos
harcban. Nemes Wanda Hermája visszafogott
lírai
alakítás, angyalként való
visszatérése felemelő, újszerű. Herma a
leghálásabb
női szerep ebben a férfiak által uralt
drámában. Gregor Bernadett Iréne
császárnéja kellően gonosz és
kíméletlen, de nem elég mély
alakítás [1904-ben a
szerepet Jászai Mari alakította, ami nem volt neki
való, de Jászai
beleszeretett, követelte magának Irénét].
Szakács Tibortól jól felépített
Giovanni alakítást láthattunk.
A dramaturg: Falussy Lilla, rendezőasszisztens: Szelőczey
Dóra. A finálé jelenetében is
megszólal Beethoven IX. szimfóniája,
ami így keretbe foglalja a történetet, és
rosszízű, cinikus felhangot kölcsönöz
az amúgy is letargikus, baljós cselekménynek.
Bemutató: 2018.
február 23.
Megtekintett
előadás: 2018. február
22. Nyilvános főpróba
Budapest, 2018. február 26.
Megjelent a
Kláris 18/4.
számában.
Földesdy Gabriella
