Négy
szereplő, két rész 2 és fél óra
tiszta játékidőben – na de Tennessee
Williamstől! – így már igen. Barabás
András „vadonatúj”
fordításában Valló Péter
állította színpadra. Az üvegfigurák
apró, színes,
fényben tündöklő pici állatfigurák egy
üvegezett vitrinben. A feltűnően félszeg
Laura (Lovas Rozi) játékszerei még
most is, 6 évvel a középiskola
elvégzése után.
Legelőször
azonban öccse, Tom (Porogi Ádám)
jelenik
meg a színpadon narrátorként, a
viszkisüveggel. A viszki bőven elfogy az
előadás végére, sőt. Pedig hogy
megígérte anyjának, Amandának (Kováts
Adél), hogy nem lesz alkoholista!
De hát láttunk már ilyet.
Mi
baja Laurának? Mitől biceg, miért fáj a
térde, és főként mitől ilyen félszeg?
(Az eredetiben a lány lába béna.) Pedig anyja
mindent elkövet felvidítására,
boldogulásához.
Miért
ment el az apjuk jóval korábban (16 éve),
és miért haragszik még mindig anyjuk annyira,
hogy időről időre nagyobb méretű arcképéhez
vág ezt-azt? Mellesleg az arckép
éppen az üveges vitrin fölött lóg a falon.
Hol másutt lenne a kép helye, mint a
középpontban – hiszen rendszeresen szóba
kerül az apa? (Díszlettervező: Horváth
Jenny.)
Miből
élnek? Anyja igyekszik telefonon előfizetőket találni
valami folyóirathoz, mióta
pedig a fiú is elvégezte a
középiskolát, ő tartja el a családot. De
nagyon unja
cipőraktérbeli munkáját, esténként a
mozi csodálatos világa kábítja el.
Ebben
biztosan nincs egyedül, hiszen a moziban nem ő ül
egyedül… és nem ő egyedül
vágyódik el innen messzire, kalandokra, vagy ki tudja,
mire. Minden esetre szép
verseket ír, amiket azonban nemigen értékeli a
környezete. Szinte
természetesen…
És
a mama, aki folyton meséli régi, ragyogó
történeteit, amik kedvesek lehettek
valamikor, de ma már… Laura türelmesebben hallgatja,
Tom már előre tudja, milyen
mondatok következnek, nekünk is előre jelezve. Így
némi humorként szolgál, mert
egyébként nem sok vidámsággal
találkozhatunk.
Pedig
volt egy fiú, aki tetszett Laurának az iskolában:
Jim. Sőt, Laura énekelt is a
kórusban! – de mindez a múlté, rég
nem jár sehova, szorong az élettől,
titkárnőképzőt is hamar otthagyta, ő nem képes
dolgozni járni. Jimet nem merte
megszólítani sem annak idején, hiszen ez a
fiú volt az iskola sztárja,
rajongtak érte a lányok! – Biztosan nagy karriert
futott már be, elvette azt a
bizonyos sztár-leányt…
Tom
végül is meghívja munkahelyi ismerősét
vacsorára, ha már anyja annyira
unszolja. De ő bizony nem a nővére miatt hívja meg
férjjelöltnek, hiszen alig
ismeri. Csak úgy, mert szimpatikus. Jim (Nagy
Dániel Viktor) pedig eljön. Persze, hogy az a bizonyos
Jim!
A
lány előbb csaknem hisztérikus rohamot kap megint, nem is
jön a vacsorához,
pedig anyja nagyon kitett magáért étellel is,
kinézetével is a fantasztikus
hermelin belépőjével, csodás lánykori
hosszú testhezálló ruhájával. El is
szédíti – majdnem – Jimet.
Váratlan
dolog történik: Jim beszélgetni kezd a
lánnyal a gyertyafényben (merthogy a
villanyt kikapcsolták éppen a vacsora közben), Jim a
lány elmondásai nyomán lassan
kezd visszaemlékezni a középiskolára, a
„kék cica” becenévre (térdficam
helyett),
a szereplésre, hódításokra. Nem vette el
azt az ostoba lányt (!) – ez felbátorítja
Laurát. És a lány a szemünk előtt
kivirágzik, Jimmel végül még táncol
is, és
boldog, amikor Jim megcsókolja. De azonnal lekókad:
Jimnek barátnője van, az
esküvő napját is kitűzték már. És
ezzel vége is az álmuknak. Pedig Jim valóban
nagyon rendes fiú, és ha nem is eredeti álmait
valósítja meg, de
megvalósítható, konkrét tervei vannak az
életben.
Történik
még valami? Hogyne történne.
Kétségbeesik a mama, Laura pedig összetöri a
vitrint az üvegfiguráival. Nyit vajon a
külvilág felé a lány? – Nem tudjuk meg.
Talán, bár nehéz elképzelni.
De
Tom elmegy. Nem moziba, hanem végleg, nem nézni akarja a
kalandokat, hanem
végre átélni. Viszkivel.
És
verseket ír… főleg a Zuhanásról.
Most
már van, aki megérti. Nem vállalja a
családot, anyját, beteg nővérét. De
újra
és újra eszébe juttatják az
üvegvitrinek, kirakatok minden városban, sok év
után is. A viszki sem mindig segít.
Memory play (emlék-játék).
Feltehetően megírni is keserű volt.
Jelmeztervező:
Benedek Mari, az anya ruhái mellett,
sőt ellentétben velük Laura ruhái is kifejezőek, Jim
öltönye pedig kellően
komoly benyomást tesz.
Dramaturg:
Morcsányi Géza. Fontos a
világítás
is: Baumgartner Sándor munkája.
Mi
pedig igyekszünk felocsúdni és élni
saját életünket.
Bemutató: 2017. december 16.
Megtekintett előadás: 2018.
január 6.
Budapest, 2018.
január 7.
