Mennyiben
önéletrajzi
mű az Üvegfigurák? Az író
életrajzában feltűnik egy kiemelten
szeretett húg és a családját elhagyó
apa figurája, de a részleteket nem
ismerjük. Az 1944-ben keletkezett – műfajilag
emlék-játékként aposztrofált –
színdarab miért nincs benne a magyarul megjelent
(Európa Kiadó, 1964) Williams-drámakötetben?
Mondjuk, a kiadó nem tartotta elég jelentősnek.
Williams
már 1939-ben Group Theatre-díjat nyert
egyfelvonásos
színművével (American Blues), de
még
évekig kellett a színházak
környékén dolgoznia, hol jegyszedőként, hol
szövegíróként, amíg végre
1944-ben megjelent első sikeres színdarabja, az Üvegfigurák
(The Glass Menagerie).
Az Üvegfigurák
az USA egy déli államának
kisvárosában élő,
társadalmilag lecsúszott családról
szól, az apa már 16 éve elhagyta
családját,
és nem tért vissza. A történet egy
anya-lánya-fia háromszög keserű
drámája,
amit a fiú, Tom (Porogi Ádám)
mesél
el narrátorként. Anyját és béna
lábú húgát ő tartja el, Tomnak egyetlen
szórakozása az esti mozi, anyjáé a
fiatalkori emlékek felett való
ábrándozás,
Laura húgáé pedig egy
üvegállatokból álló gyűjtemény.
Az anya (Amanda)
kétségbeesetten próbálkozik, hogy
mozgássérült lányának
biztosítsa jövőjét.
Előbb titkárnői tanfolyamra járatja, ez nem sikerül
Laura (Lovas Rozi) gátlásos,
kínosan félénk viselkedése miatt, majd
férjet
akar találni a lány számára, ám ez
is kudarcba fullad. Tom unalmas raktári
munkával tartja el anyját és húgát,
amiből folyamatosan menekülni próbál. Ő
hozza a házhoz a potenciális udvarlót, Jimet (Nagy Dániel Viktor), de mikor újabb
konfliktusba kerül anyjával, a
fiú elmenekül családjától, úgy
sejtjük, örökre, mint annak idején apja.
Hiába
Tom a főhős, a narrátor, rajta
keresztül látunk mindent, a történet
meghatározó figurája a hibás
életvitelű
anya (Kováts Adél) figurája. Ő
tesz
tönkre mindent. A csonkán, apa nélkül maradt
család élhetne szeretetben,
megértésben is, de az asszony életvitele
önző. Tom keresetéből élnek, mert ő
maga nem dolgozik, saját modelljét próbálja
rákényszeríteni gyerekeire.
Türelmetlen, arrogáns, időnként hisztis,
társasági megjelenése,
kommunikációja
nevetséges. Bár jót akar két
gyermekének, valójában szeretetlenséget
sugároz,
fia menekül tőle, lánya álomvilágot
alakít ki saját üvegállatkáival,
velük
beszélget, felnőttként is gyermeki játékot
játszik.
Elméletileg
Jim megjelenése lehetne
megoldás. Visszafojtott lélegzettel figyeljük azt a
visszás jelenetet, amikor
Tom és Jim megérkeznek a családi vacsorára,
és Amanda ráparancsol Laurára,
nyisson nekik ajtót. A lány menekülne Jim elől, mert
korábbról ismeri, sőt
szerelmes volt belé reménytelenül. Mindent
elkövet, ne kelljen ajtót nyitni,
anyja nem vesz tudomást a lelki küzdelemről,
kegyetlenül avatkozik be. Nem
rajta múlik, hogy Laura ép fizikummal ússza meg az
ajtónyitást. Az est folyamán
a két fiatal közel kerül egymáshoz, Jim
nagyszerű „terápiája”
következtében
Laura önbizalmat nyer, magabiztos, felnőtt magatartást vesz
fel, habár
meghódítani nem tudja a fiút.
Williams
tökéletes emberi drámát
visz színpadra minden művében. Hősei közt mindig van
beteg, aki jobb, emberibb
élet után vágyik, Laura és
például a Vágy
villamosának Blanche-a csak látszólag betegek,
valójában elesettek, több
szeretetet igényelnek, ők az író legjobban
szeretett figurái.
Valló
Péter
rendezésében a rokonszenv Tomé és
Lauráé. Az udvarló szerepét nyitva hagyja,
lehet, hogy valóban van menyasszonya, és ezért
hagyja magára a szeretetéhes
Laurát, akit kiszabadított őrjítő
gátlásainak rabságából, de lehet,
hogy
blöfföl, a menyasszonyt csak kitalálta, megijedt a
béna lány mellett rá váró
jövőtől. A rendezés Amandában igazi zsarnok
szülőt hoz színpadra.
A 30-as
évek egyszerű, de korántsem
szegényházi lakását Horváth
Jenny
tervezte, jelmezeit Benedek Mari. A
két nő öltözetének kirívó
ellentétét láthatjuk megvalósulni.
Míg Laura
kénytelen anyja kívánságára
világoskék tüll ruhát felvenni – olyan,
mint egy
óriás porcelánbaba –, addig anyja szinte
tüntet kacéran szabott, testhezálló
mezében, művirágokból
összeállított bolerójában. Jelmeze az
empátia hiányát
fejezi ki lánya iránt. (A kék tüllruha
még Laura „kék cica” becenevével is
harmonizál. Szellemes a szójáték, Jim a
„térdficam” szót érti
„kék cicának”,
innét származik az elnevezés.)
A négy
szerep mindegyike
kulcsfontosságú. A legkevésbé
rázós Jim figurája, akit Nagy Dániel Viktor
hoz
színre. Mértéktartó, intelligens
játékában ott a lehetőség, hogy
vőlegénységét
esetleg kitalálta, és inkább megfutamodik.
Kováts Adél rutinosan játssza a
szörnyeteg anyát, mai szemmel nézve,
viselkedése egyenesen visszataszító.
Porogi Ádám első szerepe ez a Radnótiban,
tehetséges a játéka, jól bánik
hangjával,
arcmimikája kifejező, akármit el tud játszani.
Legnagyobb feladat Lovas Rozinak
jutott Laura testileg és lelkileg meggyötört
figurájának megjelenítésére. A
színésznő végre tehetségének
megfelelő feladatot kapott, amiben megmutathatta, hogy
a legfinomabb testi-lelki árnyalatokat is képes
eljátszani. Béna lábának
mozgatása, réveteg tekintete, könnyei
meghatóak. Előttünk változik át a
rettegő, remegő szerelmes szerencsétlenségből magabiztos
nővé, akit ugyan
elhagynak, de már a maga ura tud lenni. Ennek
megtestesülése, amikor összetöri
az üvegfigurák vitrinjét.
A két
részben játszott darabot Barabás
András fordította, dramaturg: Morcsányi
Géza, a rendező munkatársa: Őri
Rózsa, világítás: Baumgartner
Sándor. A második rész
kulcsjelenetében és a fináléban
pisszenés nélküli csend, szokatlan figyelem
jellemzi a közönséget.
Bemutató
előadás: 2017. december 16.
Megtekintett
előadás: 2018. január 6.
Budapest,
2018. január 9.
Megjelent a Kláris 18/3. számában.