Nemcsak ez az
egy nap őrült
– a világ egésze az. Ebben a zavaros
világban kell megélni a jelent, ám akik az
álmokat és/vagy a jövőt kutatják, azoknak ezt
is, meg a múltat is, hiszen az
álmok olykor a múltba, vagy a gyerekkorba visznek,
esetleg még korábbi időkbe
is? – miközben szinte állandóan egy óra
ketyegését halljuk ebben az előadásban.
Részben talán azért is, mert a szerző, Beaumarchais
[Pierre-Augustin Caron (1732—1799)] órásmester fia
volt, sőt maga is kitanulta
– tehát hol halkabb, hol hangosabb
óraketyegést hallunk, már amikor nem Rossini
(A sevillai borbély) vagy Mozart (Figaro
házassága) zenéje szól. Vagy más
zenék, esetleg két gumi-futószalag
surrogása. Zeneszerző: Katona Dávid,
zenei szerkesztők: Katona Dávid és maga a rendező.
Lehet a
jövő, de lehetne a jelenünk,
egyes öltözékek szerint akár a múlt is.
Nincs földesúri első éjszaka-jog, de
van gazdagság, tulajdonlás, minden a grófé,
az Éden Vállalat egésze
szőröstől-bőröstől-emberestől
(Almaviva gróf – Schnell Ádám).
Tehát
van grófi cím is, mi több, 32 arisztokrata ős
– ami viszont Figarót – a gróf
személyi titkára itt, bár öltözete nem
erre utal (Kristán Attila) –
abszolúte nem érdekli.
Hogy miről
szól az előadás?
– nagyjából arról, amiről Beaumarchais
megírta annak idején, 1784-ben. Más kor,
más környezet, azonos problémák.
Csalás, zsarolás, szerelem – ez utóbbi
különös
hangsúlyt kap itt, először ki is mondják,
másodszor már – a befejezése körül
– csak
a dalszöveg-részlet szól róla (angolul,
feltételezve, hogy a „love” szót azért
már ismeri mindenki).
Mindez pedig
jórészt fiatal
alkotógárda műve. A rendező, Sardar
Tagirovsky Kazanyban (Oroszország) született 1985-ben.
Színészetet tanult a
Shakespeare Színművészeti Akadémián
Budapesten, a Budapest Bábszínház
stúdiójában
bábszínészként szerzett
képesítést. Jelenleg negyedéves rendező
hallgató a Marosvásárhelyi Művészeti
Egyetemen, szintén Marosvásárhelyen
drámaírást is tanul. A
„sorskomédia”, ahogyan e darab műfaját
jelölik, a
rendező és Sényi Fanni (szintén
nagyon fiatal dramaturg is) ötlete alapján született,
Beaumarchais művének
alapján pedig Sényi Fanni írta.
A
Nemzeti Színház honlapján többek
között ezt olvashatjuk erről: „egy…
távolinak
tűnő jövőben Spanyolország nagyhatalommá vált
egy A.I.DEN (Éden) nevű
vállalatnak köszönhetően. A vállalat a
mesterséges intelligencia fejlesztésével
foglalkozik, elnöke egy 21. századi gróf. Az ő
házában vagyunk”. Egyik fontos
mondata Almaviva grófnak, aki az Éden
Vállalat alapítója,
tulajdonosa, elnöke és vezérigazgatója: „Vállalatunk volt a világon az
első, amely ötvözte a
mesterséges intelligenciát az emberi érzelemmel.
Mi adtunk testet a jövő
emberének. Ők már velünk élnek. Itt vannak.
Tudásuk és empátiaszintjük
elképesztően magas. Emlékezzenek vissza, milyen
hihetetlennek tűnt ez tíz évvel
ezelőtt. Nekik köszönhetjük, hogy még nem
pusztítottuk ki egymást, hogy
élhetővé vált bolygónk.” Minden
esetre az érdekes elgondolások egyike ez.
Nos,
a gróf háza természetesen hiper-szuper: nagyon
modern kanapé és egy áttetsző
kisasztal minden berendezése, amit láthatunk. A
kanapé többször is előtérbe
kerül (a „rendezői baloldalon” – ahogyan ezt is
hangsúlyozzák). A színpad
közepén egy széles járda vezet
hátrafelé, két oldalán egy-egy
futószalag, a
futószalagok fölött egy-egy kapu.
(Díszlettervező: Dobre-Kóthay Judit). A
fényhatásoknak is különös szerepük
van az
előadásban.
Amit
látunk, Figaro álmában jelenik meg –
ám itt az álmok világával is
tudományosan
foglalkoznak. Hiszen itt van Domingo is, a tudatos-álom
kutató (Szép Domán e.h.),
tehát nem általában
álmokról van szó, hanem tudatos
álmokról. És találkozunk
Sebastiánnal is, MI
(=Mesterséges Intelligencia) kutatóval is (Szabó
Sebestyén László).
Bevezetésként
a Nemzeti Színház épületét
látjuk korábban felvett kisfilmről körül
és belül, liftben
és bárhol, főként Almaviva gróf, de
több szereplő is megjelenik, bemutatkozik.
A színház épülete kisfilmen később is
megjelenik az üres nézőtérrel. Az épület
valóban modern stílusú, most ismét
rácsodálkozhatunk.
Több
más kisfilmet is látunk
az előadás közben, ilyen a
„Suzanne-montázs” – főleg a lány (a
grófné
szobalánya, Figaro menyasszonya – Barta
Ágnes) arca a legkülönbözőbb
beállításokban, szintén a
színház előtt és a
színház épületében, vagy Antonio
(gondnok és kertész – Szarvas
József) álma.
Máskor
több, ebben az
előadásban nem játszó színész
fényképe kivetítve megjelenik mint éppen
állástalanoké (Trill Zsolt, reméljük,
hamarosan újra játszani fog).
Számos
kiszólást hallhatunk
színházról, rendezésről
általában, vagy utalást a korábbi műre, A sevillai borbélyra (1775).
Az
egész előadás igazából
hosszas (három és fél óra két
szünettel), ezt hol indokoltnak véljük, hol csak
szó szerint játéknak, ha nem is
öncélúan. De, mint kifejtik a szereplők, az
élet maga is lehet játék. Vagy álom
(„Az élet álom”). Vagy mindkettő.
Az
előadás egésze
filozofikus hangvételű, hol jól értjük, hol
még az előadás lassúsága ellenére
is nehezen követjük a nehéz mondatokat,
monológokat (Figaro és Almaviva monológjai).
Rozina
grófné (Szűcs Nelli) alakja,
játéka külön
történet is lehetne, például
lelkesedése, hogy újra fiatal lányként
jelenhet
meg a „színpadon” Suzanne-ként! –
bolondozása, futkosása a mozgó
futószőnyegen
újra és újra, főleg mezítláb,
kibontott hajjal. Tetszik neki – módjával –
Chérubin
(a grófné keresztfia – Berettyán
Nándor)
iránta való rajongása is, de férjét
szereti még mindig, és nagyon fáj neki,
hogy férje már nem viszonozza. Ezért
örülünk, hogy mégis egymásra
találtak,
legalább is egy csók erejéig biztosan…
Itt azonban
minden a grófé,
nemcsak az épület, az emberek is; de annyira azért
nem, hogy megkaphassa
„simán” Suzanne-t. És Rozina mégis
előteremti valahonnan (honnan? Hiszen neki
sincs semmije) a nagy összeget, majd a
„bírósági tárgyaláson”
beszórja a
karzatról a rengeteg pénzt, amivel Marcellina (itt
bioszoláris építész – Söptei
Andrea) zsarolja Figarót, hogy
vegye feleségül…
Japán
gésánk is van (Szabó Nikolett
e.h.), ha nem is az
előírt arcfestéssel, de a kifogástalanul
lassú, kimért, hosszas tea-készítés
ceremóniájával – talán valóban
7 perc, ahogy utalnak rá közben. Nem tudjuk, nem
mértük. De hogy robotról van szó, az
kétségtelen. Pontosabban egy „digitális
gésáról”… Ő máskor Eva is.
Nagy
Márk e.h.,
azaz Adam az egy egyik humanoid (=kifejezetten
emberszerű,
emberi alakú robot) szerepében: ő egyike a
„hiperérzékenységű” gépeknek.
Evával, aki szintén egy humanoid, képesek
rácsatlakozni hol Figaróra (az
előadás elején például), hol
Antonióra, hogy azok előhozhassák álmaikat.
És
megismerhetjük Figaro
életének addigi történetét, ha nem is
teljes részleteiben. A sokféleség
hallatán meg sem lepődünk, szomorúsága,
magánya azonban eljut hozzánk. Ezen már
az sem sokat változtat, hogy kiderül a megőrzött
zsebóra nyomán – szinte csak
amúgy mellesleg – hogy igazából ő Marcellina
pólyáskorban elveszett fia, apja
meg tán Bartolo (agykutató – Tóth
László).
Figaró
érzi, hogy ez az ő
napja, Suzanne pedig fél, hogy az övé
éppen nem. Az esküvői előkészületek
megtörténtek, Figaro házasodna, a gróf
és grófné (átmenetileg biztosan)
egymásra találtak, egymással még
táncolnak is, a vasfüggöny azonban lemegy
Suzanne háta mögött, Figaro pedig kívül
marad…?
Játszanak
még: Bazilio,
zenetanár – Bordás Roland,
Fanchette
szobalány (Antonio lánya, aki titokban Chérubint
szereti) – Katona Kinga és Pepito
Pepitánez,
színész – Rácz József.
A
jelmezek sokfélék, ahogyan a szereplők is. Az elnök
természetesen
méltóságteljesebb, erre jól szolgál
a selyemköpeny, a ruházata, de a nők ruhája
is gyakorlatilag kortalan. Jelmeztervező: Bajkó
Blanka-Alíz.
A
video Nagy Bianka munkája, az eddig
megszokottaknál talán nagyobb teret kap az
előadásban. A nézők még saját
magukat is láthatják rövid időre, máskor a
szereplőket kinagyítva, vagy éppen a
takarásban történő játékukat.
Operatőr: Grátz
Márk.
Rendezőasszisztens:
Kolics Ágota.
Persze,
szeretnénk követni,
éppen mikor mi történik, de nem mindig tudjuk,
annyiféle a történés meg a
kiszólás, bemondás. Tudatalattink azonban biztosan
folytonosan dolgozik Hogy aztán
mikorra és mi jut el a tudatunkig
is, az külön érdekes kérdés lehet, az
agykutatók (MI kutatók!) számára pedig
akár csemege.
Mit is
mondhatnánk még? Beaumarchais
darabja aktuális ma is, és úgy tűnik, marad a
jövőben is. Sajnos.
Bemutató:
2017. november 10.
Megtekintett
előadás: bemutató
Budapest, 2017. november 12.
Megjelent a Kláris 18/3. számában.
Györgypál
Katalin
