Az
alakulóban lévő színház
vendégelőadását
láthattuk a budapesti Nemzeti Színházban Rubold
Ödön rendezésében, akinek több
szálon is köze volt már Sütő
Andráshoz és e nagyhatású, gazdag
mondanivalójú színművéhez. Az Advent
a Hargitánt most is két
felvonásban
(részben) játsszák, a tiszta
játékidő nagyjából két és
fél óra. Az eredeti
szövegből tehát nem sok maradt ki, a szereplők
közül azonban elmaradtak a
székelyek, a lányok, a zenészek. Maradt
pusztán az öt fontos szereplő, a havasi
kicsi kunyhóval. A darab lelke azonban hiánytalanul
átjön minden gyönyörűséges Dalával
(Jégmadár…), népdalával (Hogyha
tudtam volna…, kezdetű és mások)
és a népzenével együtt.
Az Advent
a Hargitán c. darabnak
„színjáték” ugyan a műfaja, de
súlyos
tragédiákat hordoz. A szerelem, a
kivándorlás, a nemzet pusztulás képeit,
csekély reménnyel. A darab és ennek nyomán
az előadás ma is átütő erejű veretes
szövegével, zenéjével. A régi Nemzeti
Színház 1986-os előadása azonban
felülmúlhatatlan (később Rubold Ödön is
játszott benne), ezt be kellett látnunk
az előadás megtekintése után is, ami azonban nem
ennek az előadásnak a hibája. Mindent
megtettek az előadás sikeréért, és
végül is egyre kevesebben vagyunk, akik
láthattuk azt a bizonyos korábbi előadást.
Egyébként pedig meglehetősen ritkán
játsszák Sütő András e darabját, ami
nagy kár.
Az
előadás cselekményét nem
szeretnénk részletezni. A 20 év
elmúltát talán Árvai Rékának
a legnehezebb
bemutatnia, akinek ráadásul saját
lányát is meg kell személyesítenie. Ez most
is jól sikerült, Csáki Edinát
láthatjuk ebben a szerepben.
Zetelaki
Gábor (Csokán C. Raul Kolozsvárról) még kinézetre is fiatalabb
Rékánál, a
darab szerint egy évvel. Gábor alakja indulataiban
hiteles a leginkább, azt még
– talán – megbocsátaná, hogy
Réka hűtlen volt őhozzá, de a más
férfitól való
gyermeket már nem. Mindkét esetben (csodálatos
feltámadása után is tehát) ez
okozza pusztulását, másodszor azonban
Rékával együtt vesznek oda a Nagy
Romlásban. Természetesen ez is, mint sok más
– jégmadár, tűzmadár, a számok
–
szimbólumok is egyben, a román elnyomást, a
fizikai-lelki szenvedést, a
szabadság hiányát mutatják meg a
néphit, a népszokások nyelvén is
költőien, „míves”
szöveggel, szívünkig hatóan.
A darab
másik, legalább
ilyen fontos szála Bódi Vencelé (Csikos
Sándor alakítja Debrecenből), annak
erkölcséé, emberi tartásáé, a
várakozásé. Közvetlenül lánya,
Mária (Erőss
Ivett Andrea) visszatértére vár, bár
sejti, hogy hiába. Ahogyan a fiatalok,
Gábor és Réka egymásnak, úgy
Mária sem képes megbocsátani apjának.
Vencel azért minden
karácsonyra egy-egy újabb lámpást
készít, így az elején is már 6
lámpást
látunk, a második részben 26-ot… A kicsi
kunyhóban végül alig férnek el.
Zetelaki Dániel (Hajdu Géza Nagyváradról), akivel olykor Vencel beszélget, most
ritkábban, kevesebb szöveggel
jelenik meg, nincs közvetlen vitája például
Rékával. Indulatai, fiának féltése,
a lány, a Jégmadár elátkozása
azonban nagyon is hiteles. Hiszen az ő hangos
szavain is a nemzetféltés süt át, mint
ahogyan Bódi Vencel halkabb hangján is.
A „kiáltás jogát”
követelnék vissza – de a külföldre
távozók hazatérte a nagy
reménység. A holtak már nem térhetnek
vissza, csodák pedig ritkán történnek.
Dániel feltámadása a darab elején,
Gábor feltámasztása – itt Réka hozza
vissza
a halálból szemünk láttára, és
a darab szerint is eredendően ő találja meg
Gábor jégbefagyott testét – nos, ilyen
csodák ha történnek is, túl ritkák.
A kis erdei
kunyhó hiteles, Lenkefi Réka
díszlete. A fehér jégcsapok
az eresz fölött önmagukban jelzik már a nagy
hideget. A jelmeztervező, Kiss Zsuzsanna
eléggé puritán, népies
öltözékeket készített, a
székelyek színeire (piros, kék, fekete)
összpontosítva. Zene: Gulyás Levente.
Budapesti
bemutató: 2017. november 3.
Budapest,
2017. november 4.
Györgypál
Katalin
