A
színháznak többféle
feladata lehet, vagy több feladatot vállalhat, elemezhet,
figyelmeztethet némi
veszélyre, ami a társadalomban felmerült, vagy
félő, hogy jelentkezni fog.
Nevelhet is, teheti sokféleképpen, humorral,
gúnnyal, tragikusan, didaktikusan,
megmutatva, hogyan nézünk ki egy görbe
tükörben. A Gogol darabjában, a Háztűznézőben –
szerintem –
a Katona József Színház vállalta a
tehetetlen, bizonytalan, az önmagát nem
ismerő, döntésképtelen emberek
bemutatását egy konkrét
szituációban, amelyben
azok komikussá, nevetségessé válnak,
figyelmeztetve, hogyha nem döntünk, az is
döntés a változás ellen.
Amikor felmegy a
függöny, egy oblomovi figurát látunk.
Padkaljoszin (Fekete Ernő), a
főosztályvezető fekszik a kanapén, ami
egyébként egy elhasznált, megöregedett
darab, a takaróval együtt. Főosztályvezető meg van
elégedve magával, azt
szeretné, ha ezt mindenki tudomásul venné
és őt külön figyelemmel illetné, mert
ugye nem akármi, ha valaki ilyen magas hivatali posztot
tölt be.A szobában
érthetetlen, felesleges tárgyak tömkelege
található, egymásra dobálva. Minden
ócska, mint a tulajdonos. A szolga (Elek Ferenc), olyan, mint az ura,
semmi sem
érdekli igazán, az utasításokat
teljesíti, egyszavas mondatokban válaszol, ő
maga is ápolatlan. Díszlettel (Khell Zsolt), jelmezzel (Szakács Györgyi)
remekül bevezetett darab következik. A felvezetésből
tudjuk, hogy itt csak
telik majd az idő, de a tervezett házasságból nem
lesz semmi. Nem mindegy
azonban, hogy hogyan nem lesz semmi, ki mennyire tekinthető majd
hibásnak, és
lehet-e esetleg változtatni a helyzeten valamikor később?
Mint tudjuk, a
háztűznéző arra szolgált, hogy a felek
meggyőződjenek arról, hogy az általuk
képviseltnek megfelelő anyagi hátteret biztosít a
tervezett frigy. Ezt akarják
ellenőrizni a kérők a jövendőbeli menyasszonynál
tett látogatás során. Négy
kérő van. Már mindegyik sok kellemetlen eseményen
esett át, miközben kereste a
megfelelő menyasszonyt. Érdemes volt megismerni az
elvárásaikat. Néhány
mondattal, hanghordozással, öltözködéssel
kellett a színészeknek elérniük, hogy
mi nézők rögtön átlássunk rajtuk,
és felfedezzünk ismerős vonásokat. Mind a
négy színész ragyogóan teljesítette
a feladatot. A felsorolásukban csak azért
van az egyik előbb, mint a másik, mert másként nem
lehet írni, de mindegy
lenne, hogy kivel kezdjük. Keresztes
Tamás hajóskapitánya tragikus figura, az
első mondataitól kezdve minden megmozdulásán
jóízűeket nevetett a közönség,
mégis érezte az ember a megalkotott figura
keservét, bánatát. Tragikus élet, ha
valaki ennyire vágyik társra, és azt kell
megélnie, hogy szánalom nélkül,
könyörtelenül taszítják el – mint
maga elmondja – már több esetben. Persze,
hogy hibás, de nem látja, nem tudja, hogy mi a
hibája, és így nem tud, nem is
fog változtatni rajta. A másik vőlegény
jelölt Anucskin (Vajdai Vilmos)
olyan
elvárásokkal lép fel, amik nemcsak feleslegesek,
teljesíthetetlenek, hanem
érthetetlenek is (az ő esetében ez a humor
forrása). Ő ugyan csak oroszul tud,
de a nősülés feltételének szabja, hogy a
jövendőbelije beszéljen franciául. Mi
ez, ha nem menekülés a házasságtól?
Támasszunk teljesíthetetlen feltételt, és
akkor megússzuk a hosszú időre köthető,
felbonthatatlan házasságot – gondolja,
illetve javasolja a színpadról mindenkinek. Bezerédi Zoltán
állami
hivatalnokának elsősorban az anyagi háttér jelenti
a feltételt, ebben
következetes, ha a lehetőségek nem ütik meg az
általa elképzelt mértéket, akkor
máris olajra lép.
A negyedik kérő
Padkaljoszin, az első képből ismert „oblomovi”
figura. Nem fiatal már, itt az
ideje a nősülésnek, de semmit sem tud elviselni, ami az
eddigi henye életmódján
változtatna. Barátja (Rajkai
Zoltán) viszont szeretné, ha Padkaljoszin
élete is
rendeződne. A barát már nős. Nem panaszkodik, csak
megjelenik Padkaljoszinnál,
sok, különféle csomaggal – ezeket
fáradtan leteszi, és mi, nézők tudjuk, hogy
be van fogva, mint férj, az ügyek
intézésébe, az élete kész
rohanás, hogy
teljesítse az elvárásokat. Most
elhatározza, hogy megszervezi barátja
esküvőjét, házasságát.
Minden kérő egy
házban
gyűlik össze, a férjhez menni kívánó
Agafja Tyihonovna (Jordán
Adél) házában.
Bizony a menyasszony-jelölt sem fiatal már, elmúlt
30 éves, de viselkedésében
nyoma sincs a megfontoltságnak, az
önállóságnak. Apjának ráhagyott
vagyona is
már apadó félben van, férfi kellene a
házhoz. Agafjának jólesett tudatlannak,
sőt ártatlannak lenni ebben a sok problémát
jelentő világban. Nagynénjével
(Szirtes Ági) egy
elszigetelt világban éltek. Ahogy Agafja elmondja,
jó volt
így élni, nem rajong azért a
lehetőségért, hogy majd mások gondját is
magára
kell vállalni.
Kihez menjen a
menyasszony jelölt, kit válasszon, és ki fogja őt
választani? Folyik a
humorosabbnál humorosabb tárgyalás a
színpadon. Ezeknek a tárgyalásoknak főszereplője
Fjokla Ivanovna, a házasságközvetítő (Fullajtár Andrea). Különös
embertípust
ismerhetünk meg Fullajtár kiváló szakmai
tudásának közvetítésével,
olyant, aki
szabadon és természetesen hazudik, ezt nem titkolja, nem
tartja hibának, nem
sértődik meg. Határozott, és úgy
változtatja a véleményét, ahogy a partnere
akarja, vagy, ahogy ő feltételezi, hogy akarja.
Ekkora
társaság
igyekezete a házasság körül ugyan milyen
megoldást hordoz, mi lesz a vég?
Remek befejezés
született azzal, hogy végül Padjalkoszin
megkéri az öregecske leány kezét, aki
nagyon boldog. Mindenki elmegy az ezzel kapcsolatos feladatokat
ellátni, a
menyasszony öltözni, a barát szervezni a menyegzőt.
Egyedül maradván, egy remek
monológban lassan visszatáncolva főhősünk megint
menekülésre fogja, de minden
ajtó zárva, és ekkor a falon hihetetlen
módon megjelenik egy ablak, amin
keresztül még kiugorva, megmenekül a
házasságtól. A menekülés nem ismer
korlátokat, tudjuk meg.
Az utolsó
néma képben
az oblomovi állapot megint uralkodóvá
válik, Padjalkoszin visszafekszik a
kanapéra, betakaródzik, a szolga visszaül a sarokba,
tovább él a tehetetlenség,
a henyeség, a lustaság.
Igaz, a keretek, a
szereplők megnevezése, foglalkozása régies,
általunk már nem ismert. Az
otthonülő 30-as leány, a
házasságközvetítő, a hivatalnokok
rendkívüli
tisztelete, a háztűznéző sem bevett 21. századi
szokás. Mégis minden
pillanatban rólunk is szól a darab.
Észrevehetjük a mai eseményeket, a
körülöttünk játszódó
történéseket a felmutatott görbe
tükörben. Gogol idejében
nem volt ennyire aktuális a probléma, a
házasságtól való félelem, ami
végül a
magányhoz, a megkeseredettséghez vezet. Ma viszont egyre
többet halljuk, hogy a
30 évesek, vagy ezen is túljutottak hangoztatják,
hogy ők még nincsenek
felkészülve a házasságra, egy másik
emberrel való együttélésre, az ebből
következő változásokra, hogy például
pici emberek szaladgáljanak körülöttük,
azokról is felelősséggel gondoskodni kelljen. A
közönség megfigyelhetően
olyankor nevetett a legjobban, amikor a ma sokat hallott, a mai korban
a
házassági menekülőktől hallott mondatokat fedezte
fel a szövegben.
Kellemesen
modernizált, de a régi környezetet megőrizve, remek
színészi játékot láttunk.
Hálásak lehetünk a darab rendezőjének, Ascher Tamásnak.
Bemutató: 2017.
október 7.
Budapest, 2017.
október 20.
Tóth
Attiláné