Arthur
Miller klasszikus
színművét elég gyakran játsszák,
és általában valamennyi
előadás figyelemreméltó – de valamennyi
más-más okból. Willy Loman
belépésének–
hazatérésének – módja
általában meghatározó. A Nemzeti
Színházban most Csiszár Imre az Ungvári Tamás
fordításában ismert darabot rendezte meg
hagyományos
díszletekkel (Szlávik István),
hagyományos stílusban, hatásosan és
emlékezetesen.
Blaskó
Péter
átélt játékáról az első
pillanatban meggyőződhetünk. Előttünk áll
Lomanék háza,
nekünk balra a hálószoba, aztán egy kis
üres tér, majd jobbra a konyha, fölötte
a fiúk hálószobája, a már fekvő
fiúkkal. Nos, e konyha egészét két
hevederrel a
vállán húzza be Blaskó, így
kerül színre – majd összekapcsolja a
hálószobával. Mindenképpen
érdekes megoldás.
A ház
előtt, így mielőttünk
is szikárrá száradt, repedezett föld,
körül pedig amerikai plakátok az
(amerikai) álomról, kocsikról,
házakról. A díszlet többi részlete is
megfelel
Miller előírásainak, az óriási, itt
sötétkék hűtőszekrénnyel együtt.
Kivételt
képez a nagy hinta a bostoni szállodai szobában. A
két másik helyszín is –
Wagner irodája és később Charley
irodájának előszobája – függönnyel
eltakart,
csak az adott jelenetek alatt kerülnek szemünk elé.
Érdekes
a szereposztás ez
alkalommal is. Linát, a szerető-aggódó
feleséget Bánsági Ildikó
játssza abszolút hitelesen, féltőn,
odaadással.
Hiszen Willy már nem fiatal, és 36 éve
szolgálja ki a céget, azóta utazik
naponta, hogy áruival ügynököljön,
miközben egyre saját álmait szeretné
megvalósítani. Igazából ő maga úgy
látja, úgy akarja látni, hogy
ezek megvalósulnak: ő maga sikeres, mindenhol
ismerik és szeretik, a cégbe majdnem bevették
társnak, a házat már majdnem
kifizették, fiai pedig boldogulnak… majd. Mert lelke
mélyén pontosan átlátja a
helyzetet, vagy inkább átlátná. Ehelyett
álmaiba menekül, és ahogy egyre
kevésbé becsülik kora miatt, egyre inkább
kifesti az álmokat. Linda szerint
halálosan kimerült a folytonos
küszködésben, de nincs tartalékuk,
muszáj még
mindig pénzt keresnie. Fiaira ugyanis nem
számíthat, mindkettő link. A kisebbik
sorsa egy fokkal kevésbé bántja, az
legalább dolgozik, csak éppen lányokra
költi a pénzt, nem képes megállapodni.
Nagyobbik fiának, egykori büszkeségének
sorsa azonban érthetetlen a számára, csak
csalódást okoz, csak a viták,
veszekedések vannak kettejük közt, már amikor
Biff (Nagy Márk e.h.) egyáltalán
otthon van. Mindez akkora fájdalom
számára, hogy nem is képes szembenézni a
tényekkel. Blaskó megformálásában ez
sokszor és nagyon plasztikusan mutatkozik meg. Újra
és újra egyszerűen hinni
akar bármilyen mesében, pedig úgy
érezzük, ő maga nem hiszi, csak hinni szeretne.
Biff ezért próbálkozik újra és
újra hiába, hogy megértesse magát
apjával, saját
magát lássa apja szemében, de ez
nyilvánvalóan nem sikerülhet neki, apja egész
lelkével áll ellen.
Happy, a
fiatalabb, kissé
léhűtő fiú szerepét Mátyássy
Bence
játssza, nagy „dumájával” el is
hisszük, hogy leveszi a lányokat a lábukról.
Biff szerepe jóval összetettebb. Előttünk döbben
rá, hogy ő (alighanem)
kleptomániás, hiszen semmi oka nem volt arra, hogy
régi „ellenfelének” –
egykori munkaadójának – az aranytollát
elhozza, sőt nem is volt akkor
tudatában, hogy elemelte. Ideges, érzékeny
fiút, fiatal férfit látunk, aki még
ma, 15 év távlatából sem képes
megbocsátani apjának, hogy megcsalta anyját,
Lindát
egy eléggé kihívó nővel (A nő – Tóth
Auguszta) egy távoli szállodában. Igaz,
feltehetően ezt sem tudták
megbeszélni „normálisan”, hiszen apja mindig
mindent hárított és hárít ma is,
ami nem felel meg álmainak. Biff hiába boldog egy farmon,
apja ezt nem
értékeli, nem is érdekli.
Loman egyre
Bent, már
meghalt sikeres bátyját (Ben bácsi – Bodrogi
Gyula) kérdezgeti, ő hogyan csinálta a dzsungelben, ő
hogyan gazdagodott
meg – aztán tudjuk, Willy a városi dzsungelben
akart karriert csinálni. A kertben
egykor virágok is nyíltak, zöldséget is
termeltek. Újra és újra ez jár
fejében:
magokat kell venni, elvetni!
Willy Loman
élete már
romokban: állásából a nyegle fiatal
főnök, Howard Wagner (Schnell Ádám)
fix fizetésű állás helyett végleg
elbocsátotta, hiába
tartotta még ő keresztvíz alá. Charley-nak (Szarvas
József), akire, ha nem is hajlandó bevallani,
féltékeny, nem hajlandó dolgozni,
inkább elfogadja a havi kölcsönöket, mert
még egy utolsó, nagy álom hajtja. Felcsillan
a szeme, kivirul, ha erre gondol: túljár mindenki
eszén, kifizeti az
életbiztosítás utolsó
részletét, majd életét feláldozva
gazdaggá teszi imádott
családját. (Hiába figyelmezteti Charley, hogy ez
értelmetlen, ezt sem hallja
meg.) Kivált, hogy fia, Biff „neki sírta el
bánatát” – éspedig azt, hogy ő maga
egy „senki”. (Na persze, apja álmaihoz képest
ki ne lenne az?) De ez nem számít,
apja meg sem hallja, csak azt érzékeli, hogy fia szereti
őt – semmi más nem
fontos. Sőt, az újra eleredt esőben, késő este elveti
azokat a bizonyos magokat…
Családja,
Charley és annak
valóban sikeres és okos ügyvéd fia, akit
fiatal korában annyira kinevettek (A
komoly Bernhard – Fehér Tibor),
egyformán nem értik, miért is halt meg. Más
nincs is ott a temetésén. Miller
beleírta a drámába, itt csak előre
sejthetjük, hogy az életbiztosítást nem
fogják kifizetni a családnak, mert
nyilvánvaló az öngyilkosság ténye.
Felesége
legalább ennyire nem érti – pedig számos
alkalommal ő hajtotta tovább
Loman álmait, együtt játszotta vele a
végül halálba vezető játékot.
„Pont most,
amikor már a ház utolsó részletét is
kifizették.”
Játszanak
még: Miss Forsythe
– Barta Ágnes, Jenny, titkárnő
(Charley-nál) – Vas Judit Gigi m.v.,
Stanley, pincér – Herczegh Péter
e.h., aki megértő is, becsületes is – Willy Loman
zsebébe visszacsúsztatja a
dollárt, Letta – Szabó Nikolett
e.h.,
Pincér – Baumann Marcell e.h.
Jelmeztervező:
Szakács Györgyi, zenei
összeállító: Csiszár
Virág. Dramaturg: Kulcsár Edit
(keveset húztak az eredeti
darabból).
Bemutató:
2017. október 1.
Megtekintett
előadás: 2017. október 16.
Budapest,
2017. október 18.
Megjelent a Kláris 18/2. számában
Györgypál
Katalin