SZÍNHÁZ

HAMLET

Vígszínház

A történetet ismerjük, azon csak aprócska változtatásokat tettek. Ilyen például, hogy a halott király szellemét és gyilkosát, Claudiust ugyanaz a színész játssza, Hegedüs D. Géza, vagy, hogy Fortinbras nő (Gilicze Márta), a sírásók is nők (Kútvölgyi Erzsébet és Venczel Vera – zseniálisak!). A színészek csoportját egy színész képviseli, Hajduk Károly, és elmondja József Attila Levegőt! című versét, amivel óriási sikert arat, megáll a levegő, és a nézők nem akarják abbahagyni a tapsolást (a darab kellős közepén!!)

A rendezés megfelel a modern színjátszás követelményeinek és annak az igénynek, hogy a klasszikusok veretes szövegét és játszási stílusát a mai közönségnek elfogadhatóvá tegye. Miért? Miben más a „mai közönség”? A tartalmat a látvány sokszínűségének támogatásával fogadja be szívesen, legalább is a színházban, de még a tudományok esetében, a tanítási órákon is. Eszenyi rendezésében még az interaktivitás is helyet kap, Hamlet nemcsak a szereplőket dobálja meg a labdákkal, hanem a nézőket is, ők is ugyanolyan emberek, mint akiket a színen lehet látni. Többször megáll a darab, fény világít a nézőkre, és hozzájuk beszél Hamlet, megbeszéli, amit gondol. Hasonlóan, a király imáját is teljes fényben hallgathatjuk végig Hegedüs D. Géza (Claudius) remek, elgondolkoztató előadásában.

Ifj. Vidnyánszky a Hamlet. Ezt az alakítást a rendező és az egész stáb neki csinálta, így azt is mondhatjuk, hogy ez az ifj. Vidnyánszky darabja lett, jutalom neki és a nézőknek. Azon persze elgondolkozhatunk, hogy neki is jutalom-e. A díszletként „szereplő” fémszerkezeten való eligazodás, megfelelő használata komoly munka. Nem arról van szó, hogy meg lehet-e ezt tanulni, hanem arról, hogy az egyébként is fontos szövegmondást állandóan változó, mozgó és a mozgásban magas szinten részt vevő színész előadását mennyire szükséges duplán, sőt triplán megterhelni. A feladatot ifj. Vidnyánszky remekül oldja meg – ez nem vitás, de ülve a nézőtéren tele aggodalommal néztünk és figyeltünk, nehogy valami baja essen. Ereszkedő fémrendszer alól mászott ki, ugrott fel rá stb.

Azon is elgondolkozhatunk, hogy biztos, hogy jutalom ez az előadás a nézőnek? Mély áhítattal hallgatjuk Hajduk Károly versmondását, levegőt is alig merünk venni, vagy figyeljük a király imájának minden szavát, hangsúlyát, még fel sem ocsúdunk, amikor Hamlet valami lehetetlen helyzetben támad meg minket, lecsúszik a magasból szövegmondás közben, vagy felugrik egy emelkedő díszlet elemre.

A legborzasztóbb részlet a második részben következett. Gertrúd és Hamlet emlékezetes „kettőse”. Már a szünetben aggódva néztük, hogy a színpad elején levő tartályt slagból töltik vízzel. Nem éppen ide tartozó megjegyzés, de a színész szempontjából nagyon fontos lehet: a víz nyilván hideg. Ebben a vízben folyt az egyébként is megrázó és nagyon kellemetlen, de igen fontos „beszélgetés”. Börcsök Enikőt mint Gertrúdot, vagyis az anyját húzgálta Hamlet, hol a lábánál fogva, hol a fejét a vízbe szorítva. Egy anyának a fia szavai által szembesülni az igazsággal, a felelősséggel, erkölcsileg megengedhetetlen változások megítélésével önmagában is megrázó, ezt jól tudta Shakespeare. Ez egy olyan szituáció, aminek önmagában is megrázónak kell lenni, mert az egész előadás egyik legfontosabb mondanivalója hangzik itt el. Mihez kellett a víz?

Csodálatos volt a szöveg Forgách András jóvoltából. Ahol kellett, modernizálta, elkerült minden felesleges hatásvadászatot. Vannak részek a klasszikus szövegben, amelyeket iskolában, vagy színházlátogatás során megjegyeztünk. Ezt tudja Forgách is, ezeket a részeket megőrizte. Örömmel ismerhettük fel a régi kedves vagy fontosnak tartott egy-két sort, mondatot. A néző ilyenkor megnyugszik, örül, hogy jól emlékszik, de észreveszi, hogy általában a szöveg könnyebben érthető, közelebb van hozzá.

Remek volt Fesztbaum Béla Poloniusa. Szakított az eddig megszokott túljátszással, a ripacskodással, amellyel azt akarták kifejezni, hogy mindenütt ott van, hajlong, ügyeskedik, így aggódik fiáért és lányáért a Helsingörben kialakult feszült helyzetben. Fesztbaum hideg, racionális Poloniust alakított, elegáns, udvarias diplomatát. Sokkal elfogadhatóbb a mai viszonyok között az érdekegyeztető, határozott Polonius.

Eszenyi Enikő, a rendező teljes élettapasztalatával, szakmai tudásával hozta létre az utóbbi idők hazai Hamlet aktualizálások legjobbikát. Nem lehetett könnyű, meg kellett küzdeni a régi nagynak tartott előadások idő által megszépített emlékezetével. Ezt csak úgy lehet elképzelni, ha abból indul ki, hogy van Shakespeare, Forgách és Eszenyi, és ezután jönnek az előadás egyedi pillanatai. Tudnia kellett, hogy a nézők mindegyike nem képes elvetni a régi emlékeket, ha beül a nézőtérre. Velük is el kellett fogadtatni a modern sajátosságokat és ez azért – legyünk őszinték – legtöbb esetben sikerült.

A rendezőnek szüksége volt kitűnő dramaturgra, Vörös Róbert megfelelt ennek a feladatnak, ugyanígy láthatóan harmonikus együttműködés jellemezte a felkészülést a díszletet készítő Antal Csabával és Pusztai Judittal, aki a jelmezeket készítette.

Az első napi előadást láttam, remélem a dinamikája a darabnak a későbbiekben is megmarad.

Végül egy olyan eseményt említek, amihez hasonlók mindig bevonulnak a színháztörténetbe, néha nagyobb hangsúlyt kapva, mint a fontosabb részletek. Az előadás közben Hegedüs D. Géza kezéből kiesett egy folyadékot tartalmazó üveg, ráadásul a szín közepén, összetört, a folyadék szétfröccsent és az üvegdarabok szétszálltak. Egy ilyen összetakarításról mindannyiunknak van saját élménye. Most mindezt előadás közben három ember igyekezett elvégezni. Ez a kis baleset is egyedivé tette azt az előadást, amelyiken részt vettem.

Ifj. Vidnyánszky Attilának további sikereket kívánva, kérem, pihenjen sokat. Az egész társulat munkáját megköszönve, kívánok sok-sok előadást a Hamletből.

Bemutató: 2017. október 1.

Budapest, 2017. október 7.

 Tóth Attiláné dr.