Csehov
színművében tág teret kaphatna a rossz
értelemben vett, sekélyes pszichologizálás
(burn out, depresszió belemagyarázása stb.), ha
belemennénk, de nem tesszük. Nem
szabad. Mint ahogy az előadás sem teszi (Spiró György
fordításában, dramaturg Sényi Fanni. Az azért
talán nem mellékes, hogy éppen Spiró
György fordította újra Elbert János
után.) Lukáts
Andor kiváló
rendezése rendre meghagyja bennünk,
nézőkben a kérdőjeleket, mint Csehov is, aki a
drámát 1887
szeptemberében-októberében írta, valamivel
később még átdolgozta. Csehov ezt
írta: „Az olyan emberek, mint Ivanov, nem oldják
meg a kérdéseket, hanem
elbuknak súlyuk alatt.” (Idézik a Sirály. Színművek, 1887-1904. c. kötetben.)
Kérdezni is tudni kell, és Ivanov
túl súlyos kérdéseket tesz fel saját
magának. 1887-ben Csehov 27 éves volt, még
nem a „bölcs” korban. És éppen a
válaszok elmaradása adja igazi mély
értékét
ennek a darabnak is.
Anna
Petrovna (Bánfalvi
Eszter) sorsa – aki
eredetileg,
„kikeresztelkedése” előtt Sára volt –
elég jól
követhető-„magyarázható”:
beleszeret a ragyogó intellektusú, tevékeny
és művelt Ivanovba (Bányai Kelemen Barna hiteles
játékában), elhagyja érte
családját,
vallását, hozzámegy Ivanovhoz, hozományt
nem kap természetesen, megbetegszik,
és lassan férje sem szereti már, ami
meggyorsítja a betegség lefolyását. Mi
már
ötéves házasként, betegen ismerjük meg,
de még olykor felbukkan játékos kedve,
okossága.
Szása (Hartai
Petra), Ivanov
barátjának és
távolabbi szomszédjának, Lebegyevnek (Endrődy
Krisztián) a lánya
már korábban beleszeret Ivanovba, akkor még rajong
érte a lány, most már, 20
évesen, valóban beleszeret, és ez a szerelem
lassan „tevékeny szerelemmé”
alakul, ahogyan ő nevezi. Anna halála után szerelmük
elmélyül, férjhez menni készül
Ivanovhoz, hogy „megmentse”. A búskomor férfi
mellett azonban lassan ő is
búskomorrá válik. Sok mindent, amit Csehov ekkor a
nőkről gondol, ő mondja ki;
például, hogy a férfi számára a
szerelem (a kapcsolat) harmadrangú, a nő számára
azonban minden: az élet. Ma már tudjuk, 130 évvel
ezelőtt még talán ez sem volt
közismert.
És a
szemünk előtt alakul, vagy éppen hogy nem alakul a
többiek sorsa itt, vidéken,
Ivanov birtokán, vagy Lebegyevéknél. A
vodkázás, a kártya, az
érdekházasságok
megkötésének kifundálása,
pénzgyűjtés (bankár módra, mint Lebegyev
fösvény
felesége, Zinaida Szavisna - Németh Judit – teszi,
akinek Ivanov is sok pénzzel tartozik már), vagy az
örökös bolondos ötletek
gyártása (mint az életvidám Borkin – Kálmánchelyi
Zoltán –,
Ivanov távoli rokona és főleg
jószágigazgatója).
És
persze Ivanov, aki egyetemet végzett Moszkvában, itt
hivatala van és
földbirtokos, tevékeny volt, lelkes évekig,
aztán egyszerre csak, hirtelen mindent
abbahagy, semmi nem érdekli, erőtlen lesz és apatikus 35
évesen. Undorodik
magától, a világtól. Ugyanakkor
Szása iránt nem közömbös… Azt is
jól tudja, mit
gondolnak róla a többiek, a lányt kivéve:
Annát a várható vagyon miatt vette
feleségül, és mivel csalódott, nem
érdekli Anna betegsége és közelgő
halála sem,
Anna halála után pedig újranősül, vagyonos
lányt vesz el… és persze mélyen
elítélik
mindezért.
Ő maga
azonban mindezt másképpen éli meg. Nem érti
rosszkedvének okát, nem tudja, mi
történik vele, miért vált erőtlenné,
miért adott fel mindent, amiért korábban
oly lelkes volt és annyit dolgozott. Bűnösnek véli
magát azért is, amiért már
nem szereti Annát.
Szása
is szeretné őt megérteni, megmenteni, ehelyett ő is
letört és rosszkedvű lesz… de
azért mindenáron szeretné az esküvőt.
Ivanov
megérkezik „esküvőre öltözve” –
és rá akarja venni Szását, hogy a
lány mondja
le az esküvőt. Merthogy hirtelen magához tért, lett
annyi életereje, hogy
belássa: nem teheti tönkre Szása
életét is. Annyi életereje lett, hogy főbe
lője magát végre, de a további élethez,
küzdelmekhez gyengének érzi magát.
„Muszáj volt meghalnia Ivanovnak?” –
kérdezhetnénk ugyan, de nem tesszük. Ő
maga így érezte, ezzel nem is lehetne vitába
szállni.
Több
kifejező dalt is hallhatunk Sárától (talán
egy zsidó dal ez), és oroszul
Ivanovtól. Boldogtalanság, fájdalom érződik
belőlük. Vagy a színen meg sem
jelenő szakácsnők énekelnek oroszul, mulatozva kicsit. (Zenei
szerkesztő, zeneszerző: Horváth
Dániel.)
Olykor
elnyújtott mozzanatokat
élvezhetünk: amikor a „külső fény
lekapcsoltatása” helyett a nézőtér
fényei
gyulladnak ki, és mi (másod)percekig nézünk
farkasszemet a színészekkel. Vagy
éppen a legutolsó tragikus pillanatban háromszor
is próbálkozik Ivanov, hogy
elsüljön a pisztolya, szinte humoros
jelenetkévé válik halála, a többiek az
üvegajtón át nézik
rémülten…
A jelmezeket
tekintve keverednek a kissé régebbi
stílusúak és a maiak (különösen a
mai
magassarkú cipők és Szása sortja zavaró
kicsit, de általában tekintve
kifejezőek. (Jelmeztervező: Pető Kata.) A
díszlet a sok szürkével, lepusztultsággal
(Ivanovék kertje) vagy sivárságával
(Lebegyevék fogadóterme) szintén kifejezőek. (Díszlettervező: Khell
Csörsz.)
A zene
kiváló, sajnos nem tudható, pontosan mik a
zeneszerző zeneszerzői alkotásai.
További
szereplők: Annát Sabelszkij gróf (Szerémi
Zoltán) szórakoztatja
magányában,
és szánja is sorsát; ugyancsak mély
szánalommal van Anna iránt fiatal orvosa,
Lvov (Kenderes Csaba). A kissé
kihívó
Babakinát Nagy Cili játssza, aki
kellő módon összetörik, amikor a
vőlegény-gróf a szemébe vágja, mennyire
gyűlöli.
Játékukkal
teljessé teszik
az orosz vidéki életvitelt a kisebb, de kifejező
szerepekben:
Koszih
– Kelemen Zoltán, Avdotya Nazarovna
– Fekete Linda, Jegoruska
– Jámbor
Nándor, Gavrila
– Szabó
Róbert Endre, Pjotr/3.
vendég – Vass Szilár, 1.
vendég – Horváth
Dániel, 2.
vendég – W. Farkas
László, 4. vendég
– Ostyola Zsuzsa, 5. vendég
– Varga
Máté és
6. vendég – Pados Bernát.
Az eredetileg
négy
felvonást két részben játsszák, 2
óra 40 percben. percben – a megérdemelt nagy
sikerrel.
Bemutató: Szombathely,
2017. március 3. 19 óra, Nagyszínpad
Megtekintett
előadás: Budapest, 2017. szeptember 4.
Budapest,
2017. szeptember 06.
Megjelent a Kláris 18/1.
számában.
Györgypál
Katalin