Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

IVANOV

Weöres Sándor Színház, Szombathely

Vidéki Színházak Fesztiválja, Thália Színház

Csehov színművében tág teret kaphatna a rossz értelemben vett, sekélyes pszichologizálás (burn out, depresszió belemagyarázása stb.), ha belemennénk, de nem tesszük. Nem szabad. Mint ahogy az előadás sem teszi (Spiró György fordításában, dramaturg Sényi Fanni. Az azért talán nem mellékes, hogy éppen Spiró György fordította újra Elbert János után.) Lukáts Andor kiváló rendezése rendre meghagyja bennünk, nézőkben a kérdőjeleket, mint Csehov is, aki a drámát 1887 szeptemberében-októberében írta, valamivel később még átdolgozta. Csehov ezt írta: „Az olyan emberek, mint Ivanov, nem oldják meg a kérdéseket, hanem elbuknak súlyuk alatt.” (Idézik a Sirály. Színművek, 1887-1904. c. kötetben.) Kérdezni is tudni kell, és Ivanov túl súlyos kérdéseket tesz fel saját magának. 1887-ben Csehov 27 éves volt, még nem a „bölcs” korban. És éppen a válaszok elmaradása adja igazi mély értékét ennek a darabnak is.

Anna Petrovna (Bánfalvi Eszter) sorsa – aki eredetileg, „kikeresztelkedése” előtt Sára volt – elég jól követhető-„magyarázható”: beleszeret a ragyogó intellektusú, tevékeny és művelt Ivanovba (Bányai Kelemen Barna hiteles játékában), elhagyja érte családját, vallását, hozzámegy Ivanovhoz, hozományt nem kap természetesen, megbetegszik, és lassan férje sem szereti már, ami meggyorsítja a betegség lefolyását. Mi már ötéves házasként, betegen ismerjük meg, de még olykor felbukkan játékos kedve, okossága.

Szása (Hartai Petra), Ivanov barátjának és távolabbi szomszédjának, Lebegyevnek (Endrődy Krisztián) a lánya már korábban beleszeret Ivanovba, akkor még rajong érte a lány, most már, 20 évesen, valóban beleszeret, és ez a szerelem lassan „tevékeny szerelemmé” alakul, ahogyan ő nevezi. Anna halála után szerelmük elmélyül, férjhez menni készül Ivanovhoz, hogy „megmentse”. A búskomor férfi mellett azonban lassan ő is búskomorrá válik. Sok mindent, amit Csehov ekkor a nőkről gondol, ő mondja ki; például, hogy a férfi számára a szerelem (a kapcsolat) harmadrangú, a nő számára azonban minden: az élet. Ma már tudjuk, 130 évvel ezelőtt még talán ez sem volt közismert.

És a szemünk előtt alakul, vagy éppen hogy nem alakul a többiek sorsa itt, vidéken, Ivanov birtokán, vagy Lebegyevéknél. A vodkázás, a kártya, az érdekházasságok megkötésének kifundálása, pénzgyűjtés (bankár módra, mint Lebegyev fösvény felesége, Zinaida Szavisna - Németh Judit teszi, akinek Ivanov is sok pénzzel tartozik már), vagy az örökös bolondos ötletek gyártása (mint az életvidám Borkin – Kálmánchelyi Zoltán , Ivanov távoli rokona és főleg jószágigazgatója).

És persze Ivanov, aki egyetemet végzett Moszkvában, itt hivatala van és földbirtokos, tevékeny volt, lelkes évekig, aztán egyszerre csak, hirtelen mindent abbahagy, semmi nem érdekli, erőtlen lesz és apatikus 35 évesen. Undorodik magától, a világtól. Ugyanakkor Szása iránt nem közömbös… Azt is jól tudja, mit gondolnak róla a többiek, a lányt kivéve: Annát a várható vagyon miatt vette feleségül, és mivel csalódott, nem érdekli Anna betegsége és közelgő halála sem, Anna halála után pedig újranősül, vagyonos lányt vesz el… és persze mélyen elítélik mindezért.

Ő maga azonban mindezt másképpen éli meg. Nem érti rosszkedvének okát, nem tudja, mi történik vele, miért vált erőtlenné, miért adott fel mindent, amiért korábban oly lelkes volt és annyit dolgozott. Bűnösnek véli magát azért is, amiért már nem szereti Annát.

Szása is szeretné őt megérteni, megmenteni, ehelyett ő is letört és rosszkedvű lesz… de azért mindenáron szeretné az esküvőt.

Ivanov megérkezik „esküvőre öltözve” – és rá akarja venni Szását, hogy a lány mondja le az esküvőt. Merthogy hirtelen magához tért, lett annyi életereje, hogy belássa: nem teheti tönkre Szása életét is. Annyi életereje lett, hogy főbe lője magát végre, de a további élethez, küzdelmekhez gyengének érzi magát. „Muszáj volt meghalnia Ivanovnak?” – kérdezhetnénk ugyan, de nem tesszük. Ő maga így érezte, ezzel nem is lehetne vitába szállni.

Több kifejező dalt is hallhatunk Sárától (talán egy zsidó dal ez), és oroszul Ivanovtól. Boldogtalanság, fájdalom érződik belőlük. Vagy a színen meg sem jelenő szakácsnők énekelnek oroszul, mulatozva kicsit. (Zenei szerkesztő, zeneszerző: Horváth Dániel.)


Olykor elnyújtott mozzanatokat élvezhetünk: amikor a „külső fény lekapcsoltatása” helyett a nézőtér fényei gyulladnak ki, és mi (másod)percekig nézünk farkasszemet a színészekkel. Vagy éppen a legutolsó tragikus pillanatban háromszor is próbálkozik Ivanov, hogy elsüljön a pisztolya, szinte humoros jelenetkévé válik halála, a többiek az üvegajtón át nézik rémülten…

A jelmezeket tekintve keverednek a kissé régebbi stílusúak és a maiak (különösen a mai magassarkú cipők és Szása sortja zavaró kicsit, de általában tekintve kifejezőek. (Jelmeztervező: Pető Kata.) A díszlet a sok szürkével, lepusztultsággal (Ivanovék kertje) vagy sivárságával (Lebegyevék fogadóterme) szintén kifejezőek. (Díszlettervező: Khell Csörsz.)

A zene kiváló, sajnos nem tudható, pontosan mik a zeneszerző zeneszerzői alkotásai.

További szereplők: Annát Sabelszkij gróf (Szerémi Zoltán) szórakoztatja magányában, és szánja is sorsát; ugyancsak mély szánalommal van Anna iránt fiatal orvosa, Lvov (Kenderes Csaba). A kissé kihívó Babakinát Nagy Cili játssza, aki kellő módon összetörik, amikor a vőlegény-gróf a szemébe vágja, mennyire gyűlöli.

Játékukkal teljessé teszik az orosz vidéki életvitelt a kisebb, de kifejező szerepekben:

Koszih – Kelemen Zoltán, Avdotya Nazarovna – Fekete Linda, Jegoruska – Jámbor Nándor, Gavrila – Szabó Róbert Endre, Pjotr/3. vendég – Vass Szilár, 1. vendég – Horváth Dániel, 2. vendég – W. Farkas László, 4. vendég – Ostyola Zsuzsa, 5. vendég – Varga Máté és 6. vendég – Pados Bernát.

Az eredetileg négy felvonást két részben játsszák, 2 óra 40 percben. percben – a megérdemelt nagy sikerrel.

Bemutató: Szombathely, 2017. március 3. 19 óra, Nagyszínpad

Megtekintett előadás: Budapest, 2017. szeptember 4.

Budapest, 2017. szeptember 06.

Megjelent a Kláris 18/1. számában.

Györgypál Katalin
♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©