A
„három Bartók”
most
nem az a három Bartók-mű, amit
évtizedekig így ismertünk. 1945 után
hosszú évekig a Kékszakállút
és a két balettet adták egy este, aztán
egyszer csak
soknak találták a három művet egyetlen
estére, és az egyik Bartók-műhöz
hozzácsaptak valami más egyfelvonásost, pl. a Kékszakállúval ment egy estén
a Mario
és a varázsló c. Vajda János opera
(1988), ami szintén egyfelvonásos. Most
ismét három Bartók van együtt, de
másképp. A
fából faragott királyfi az első, A
csodálatos mandarin a második és a Táncszvitre
koreografált táncmű a harmadik.
Ezúttal
rendhagyó módon kerül színre A
fából faragott királyfi,
amelynek
meséjét Balázs Béla
írta. Nem a
klasszikus balett eszközeit használják, hanem Frenák Pál és együttese mutatja
be, saját koreográfiát készítve a
zenéhez. Az együttesből tizenöten
táncolják a darabot, nem a klasszikus balett
mozdulatokkal, hanem a végtagok és a törzs
kifacsarásával kombinálva mozgást,
amit nevezhetünk táncnak, de a mozgásművészet
kifejezés jobban illik rá. A
látvány ugyan vonzó, ám
némiképp szokatlan, ezzel a mozgásformával
valójában
elvész a táncjáték eredeti
cselekménye. Több táncos is alakítja a
Királyfit, a
Királylányt és a Tündért, ezért
az sem világos, mikor ki táncol éppen, és a
történet
melyik fázisánál tartunk. A
színpadkép egy rézsútosan elhelyezett
plató, amin
le- s föl csúsznak a táncosok, egyszer felső
állásból, máskor oldalról
jönnek
be a színpadra (Díszlet: Paradigma
Ariadné). A fiúk jelmeze fehér vagy fekete
kisnadrág, valamint térdvédő
fásli. A lányok fehér, néha fekete
kombinéban és bikiniben táncolnak (Jelmez: Zalai-Ruzsics Boglárka). Dramaturg: Péter
Márta, balettmesterek: Rujsz Edit, Feicht
Zoltán. Táncosok: Vasas
Erika, Tokai Rita, Rohonczi Viktória,
Esterházy Fanni, Holoda Péter, Maurer Milán,
Morvai Kristóf, Feicht Zoltán,
Timofeev Dmitry, Vila M. Ricardo, Keresztes Patrik, Halász
Gábor, Frenák Pál.
Otthonosabban
éreztük magunkat a Lengyel Menyhért
szövegére komponált A csodálatos
mandarin c. táncjáték
esetében. Ez volt az a balett, amit Adenauer, 1926-ban
Kölnben mint
polgármester betiltott frivol témája miatt,
aztán a budapesti Operaház sem
vállalta (felsőbb nyomásra) bemutatását,
így 1945-ig kellett várni a
magyarországi bemutatóra. De azóta
töretlenül hódít, a koreográfiát
még Seregi László
készítette közel ötven
éve. Nos, itt pontról pontra kidolgozott
cselekménysor áll rendelkezésre, amit
klasszikus balett-mozdulatokkal teremtenek meg a táncosok. A
színpadkép kissé
változott időközben, az imitált utca nem a
színpad mögötti háttérben van, hanem
a lakás előtti térben, a színpad hozzánk
közel eső részén (Díszlet: Forray
Gábor). A jelmezek még a Seregi
által tervezettek, a lányon egy fekete dressz van
mindössze, nem balettcipőt
visel, hanem sarkos tánccipőt. A táncjáték
legkritikusabb jelenete a Mandarin
megjelenése. Ebben is történt
koncepció-változás. Régebben egy
középkorú,
tapasztalt táncos alakította a figurát, uralta
félelmetes erejével a szerepet,
erő sugárzott belőle, dinamikusan ugrálta végig a
szerepet. Most fiatal arcú
táncos alakítja (Bajári Levente),
nem
az erő jegyében táncol, inkább a gyengeség,
a szenvedés, a belső vágy hajtja.
Látszik rajta a vég közelsége, de
azért kitart, ameddig tud. A Lányt Kozmér
Alexandra táncolta kellő
empátiával a végső küzdelmét
vívó Mandarin iránt. Jól mozogtak az
epizód
táncosok is: Balázsi Gergő Ármin
(fiatal diák), Komarov Alekszandr
(öreg gavallér), Szegő András,
Szakács
Attila, Melnyk Vladyslav (három csavargó).
Harmadikként
láthattuk a Bartók
által az 1920-as évek elején komponált Táncszvit
c. zenekari darabra koreografált
táncjátékot. Juhász Zsolt
készített koreográfiát a mindig is
táncért kiáltó
zeneműhöz.
A
Táncszvit azért kivétel, mert
itt előbb született meg a zenekari
mű, és jóval utána rendeltek hozzá
koreográfiát, találtak hozzá illő
történetet. Ez először 1947-ben történt,
amikor éppen Balázs Béla írt mesét Bálványosvár címen a Táncszvitre. Balázs meséje egy
szörnyekkel teli várba visz bennünket, ahol egy
szépséges fehér lány van
bezárva. Eddigi szabadítói kővé
váltak, mielőtt bejutottak volna a várba, ám most
egy székely vitéz ereje végső
megfeszítésével legyőzi a
kígyószeműt, aki a
lányt őrzi (Bemutató: 1948. február 27). Az akkori
koreográfiát Harangozó
Gyula, a díszletet Oláh Gusztáv
készítette. A balettet a statisztika szerint
mindössze 7 alkalommal adták elő.
A
jelenlegi Juhász Zsolt féle
koreográfia közel hetven év elteltével
készült
el. Maga a történet csak a táncból
következtethető ki. Főhőse egy falusi lány
és fiú, akik szeretik egymást, de a
környezetük rossz szemmel nézi
kapcsolatukat. Mégsem sikerül
szétválasztaniuk a párt, akik végül
boldogan
rohannak egymás karjaiba. A díszlet tervezője Túri
Erzsébet, jelmeztervezője Furik
Rita. A díszlet mindössze egy panoptikum a
tánctér fölött, mögött a
levegőben, üvegfallal elzárva a táncosoktól.
Benne férfi és női népviseleteket
viselő bábuk állnak mozdulatlanul. A táncosok
szintén népviseletben
szerepelnek, jellegzetes falusi ruhában lejtenek, egyszer ki is
merevednek
néhány másodpercre a színpadon, mintha
szoborrá váltak volna hirtelen, olyanok,
mint a mögöttük lévő panoptikum. Aztán
ismét folytatódik a paraszttánc.
A
szóló fiút Bajári Levente,
a szóló lányt Radina
Dace táncolta. A Duna Művészegyüttes
működött közre, balettmester Rujsz Edit
volt. A világítást Lendvai
Károly
tervezte.
Mindhárom
mű karmestere Kovács János volt, aki – mint mindig
– kiválóan vezényelt.
Jó
volt ismét látni a Bartók zenéire
megelevenedő történeteket. Mind a balett repertoár,
mind a Bartók-oeuvre
gazdagodott a most látott művek által.
Bemutató [egyúttal a
megtekintett]
előadás: 2017. május 28.
Budapest, 2017. június 5.
Földesdy Gabriella
