2017. május 29-én
ismét nagy sikerrel
mutatták be a Magyar Állami Operaházban a
kortárs magyar zeneszerző Gyöngyösi
Levente teljes, koncertszerű
operáját , A gólyakalifát.
A mű prózai
alapja Babits Mihály azonos című
krimi lélektani regénye.
A főhős, Tábory Elemér egy
szépreményű,
tehetős családból származó, nagy
lehetőségekkel rendelkező, jó képességű,
intelligens fiatalember. Álmában azonban egy másik
életben, egy városi szegény,
tanulatlan, gyilkos indulatokkal rendelkező inas/díjnok
képében ébred. Éjszakáról
éjszakára egyre jobban elhatalmasodik énjén
a szegény kurafiként élt élete, és
már nappal, rövid szendergései alatt is pillanatok
alatt átesik sanyarú,
gyötrelmes életébe. Amikor Sylviával
házasságra gondol és jobb jövőről
álmodik,
súlyos fordulatot vesznek az események. Az
inas/díjnok alakja felemészti Elemér
életét, aki már nem tudja tovább
élni sajátját. Amikor a díjnok megfojt egy
prostituáltat, Elemér jegyese tanácsára
úgy dönt, megöli magát álmában,
mármint
a díjnokot, de végül ez saját
pusztulásához is vezet.
Az opera Gyöngyösi Levente
diplomamunkája volt, és eredetileg 2000-ben egy
operapályázatra készült. A
darab teljes egészében először 2002-ben ment a
Millenáris Teátrumban. Bemutatójára
2005. május 28-án az Operaházban került sor, Harangi Mária
rendezésében. Librettóját
Balla Zsófia erdélyi
újságíró írta.
Elemért és az
inast/díjnokot két külön
szereplő játssza. Itt az operában
megtörténhet az, mely a regényben
elképzelhetetlen,
hogy a két szereplő élete összefonódik,
duettet énekel, amikor vágyaik
egybeesnek.
Tábory Elemér
szerepét ezen az estén Sólyom-Nagy
Máté, az inasét Geiger Lajos,
Sylviáét pedig Bakos Kornélia énekelte.
Mindhárom
főszerepben felejthetetlen alakítást nyújtottak a
művészek, de én külön
kiemelném a női főszereplőt, akinek betétdalai
akár egy önálló est pódiumán is
magával ragadnák a közönséget. Nem
szabad szó nélkül hagyni az énekkart sem,
melynek előadása szintén mély lenyomatot hagyott a
zeneszerető közönség lelkén.
A díszlet és színpadi
eszközök ezen az
estén igen egyszerűek voltak, az első negyedórában
nem tudtam elképzelni,
hogyan lehet ez elég fenntartani a teljes opera alatt a
szükséges feszültséget,
ám hamar kiderült, hogy mégis
biztosították az előadás mozgásos
dinamikáját.
Azért is dicsérendő a kevés változás
a színpadi képben, mert így még nagyobb
hangsúlyhoz jutott önállóan is a zenei anyag
lenyűgöző intenzitása ebben a
modern operában.
A
gólyakalifa a lélek
átváltozásának
szimbóluma, mely félelmetes. Meg kell tanulnunk
együtt élnünk saját „sötét
oldalunkkal”, nem pusztíthatjuk el, meg kell
„szelídítenünk”, nem
gyűlölhetjük,
mert különben mi is elveszünk. Freud szerint a
tudatalatti tartomány (Es) és a
felettes én (über Ich) között
próbál lavírozni az Én (Ich). A
tudatalattiba az
elfojtás révén kerülő emlékek
és motivációik nagy hatással vannak a
személy
motivációira és viselkedésére. Az
álomban próbáljuk kiélni elfojtott
vágyainkat, s jó esetben mindennapi életünk,
létezésünk nehézségeinek
leküzdésében lehet fontos szerepe. A
gólyakalifa tanulsága azonban éppen az, hogy
ne forduljunk önmagunk ellen
soha, pedig sajnos a „lélekbúvárok”
szerint is mindannyiunkban
ott szunnyadhatnak az eltitkolt suicid hajlamok.
Karmester: Hollerung Gábor.
Közreműködik a Budafoki
Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar.
Bemutató: 2017. május 29.
Budaörs, 2017. június 1.
Eller Mária