Dosztojevszkij kisregénye annyira
életszerű, hogy
ha nem ismernénk az író életrajzát e
téren, akkor is gyanakodhatnánk. A
játékszenvedély
ősidők óta létezik, a rulett is elég
régóta ismert, a félkarú rabló, ami
szintén megjelenik az előadásban, az újabb kor
szülötte.
A
kisregényből készült előadásban (Devecseriné
Guthi Erzsébet fordításának
felhasználásával színpadra alkalmazta Fekete Ádám, dramaturg szintén Fekete Ádám és Kelemen
Kristóf) meglehetős mélységekben tárul
elénk a játékszenvedély
gyilkos mámora, megmagyarázhatatlan őrülete, amikor
az emberben fokozatosan minden
felbomlik, személyisége szétesik, az
örök és alaptalan remény
éltető-csábító ereje
hajtja: „Holnap abbahagyom a játékot, és
megkeresem Polinát.” Kissé eltér az
előadás legvége Dosztojevszkij
kisregényétől, de hangvétele,
kilátástalansága azonos.
Alekszej a kisregényben már sejti, hogy
magától nem tudja abbahagyni a játékot, itt
nagyon akarja hinni.
Az előadás
csaknem annyira sokszálú, mint D. kisregénye (17
fejezetből áll!), a két
részben, valamivel több, mint 2 órányi
játékidőben csaknem minden benne van.
A
legnehezebb talán azt megmutatni, hogyan tör elő a semmiből
a játékszenvedély,
miként borítja el az embert, hogy alig tér
észhez. A várva várt örökség
helyett
megjelenő nagymamát (Antonyida Vasziljevna – Csomós
Mari) a kíváncsiság hajtja először a
játékterembe, aztán ő,
ha nem is könnyen, de képes magára eszmélni,
kivált, hogy a magával hozott
pénze, sőt gyémántjai ára is mind
elfogyott; a fiatal tanítónál
(„ucsityel”, Vilmányi Benett eh.)
azonban ez még a
szerelmi szenvedélyt is felülírja. (Ha nagyon
profán akarok lenni, azt azért meg
kell jegyezni, hogy a máskor oly kimért, hűvös
Polina – Sodró Eliza – közben már
vele töltött egy szenvedélyes
éjszakát…)
A fiatal Alekszejt
házitanítóként ismerjük meg a
tábornoknál (Schneider
Zoltán), aki pénzt szerezni utazott el gazdája
számára, és most szerencsésen
hazatért. És továbbra is itt minden-minden a
pénz körül forog, Alekszej azonban
keveset ért ebből az egész zavaros
pénz-világból. Polinát szereti, jól
tudván,
hogy őt a lány is, mint a többiek, semmibe veszik a
társaságban, egyesek szerint
eleve csak szolga, és főleg nincstelen. Polina ad neki
legelőször pénzt, hogy próbálja
meg a rulett asztalnál megsokszorozni, de ő azonnal el is
veszti. A fiatalember
később ráérez a szerencsére, a
játék ízére, és már nem
képes megállni.
A
játékszenvedély azonban nem mindenkit sodor
magával, például sem az angol Mr.
Astleyt (Rusznák András), sem az
orosz herceget (Konfár Erik eh.). A
meglehetősen kihívó és nem feltétlenül
erkölcsös múltú Mademoiselle Blanche (Lovas Rozi) ugyan a pénz megszállottja,
de nem ő játszik, ő csak kihasználja mindazokat, akik
nyernek, és persze csak
addig, amíg a pénzt közösen el nem
költötték. A tábornokhoz azonban később
mégis férjhez megy, hogy tábornokné
lehessen…
A szenvedélyek,
kötődések, szövetségek, utazások
világa ez (a német nem létező kisváros,
Roulettenburg, Párizs, Homburg), ahol nehéz kiismernie
magát az embernek.
Alekszej kissé gyenge személyiségűnek tűnik, ő
elvész ebben a világban. És őt
végül nem maga a pénz hajtja, mint inkább a
játék ördögi köre.
De hát mi
mást tehetne, hogy kitűnjön? Egy
házitanító sohasem lesz rangos ember. A
játék
furcsa, illuzórikus világa pedig beszippantja, ezen nem
változtat sem az adósok
börtöne, sem félévnyi munka egy politikus
mellett, aki erre kötelezte. Előtte nem
vonzotta Párizs sem, a nagyvilági élet –
egyszerűen unta Blanche estéit, magát
Blanche-ot is. Meg akarta volna érteni azt, amit nem lehet
megérteni, pedig
elég jól elmesélte nekünk a
történet elejét. Jól látja Polina
betegségét, de
azért „belement” abba, hogy együtt
töltsék az éjszakát. Azt tehát
megértette,
hogy Polina beteg, de saját beteges szenvedélyét
nem igazán akarta tudomásul venni.
Hiszen bármikor újra nagy összegeket nyerhet, percek
alatt újra gazdag lehet –
hogyan is hagyhatná abba?
Esélye
többször is lehetne rá. De mit ér mindez? A
valóság szürke világa nem vonzza,
Polina lénye is homályba veszett,
tündéralakká vált?
Fontos szereplők
még De Grieux, a francia hitelező – Molnár
Áron, Blanche (állítólagos) anyja
– Martin
Márta és Mafa – Józsa
Bettina eh.
No és a Krupié – Hajdu Tibor eh.
–,
aki sok tragédiát látott már fiatal kora
ellenére a magas székben, ahonnan a
csábító rulett kereket kezeli. És sok
pénzt kiosztott, amit felülről kap és dob
tovább…
A díszlet
jól szolgál: nincs igazi rulett kerék, egy
fordított esernyőszerű szerkezet ereszkedik
le, persze forog, és led lámpáktól hol
piros, hol fekete. Aki nem ismeri a
rulett játékszabályait, innen aligha tudja meg,
pedig igen sok szó esik róla. A
a józan ész, az ítélőképesség
teljes elvesztésének tanúi lehetünk a
nagymamánál is. Hiába
rohannak a tolószéke után mindahányan,
megállíthatatlan (előbb a
pénzváltóhoz,
onnan vissza a játékterembe.) Az őrület, a
szenvedély uralmát, a józan ész
elvesztését, a talaj ingatagos
voltát aláhúzza a gyakran, hol lassabban, hol
gyorsabban, olykor
kézzel is pörgetett nagy forgószínpad, melyen
nehéz megállni, gyalogolni –
létezni.
Alekszej
narrátorként a történet
folytatását is elmeséli: a nagymama
végül meghal vagy
félév múlva, örökség is marad, ha
nem is annyi, mint remélték, ezért ment
hozzá
a tábornokhoz Blanche, Polina is valóban
örökölt valamennyit, most Svájcban
utazgat Mr. Astley nőrokonaival (és ezért akar elmenni
hozzá Alekszej – holnap.
Mert holnap abbahagyja a játékot és megkeresi
Polinát. Holnap.) Alekszej pedig
talán felnőne, ha nem a játékszenvedélye
lenne rajta az úr.
Zeneszerző: Dargay Marcell,
kiválóan jellemzi zenéje a
történéseket.
Díszlet- és
jelmeztervező színes férfiöltönyökkel,
jellemző női ruhákkal Izsák
Lili.
Rendezte:
Fehér Balázs Benő.
Bemutató:
2017. május 7.
Megtekintett
előadás: 2017. május 28.
Megjelent a Kláris
17/6. számában.
Györgypál Katalin
