Műfaja: termékbemutató
előadás, másfelől tragikomikus
nagymonológ. Rögtön Csehov jut az ember eszébe,
akinek A dohányzás
ártalmasságáról című
zseniális monológjában Nyuhin nem
a dohányzásról beszél, hanem saját
sanyarú sorsáról, mert ő a
feleségének a
rabszolgája, szabadulna tőle, de nem tud. Parti
Nagy Lajos Fibinger figurája ténylegesen a magyarok
rettenetes – nemcsak
egészségtelen, hanem gusztustalan – evési
anomáliáit sorolja, amelyekben
elsősorban önmagától undorodik,
másrészt minket szórakoztat. Az előadást Znamenák István rendezte, előadja: Mészáros Máté.
Fibinger
termékbemutatókat tart városról
városra
járva (művelődési házakban reklámoz)
egyszemélyi népszerűsítője az EMESE
Acapulco diabetikus gyógyíró elnevezésű
csodaszernek, ami talán megvédi az embert a sok
felesleges evés
következményeitől. Fibinger egy szűkre szabott pultban
ül, amelybe bemászni is
nehéz volt, kimászni belőle pedig szinte lehetetlen.
Előtte egy reklámozandó
flakon, hősünk ebből kortyolgat öt percenként,
előadás végére nem is marad az
értékes nedűből.
Parti Nagy Lajos azonos
című nagyprózája 2011-ben
jelent meg a Magvetőnél önálló kötetben,
és nem is a témától lesz egyedi az
írásmű, hanem a Parti Nagy féle sajátos
kifejezésmódtól, a „parti nagyos”
nyelvezettől, ami megkülönbözteti őt minden más
prózaírótól. A gondolatmenetek,
a saját maga alkotta szavak, nyelvi fordulatok adják meg
a szöveg ízét. Nem
irigylem a könyv leendő idegen nyelvre fordítóit. Az
író úgy pocskondiázza a
magukat agyonzabálókat, hogy közben emészti
önmagát. Tudjuk, hogy az evés
pusztán minden más probléma
kompenzálása miatt történik, amivel nem old
meg az
ember semmit, csak egyre betegebb lesz. De közben átkoz
mindent és mindenkit,
főként önmagát, kigúnyolja, szembeköpi
felhízlalt testét. Lehet ezt sokáig
bírni?
Látszólag
Fibinger, a termékbemutatók utazó
ügynöke
hozzánk beszél, hogy ismeretlen összetételű
„gyógyíróját” felénk
népszerűsítse,
ám a helyzet nem ilyen egyszerű. A szövegben unos-untig
emlegeti Ilikét, aki
Fibinger feltételezett élettársa, tőle
kérdez és visszakérdez, várja a
megerősítést az önmagával kapcsolatos
dehonesztáló megállapításokra. Ilike
sosem válaszol, és sosem jelenik meg. Viszont tudjuk,
hogy Ilike hol anorexiás,
hol bulimiás. Hasonló a helyzet bizonyos
Margitkával is, az ő neve ritkábban
hangzik el, vele technikai kérdéseket akarna
tisztázni. Őket egy helyütt
fitneszpirinyóknak nevezi. De még ez is mellékes,
mert valójában önmagához
beszél, a „morbidobez” „tompapufi”
„zsírkonténer” csúfneveket viselő
tákolmányhoz, aki alig bírja betuszkolni
magát a szószék ülésébe,
és aki végül
kiszállni se tud onnan, inkább belehal. Majdnem
végig élvezzük, vihogjuk a
remek poénos szövegeket, amelyek Parti Nagy saját
szótárát alkotják, a monológ
vége felé kicsit elszorul a szívünk, amikor
látjuk hősünket szenvedni,
verejtékben úszni a bennrekedtség miatt (Mici
Mackó szindróma). Érezni a közeli
véget, amely az előadást belengi. Előtte már
percekig könyörög hősünk, hogy mi,
nézők, menjünk már haza, hagyjuk el a termet,
oltsák el a villanyokat, ne
legyenek tanúi az ő szenvedésének, persze nem
mozdul senki. Végignézzük a
haláltusát, és tényleg
elsötétül a terem. Néma csönd, és
hamarosan újra világos
lesz, Mészáros Máté kijön meghajolni.
Kibaszent és kibaszmati,
halljuk időnként a főhőstől,
utóbbi egy török rizsfajta (mármint a baszmati
a rizs, az igekötő a hozzátétel). Gyakori a „hogy
a micsurinba” és „honnan az
anyám
vargányás könyökéből”
kifejezés is. Vagy szerepelnek átköltött
bölcsességek, mint „Trágárkodás
az élet
megrontója” vagy „a
nagyvilágon e
kívül csak lompos bőnyegek, bélsaras fodrok
vagyunk… Hely a számunkra nincs”, és
ugyanez a szólásokkal, közmondásokkal: „bunkó
a bunkónak nem vájja ki a szemét?”, aztán
„kicsire nem néz, a nagyot meg nem
látja” formátumok. És mindez
csak ízelítő, mert a nyelvi fordulatok
végeérhetetlenek.
A monológot nagyszerűen
előadó Mészáros Máté egy
interjúban bevallotta, hogy igen nehéz ezzel a
szöveggel megbirkózni. Más
srófra jár az író agya, mint az
átlagemberé, sőt
átlagszínészé! Nehéz
megtanulni mindenképp. Ő megtanulta, és
sajátjaként adja elő, remekül!
Znamenák István a
rendezés mellett a látványt is
tervezte, rendezőasszisztens: Kovács
Henrietta. Az előadás producere: Orlai
Tibor. Az előadás az inkubátorház egyik
kistermében folyt le. A közel
másfél óra teljesen leköti figyelmünket,
esetleg saját kompenzálásaink is
eszünkbe jutnak, bár nem hiszem, hogy a
többségnek.
Bemutató:
2017. április 13.
Megtekintett
előadás: 2017. április 12.
Budapest,
2017. április 16.
Megjelent a
Kláris 17/5.
számában.
Földesdy Gabriella